Schifter Attila : Esti külvárosban

 

 

 

 

Az  esti  külvárosban,  a  néptelen  utcákon

hazafelé  úton  majdnem  egyedül  ballagok,

árva  lélek  sincs  mellettem,  de  ezren  kísérnek:

a  huncut  Hold  és  a  fázón  reszkető  csillagok.

 

A  házak  rőt  cseréptetője  ablakukba  lóg

és  épp’  úgy  toporognak  szorosan  összebújva,

mint  pipájukat  pöfékelő,  didergő  manók:

kurta  kalapjukat    mélyen  szemükbe  húzva.

 

Kajla,  dőlt  kémények  füstje  tejszín  fátyolt  terít

kacér  Holdanyó  kerekded  vállára  odafenn,

elszálló  szerelmük  látványa  magába  merít:

mint  két  véletlenül  egymásba  futott  idegen.

 

Platina  ködben  mélán  fürödve  rám  villantják

naptól  megfáradt  tükörszemüket  az  ablakok:

talán  kissé  dühösen,  de  oly’  megbocsátón,  mint

a  földön  járó,  rajtakapott  halhatatlanok.

 

Az  éjben  szerelmes  kandúrok  szerenádoznak,

acélkék  gyümölcsfák  susogják  hozzá  a  ritmust

míg  éber  kutyakánonok  felelnek  egymásnak:

fess – frakkos  tücsökprímások  adják  meg  a  taktust.

 

Mesebeli  fények  nekem  fésülik  tisztára

a  szerteszórt  kavicsú,  már  málladozó  járdát,

mely  pocsolyáival  minduntalan  megtöri  a

szürkés  sziluettem  előttem  haladó  árnyát.

 

Holdsütötte  álomvilágban  járom  utamat,

ismerősként  üdvözölnek  neszek  és  illatok

nem  kell  félnem  senkitől  az  éji  külvárosban:

a  népmeséink  legkisebb  fia    itt  én  vagyok.

 

 

( 2011.  május  22. )

Legutóbbi módosítás: 2014.01.22. @ 05:20 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.