A pupillámban lehet a zöldes-kék valami kloroplasztisz,
könnyen elvehetsz tőlem bármit meg adhatsz is,
de lassan már csak a szürke ötven árnyalata
a hétköznapok,
baszhatom,
ahogy a tételeket az asztalon,
mondd, mégis mi legyen veled, jövő?
A kislány felnő, sejtből szövet, szövetből szerv,
a görcsös feladatokat a vágyakkal össze ne keverd,
az élet nem holmi mese-polimeráz,
em pí,
ez csak felráz aztán meg sem-mi.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.22. @ 05:35 :: Tóth Zita Emese