Lantos Tímea : Meditáció

Nyomtatás

Pára csipkézi a hajnalt,

s amit pőrén bordáim közt dúdolok,

nem üvegtest – dallam.

Vonatfütty is hasíthatja,

s komponálhat fáradt szólamot,

ha idebent Ő betakar,

a Föld gömbölyűn buja szerelmén

fortyoghat vihar.

Lassan kitapogatom

és belélegzem ezt az áttetsző világot.

Csak akkora, mint hópihében fogant angyal

vagy mint márciusban moccanó élet-iram.

És mégis itt van!

Tenyeremből számíthatnám a sorsom,

–          többismeretlenes egyenlet   –

dombok és völgyek…

S hívhatnának kopár hegyekre

önkínzó vezeklések.

 Hasztalan!

Nem taposhatom el bűneim,

mint pislogó cigarettacsikket,

hisz húsomban,

zsigereimben viselem vétkeim,

mint izzadt, kopott inget.

Előveszem magam,

s vándor – tekintettel

bújom az élet – térképet,

egy felé mutatva mennyi út vezet.

Mosoly nyílik belső szememben,

térképpel is eltévedek.

Mint az ég madara tudja, hazatalál,

lehet bármi is a neve.

Valaki vár!