Utcai lámpa fürdeti
vérszínű fénybe fúló,
magányba fagyott szívét,
nem érti az egyre múló,
élni-muszáj életet.
Poharának peremén
bűntudat kucorog,
éjszakának lecsorgó
maradványa.
Negédes hazugságok
kaparnak torkot
s néma, fásult,
édes cseppek
csurrannak szájszéléről
keserű mosolyára.
Maradék idejét
szótlanul
ejti kezébe
a véletlennek,
csak a sarkon álló,
koldult jelen
marasztalja
a vén lelket.
Kövön koppanó
üveghang kíséri útját,
rideg, ittas lidércnyomás,
hajléktalan hajnalra
simuló ázott délután,
ökölbe szorított érzés,
majd tétova,
kihunyó láng.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.10. @ 20:33 :: Ady Ágota Melinda