Fülembe suttogok a múltból, mint mester,
hogy a gyűlölettel is lehet éltetni
és a szeretettel is ölni,
ahogy megfojt bármelyik érzelem,
és két kezemmel szorítom a torkom,
kékül az arc, düllednek a szemek,
tudod, néha szimplán csak elveszítelek,
és nagyon mélyen alszom, ne ébressz fel,
most nem jó, képzelet a világ,
a rend a rendetlenséggel karöltve jajong,
szívet bont a masni mellkasom felett,
ma még megértelek, holnap már leköp a tükör,
levegő után kapkodok, a jelen meggyötör,
a jövő ringat, meg az, hogy itt vagy.
Legutóbbi módosítás: 2013.11.21. @ 20:28 :: Tóth Zita Emese
