Pásztor Attila - Atyla : Délibáb keresztjén

apokrif jelenés, kép: Paul Klee

 

 

 

Izzik a Nap heve, vakít a merő ég,

Cirruszok szakállát cibálja a hőség.

Hómezők suvadnak, gleccsernyi part szakad,

Égövi törvények robajjal hullanak.

Senyved a dombtetők kövicses tarackja,

Zörgő, rongy szőnyegét nyírfa búcsúztatja,

Süvöltők tátogó torkában nő a félsz,

Elárvult kasokban ikrásult kő a méz.

Kiszáradt mocsarak láp-erén csillogás –

Itt-ott csak tenyérnyi, madárnyi villanás.

Halódó gázlókra verődnek keszegek –

Ultrahang-kiáltó, ezüstbe vont szegek.

Bozótok ágboga ahol ma lángra gyúl,

Lángszoknyák függönye sziklákig tornyosul,

S hol fészket fojtogat tűzkígyók falkája,

Füstködből szélfarkas támad a hegyláncra.

Földműves? Kapálna – szikrázó földeken… 

Kaszához sem búza, sem árpa nem terem.

Levél közt aszalt meggy, borsó a cseresznye – 

Megfeszült erekből lúg csorog szemekbe.

Borjú a határban bőgve néz anyjára,

Lábain fekélyek halálos kovásza.

Köröttük felpüffedt, kimeredt lódögök,

Sáskaraj-zsongásban veszett kór lődörög.

 

     Don QuiJóte léptet délibáb keresztjén.

     Patkói hűlt nyomát hiába keresném:

     Holtakat búcsúztat – légies árnyalak…

     Imából, fohászból ad rájuk szárnyakat.

 

Vakít a Nap heve, cserzősav a hőség,

Kering a rémület, porban a dicsőség.

Útszélen jegenyék – fohásszal kidőltek,

Lángoszlop zabált fel pacsirtás mezőket.

Üszök közt birkanyáj – ég vizét kutatja,

Gyapjával bőrét is vedlené a racka.

Áldás a harmatvíz, hűs öl a virradat…

Képernyőn villódzó jelszavak hullanak:

Vándorló dűnékre kiszabott negyven év –

Ízráél haragja hullámzik szerteszét:

Féktelen bosszúvágy – feledve irgalom –

Renget földrészeket, nem zörget ablakon.

Zsoldosok mecsetet, kápolnát gyújtanak,

Sirámtól röhög az acél és vaskalap.

Mindegy a sisakszín, gyilkos a lelkület.

Bárkire golyó vár, nincs már könyörület.

Magát is robbantva nő föl egy nemzedék,

Ahol az aszfaltba ragad a lánckerék,

S vérfertő vezette “urak” rém-terheit

Szenvedjük – tiltván a vallások szentjeit. 

Sivatag, gépkonvoj… Lovagok keresztje

Vöröslik messzire homokba temetve,

Megkövült Lét-elem: dekódolt tény-adat.

Hatalmat sodor a menekült-áradat.

Hánykódó bárkákon virrasztó asszonyok,

Hullámsírt szegelnek éjben a csillagok.

Hallgat a média – népeket irtanak.

Hiszik, az Embernek írmagja sem marad.

 

     Don QuiJóte léptet délibáb keresztjén,

     Lova most vízen jár habokat követvén…

     Látva lát mélységet s poklot, mi leláncol!

     Meddig e háború, hol késik a Pásztor?

 

Áll a Golf áramlat, posványul a tenger,

Két pólus vándorol, kibillent a tengely.

Dől a Föld sarkából, változnak orbitok,

Planéták ütköznek és meteoritok.

Vulkáni kürtőkbe szállnak az angyalok,

Ahol a föld mordul, törnek az ablakok.

Futnak a patkányok, készül a körmenet:

Széltölcsér trombitál, félelmes förgeteg.

 

     Don QuiJóte vágtat délibáb keresztjén,

     Ellene városon pestis és karantén,

     Injektált vírusok, sebész-ionsugár

     Rövidít életet, arat a kínhalál.

 

Bőr alatt Fenevad microchip bélyege,

Szó s a Hit mit sem ér, sem gyermek élete.

Veszett kor rablói, démonok ugatnak,

Igazat sem tűrvén kutyái Nyugatnak.

Kulisszán tervezett mátrix a tőzsdekrach,

Vigyorra merevít pókszívű arcokat,

Ideghúrt szaggatva vihog pár múmia:

“A program módosult!”… Bolydul a kúria,

S trezorba süllyesztett arany-milliárdok

Hagynak el örökre teremtett világot.

Pszichénket tompítják antenna rendszerek,

Majmokká lesznek a bélpoklos emberek.

Tüdőben nehézfém sebzi az ér falát,

Vért köp, ki fényt ha lát s nem tagad Merkabát!

Repülők szórják a gyilkoló permetet,

Tűnjenek a bölcsek és a bölcs nemzetek.

 

     Don QuiJóte vágtat délibáb keresztjén,

     Legmagosb csúcsra ér kerek egy földtekén.

     Látva lát Ködön át, Időn át hirtelen…

     Rémségek trónolnak szürkülő szirteken…

 

Bak-Elit uralma föld-mélyen ma készül,

Posztjain megannyi félbolond pribék ül.

Lucifert imádván azt hiszik, Istenek:

Kezük közt korcsosul millió kisgyerek.

Állatot formál a reflex- és agykontroll,

Csecsemők reszketnek – válaszva anyjoktól.

Nevel a büntetés, feszültség-ketrecek,

Infrahang-sokkolás, higanygőz-rettenet.

Korty vízért reggel, ha nem Uruk éltetik,

Lázadót kiáltnak, s büntetlen ölhetik.

Az esti zsolozsma: vonalkód, számadat,

Az Őrzők csontlelke kőnél is szárazabb.

Pengeszáj-fegyelem: szép, új dimenzió,

Hol a vér kiontott, vörös szuszpenzió.

 

“Hanyadik pecsét ez, én Uram, Teremtőm?

Mi végre szenvedünk tehozzád igyekvőn?

Mi vég e Rendelés, szabad Sors, Akarat,

Amiből tanul, ki hajlandó Ég alatt

Tévelygve idelenn, anyagba szállottan…

Mit ér madár-lelkünk? Nem szállhat áldottan?

Mit ér, ha tetemek legjaván keselyűk

Trónolnak s darazsak rajzanak mindenütt?

Dögtavak bűze száll, tépve az agyvelőt!

Hemzsegő kukacok mért szőnek szemfedőt?

Mit érnek föld alatt túlélő bázisok, 

Amíg a föld felett pusztulnak városok,

S markolók hányják a hullákat halomba…

Plazmával égetik, nincs szükség vagonra! …

Szeretnék szolgálni hitetlent hitemmel,

Éggel eggyé válni, egy lenni Istennel.

Fogadj új Fiaddá Jézus fény-keresztjén,

S legyen új Pegazus hóka Rosinantém!” –

 

     Don QuiJóte térdel sivatag homokján,

     Angyalok suhannak, illatuk borostyán,

     S Dicsőség száll alá – ragyogóbb, mint a Nap…

     Szózat szól s kérésre sziklákból víz fakad.

 

Földkéreg sarkain az oszlop megremeg,

Pillanat süllyeszt el ó-kontinenseket,

Arkangyal parancsol mélység és tűz fölött,

Hegyhátak hasadnak, kőzetár hömpölyög.

Fanfárok hangjával fellegek ütköznek – 

Istenes lelkeknek gyógyír ez üdvözlet,

Menny-ajtó kitárul, s felhő-kar imáján

Szelídült ívet húz hétszer a szivárvány.

 

     Don QuiJóte pattan Pegazus-nyeregbe,

     Cseppre csepp gyűrűzik aszályt elfeledve.

     … Mammon dőlt föld alá, maradt a Víz az Úr –

     Krisztusok szelleme, pillére nem lazul.

 

“Megváltónk, bízva bízz!… Miénk a küzdelem!

Szabadon szeretünk szeretni s bűntelen.

S ha mégis vét kezünk, van kegy és irgalom,

Kéz, ami áldást oszt Ég’ s Földi tájakon.

 

Szabadság, szerelem, teremtő akarat

Viruljon, s teremtsen aranylóbb korokat!

Új világ? Legyen Rend, becsület, emberség,

Megbölcsült uralom s nyugalmas csendesség.” 

 

2013. október 8.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985