Kihalt, göröngyös utcán sétálok egyedül,
a nedves-szürke gomolygó köd fejemre ül.
Borúsan bólint rám fentről a hajnali ég,
lustán nyitogatja végtelen, mélykék szemét.
Nehéz kapu távoli éles csikorgása,
az üres játszótérre zaj-szilánkként hullik,
ébredő emberek sejtelmes suttogása,
kígyózva az öreg-bölcs házak között úszik.
A pékség ajtajában meleg fény hívogat,
ropogós kifli ott a legelső gondolat.
Biciklin suhanó fiú nem is néz körül,
hamisan fütyörészve, az új napnak örül.
Legutóbbi módosítás: 2013.11.06. @ 18:21 :: Maretics Erika