Lénárt Anna : Honosítási kérelem

 

A kopogtatásra, még a fejem sem emeltem fel. Az íróasztalomon nyitott anyakönyvek, félig megírt esküvői szöveg, és ráadásul az imént volt áramszünet… Alig hallhatóan a kopogtatás megismétlődött.

— Szabad… — lopva felpillantottam, de már fojtattam is a munkámat. Az irodámba egy idős néni és egy nagyon szép fiatal lány lépett be. Vártam, hogy közelebb jöjjenek, de ők csak álltak az ajtóban. Becsuktam az anyakönyvet. A mamival összetalálkozott a tekintetünk és az előbbi mérgem, amit azért éreztem, mert megzavartak egy fiatal pár talán egyik legszebb napjának, házasságkötésüknek előkészítésében, egy pillanat alatt elillant.

— Jó napot kívánok — mondtam mosolyogva. — Jöjjenek nyugodtan közelebb hozzám! Miben tudok segíteni?

A néni tiszta magyar kiejtéssel köszönt vissza, a kísérője tört magyarsággal.

Most vettem észre a fiatal nő kezében a két dossziét. A lány a néni felé nyújtotta a karját, aki hálás mosollyal nézett rá, és kart karba öltve elindultak felém. Megálltak az asztalom előtt.

 — Foglaljanak helyet — mutattam a két székre. Eszembe jutott, alig egy-két órája az előszobából kellett székeket behozni, mert két család volt egyszerre az irodámban. Nagyszülők, a gyermekeik és az unokák… Milyen elhasználtak, kopottak ezek a székek — jutott eszembe, de mit tudnának mesélni…

A lány felém nyújtotta a zöld színű mappákat.

— A nagymamám és én szeretnénk benyújtani a honosítási kérelmünket — mondta. Szépen formázta a szavakat, figyelt a helyes kiejtésre, mégis más nemzet nyelvének íze érződött rajta.

 

Miután köszöntöm a jelenlévőket, elindítom a magnót és meghallgatjuk a Szózatot. Szeretem, ahogy Latinovits Zoltán szavalja. Beleborzongok… Magamban vele mondom a szöveget… ilyen nincs csak nekünk… nekünk, magyaroknak… suttogom magamban.

 

Tekintetem az idős asszonyra tévedt. Ráncos kezei egymásba kulcsolva pihentek az ölében. Nem nézett rám. A gondolatai valahol messze jártak. Csend telepedett az irodára. Türelmesen néztem őt és tudtam, ez az ő napja, a holnapi esküvő oly távolinak tűnt. Éreztem, magában számadást készít. Mintha a nagy távozás előtt rendezni szeretné az életét, az életét, amit a sors egy világégés következményeként akarata ellenére átírt. Néztem a mély borozdákat az arcán, amit az elmúlt évek szántottak rá. Kopogtattak. Csak ne nyisson be senki az ajtón! — kívántam. Féltettem a varázst. A fiatal nő felé fordultam. Engem nézett. A szeme nem árulta el gondolatait. Lecsuktam a szemem.

Egy pillanat alatt ott voltam a házasságkötő teremben… a Szózat utolsó sorai… „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely; áldjon vagy verjen sors keze: itt élned, halnod kell.” Átadom a szót a polgármesternek…

Csendben kibontottam az első dossziét. Sorban átnéztem a kérelemhez csatolt hiteles magyar fordítású okiratokat. Kezembe vettem az önéletrajzot. Apró, elmosódott foltocskák jelezték, írója egy-két könnycseppet a papírlapra hullatott írás közben. Amikor az utolsó ellenőrizendő oldalhoz értem, összeszorult a szívem. A kérelem, az adatlapok mind nyugodt, szépen vezetett, nyomtatott nagybetűkkel volt kitöltve, de a névmódosítási kérelem nem. Az eleje még igen, de a név, szinte vésve van a papírra…

— Kislányom, add oda az eredeti okmányokat is, tudod, azt is be kell mutatnunk.

Ismét a lányra pillantottam. Még mindig engem nézett. Ahogy elő akarta venni a táskájából, az egyik okirat leesett a földre. Elnézést kért. Lehajolt érte.

— Édesapám születési anyakönyvi kivonata.

Végig simította rajta a kezét és felém nyújtotta.

 

Megtölti a termet a hang, mintha dob peregne, mintha egy egész ménes vágtatna át a helyiségen, mintha távoli patak hangja ágyúszóként hangzana, amikor harmincnégy ember egyszerre mondja a polgármester után az eskü szövegét. „Én…

 

— Tudja aranyos…

Tudtam, mit akar mondani, tudtam, arról akar beszélni, miért akar magyar lenni. Tudtam, és mégis vágytam rá, hogy elmondja, hogy kiadja magából azokat a gondolatokat, amit éveken át magába fojtott.

— Hallgatom — mondtam csendesen. Elővettem a másik dossziét… mégis meglepett, amit hallottam.

— Elsősorban nem magamért akarok magyar állampolgár lenni.

Elkerekített szemekkel néztem rá. Nem értettem. Láthatta a tűnődésemet, mert folytatta.

— Én mindig magyar voltam és magyar maradok a halálom órájában is. Magyar földbe lettek eltemetve a szüleim, a testvérem még akkor is, ha ma egy másik államhoz tartozik. A fiam meghalt másfél éve. Ő mindig magyar akart lenni. Magyar, mert magyarnak neveltem. A fiamért leszek magyar állampolgár. Az unokám, pedig az apjáért.

Határozottan mondta, szinte katonásan, ellenmondást nem tűrő hangon, mégis szeretetet sugárzott egész lénye. A lány szorosan átölelte nagyanyját, kezet csókolt neki és halkan a fülébe súgta:

— Nagymama, én magamért akarok magyar állampolgár lenni, és ha majd egyszer meghalok, magyar földben akarok nyugodni.

 

… esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. Magyarországnak hű állampolgára leszek, az Alaptörvényt és a jogszabályokat tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom…

 

 … és tudtam a következő állampolgársági eskü letételekor az én után, magamban az ő nevét fogom mondani, azokért, akiknek már nincs lehetőségük a magyar nemzethez, mint állampolgár csatlakozni.

 

Isten engem úgy segéljen.”

 

Battonya, 2013. február 15.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.11.07. @ 16:21 :: Lénárt Anna
Szerző Lénárt Anna 140 Írás
Három családos elvált nő vagyok. Gyermekeim kirepültek a fészekből, egyedül élek. Köztisztviselőként dolgozom, a feladataimat legjobb tudásom szerint látom el. Lelkiismeretes embernek tartom magam.Szeretem az embereket, átérzem gondjukat és ha tudok segítek. Megpróbálom a legrosszabb dolgokból is a legjobbat kihozni, mert azt tartom az élet túl rövid ahhoz, hogy megkeseredve éljünk. Sok mindenre megtanított az élet, elsősorban arra, hogy sosem adjam fel. Ha reggel borult az égbolt nem arra gondolok, hogy esni fog, inkább annak örülök, hogy még nem esik. Verseket gyermekkorom óta írok. Az általam írt versek "én vagyok", tükrözik a lelkem, a vágyaim, átölelik az életem. Romantikus embernek tartom magam, a halak csillagjegyre jellemző tulajdonságok szinte mind jelentkezik nálam. Alföldi lány lévén kívánkozom a hegyek közé. Ha tehetem a szabad időmet hegyes vidéken, sétával töltöm. Igaz kevés ilyen akad, de ha adódik akkor kihasználom a lehetőséget.