AZ ANTOLÓGIÁS FIZIKUS

Portré Csillag Endréről

 

 

 

A Héttoronyban 2011.01.09-én debütált — másodjára, a Verzár Éva főszerkesztősége idején első ízben —, lakonikus rövidséggel: „Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.”

Az elmúlt közel három év alatt azonban többet megtudhattunk róla. Jómagam, ha emlékeim nem csapnak be, kétszer találkoztam vele, az egyik tornyos találkozón és Serfőző Attila könyvbemutatóján, Gödöllőn és Debrecenben. Tanúja lehettem többoldalúságának: novellái közül kettő gyakran eszembe jut, s olyankor jót mosolygok magamban. De láthattam néhány nagyon szép fotóját is. Sokoldalúságáról még annyit: szépen tud szavalni, a bajai találkozón derült ki, remek éneklő képessége, Gödöllőn pedig a héttornyos összejövetelt rögzítette videó-kamerával, főszerkesztőnk felkérésére, profi mód; elégedett figyelemmel követve az előadásokat, csupáncsak a felvevőgép monitorját figyelve.

Később jöttek a hírek: Verő László-díjban részesült, az idén, március végén, Komáromban díszoklevelet és plakettet kapott.

 „Tudtommal a többiek csak tudományos cikkekhez forgatják a tollat. Így köztük én lennék a legjobb szépíró, ám fizikusnak ők igencsak jobbak, viszont az írók között előkelő helyen lehetek, mint fizikus.” — írja egy a díszoklevele átadásához kapott bejegyzésre válaszolva.

Gratulációk garmadája: „Ki az a fess „fiatalember”, akinek átadják a díszoklevelet? Nagyon csinos! Gratulálok!”

A közelmúltban pedig nagyrábéi földije ötletére és felkérésére, az ott élt, élő, elszármazott írók, tollforgatók, képzőművészek munkáiból — magát is beleértve — állított össze antológiát.

 

— Rengetegen gratuláltak Visszfény című antológia-összeállításodhoz. Mesélnél erről részletesebben, akár a Héttorony/Naplóbeli írásod idemásolásával? Milyen elvek vezéreltek az összeállítás során?

 

— Közel másfél éve vajúdott ennek az antológiának a gondolata bennem, mert különös módon nem munkál bennem a vágy, hogy önálló kötetem legyen, sőt, az sem, hogy bármely antológia társszerzője legyek. Úgyis rákérdeznél a miértre, tehát „vallok”: avasan ósdiak, és talán sokak szemében rátartiak ebben a tekintetben a nézeteim. Úgy gondolom ugyanis, ha valamely írás átütően jó — legyen az bár vers vagy próza —, akkor előbb, de rendszerint utóbb, csak-csak felfigyel rá az irodalmat szerető, értő kortárs közvélemény, néhány olyan mértékadó irodalmi fórum, amely kiadásra tartja azt méltónak, anélkül, hogy „házalnom” kellene vele. A szamizdatokat meg egyfajta magamutogatásnak tartom, amelyek zöme — remélem, megbocsátod, a jelen lévők ugyanis mindig kivételek —, javarészt szemetek. Tudom ez a sommás vélemény sokak számára sértő lehet. Ezért mindezt enyhítendő, gyorsan hozzáteszem, tisztelet a rajtad kívüli, nagyra becsült kivételeknek.

A megjelentetés elveit, indítékait nem tudom jobban tényleg összefoglalni, mint azt a naplómban tettem:

 

a., szülőfalum egykori és jelenünkben is élő, alkotó embereinek munkáiból kellett/lehetett válogatni,

 

b., úgy döntöttünk mi, élők, magunk finanszírozzuk a könyvet, és

 

c., a kiadvány minden bevételét az ott működő baráti kör és egyesület javára fordíthatja.

 

A kiadvány létrehozása nem az én ötletem volt, de hívó szava ellenállhatatlan lett. Miért is? Azért, mert túl a fenti elveken, olyan általam is ismert emberek gondolatait, lelkületét idézhettük meg, akik a falum kulturális, művelődési, köznevelési életében, mindennapjaiban meghatározó szerepet vállaltak, hivatalt töltöttek be a múltban, illetve jelenleg irodalmi igényességgel fogalmazzák meg környezetük történéseit, impresszióit.

Az antológia négyszáz példányban jelent meg a rábéi elszármazottak, kétévente megrendezésre kerülő találkozójára, ahol a bemutatója az est egyik programpontja lett.

Engedj meg még egy „érdekes” adatot: egy A/5-ös oldal önköltsége — beleértve a 271 belív mellett a színes borítót is —,„közelítőleg”

 

3,82841328413284132841328…

 

végtelen tizedes törtet képező forint-összeget tett ki!

 

Mesélnél Nagyrábéról, szüleidről, gyerekkorodról, a szülőföldi környezet hatásairól?

 

— Még jó, hogy nem szakmai vagy politikai önéletrajzot kérsz! Nos, apám géplakatos volt, anyám pedig a hat elemi elvégzése után varrni tanult a nagybátyám által neki vásárolt Singer varrógépen. Az ipart soha nem váltotta ki, így a háború alatt és után egy darabig kontárként tartott el bennünket, nővéremet és engem. Apámat negyvenkettő augusztusában SAS- behívóval elvitték munkaszolgálatra. Soha nem láttuk többet, a Voronyezs körzetébe tartozó Alekszejevkánál eltűnt, a Donnál. A háború után, aztán anyám felhagyott a varrással, képezte magát. Könyvelő, anyagkönyvelő lett. Később egy üzemi konyhát is vezetett.

A klasszikusnak mondható „nagycsaládban” éltünk, anyai nagyanyámmal, nőtlen nagybátyámmal együtt. Nagyanyám — ahogy ez egy igazi tyúkanyóhoz illik —, minden élő gyerekét mindenkor maga körül akarta tudni. Ehhez a háború is hozzásegítette: férjezett, anyai nagynénémék is nálunk laktak, mert a házukat a kilencnapos ostrom alatt aknatalálat érte.

Ami a fantáziát, a humort illeti az anyai, nagyanyai ágnak nagyon sokat köszönhetek. Anyám igen gyakran mesélt, rendkívül nevetős, tréfakedvelő asszony volt, kitűnően énekelt, „nanám” pedig folklorisztikus — néhol vaskos — boszorkány-történetekkel „traktált”.

 

Szerettél iskolába járni? Hogyan lettél fizikus?

 

— Röviden, utólagos értékítélettel: tévedésből. Tévedésből, amit az okozott, azt hittem még a középiskolában is, nemcsak szeretem, tudom is a fizikát. Tényleg, a jegyeim erre vallottak. Az irodalmi dolgozataim alapján akár irodalmárnak is mehettem volna. Noha kitűnő tanulmányi eredménnyel érkeztem, az egyetemen rá kellett döbbennem, nem jól választottam, jócskán „mellé nyúltam”. De a „betyárbecsület” ott tartott. Egy olyan évben akartam minden áron dramaturg lenni, amikor nem is indult ilyen képzés. Komoly, mi?! Az egyetemen jeles diplomát szereztem, és az iparba, a neves Egyesült Izzó kutató részlegébe kerültem. Ki is bírtam ott nyolc hónapot, vonzott Debrecen és a „volt” menyasszonyom, aki a mostani feleségem. Különböző pályamódosításokkal, amelyek meglehetősen messzire vittek a fizikától, de végig az iparban, szolgáltatásban maradtam. Azért a fizikusi ténykedésem kiérdemelt egy ENSZ- ösztöndíjat.

 

Mit tudhatunk családi életedről?

 

— Annyit, amennyit e helyütt illik elmondani: két gyerekünk született; egy lány és egy fiú; a lány házas, gyereke sajnos nincs, tanszékvezető a Debreceni Református Egyetemen (nyelvszakos). A fiam agrármérnök, akitől két „fészekaljából” négy unokánk van, kitűnő szex-aránnyal: az első lányt három fiú követte. Mindegyik gyerekünk családja Debrecenben él.

A feleségemet az egyetem vegyes karában néztem ki magamnak. Dehogyis! Éppen fordítva volt. Ismered a mondást: Kinek a pap, kinek a papné. Nos, nekem a lánya jutott. Ő vegyész.

 

A fizika mellett mit jelentett és jelent neked a szépirodalom?

 

— Hát, ez az a kérdés, amire adandó, korrekt válasz nagyon szétfeszítené egy ilyen interjú-féleség kereteit. Annyit azonban zanzásítva el kell mondanom, már iskolás korom előtt és közben is „regöltem” a családnak. Hősöm neve Piszkos Lajos volt, akivel „veszett” kalandok estek mag az ól hátuljában. Harmadikos, negyedikes lehettem, amikor első „rigmusaimat” megírtam. A legelsőt fejben, nem papírra. Ötvenegy, ötvenkettő tájékán felolvasták egy novellámat a Kossuth rádióban. A „gimiben” kéthetente, váltott „múzsákhoz”, az éppen tanult költők modorában írtam a plátói szerelemtől csöpögő képzelgéseimet. Az egyik, házi Arany János pályázaton első díjat nyertem egy ugyancsak epigonista balladaszerűséggel. Az egyetemen praktikusabbá váltak verseim, és erősen megritkultak.

Később a munka mellet is írogattam. Az egyik prózám címe „A párttitkár” volt. Bevittem Baranyi Imréhez, aki a Debreceni Napló főszerkesztőjeként működött, és még volt a lapnak akkoriban irodalmi rovata. Imrét ismertem az egyetemről. Két hét múlva kaptam egy levelet a szerkesztőségtől: „Az írása vulgárisan általánosító. Lapunkban nem jelenhet meg.” Egy másik viszont megjelent egy üzemi lapban.

Ekkoriban főleg a fiókomnak írtam, és viszonylag keveset. Gyerekkori betegségem nyugdíjas koromban keményen kiújult. Jöttek, mentek az internetes, irodalmi portálok. Értsd jól! Én váltogattam őket, „írói” álnéven, rendszerint úgy, hogy minden írásomat letöröltem róluk. Ezt egyszer megtettem a Héttoronnyal is.

 

Mit jelent neked a Héttorony-portál, hogyan találtál rá?

 

— Már korábban említettem, „tobzódtam” a portálok között. Sorra került a Héttorony is, ahol a „baljós” jelek szerint megmaradtam, sokat tanultam, háborogtam vélt igazaim miatt, és úgy tűnik, „megkedveltük” egymást. Van azonban némi díszkomfort érzésem: ez nem más, mint a lekötelezettség és néha a kiszolgáltatottság érzése. Nagyon szeretek találkozókra járni, ahol „gátlástalan” exhibicionizmusom utat törhet magának.

 

Vannak-e terveid írásaiddal kapcsolatban? Könyvkiadás?

 

— Nagy optimizmusomban azt remélem, valamelyik leszármazottam majd értékelni fogja a nagyapja, dédapja, ükapja stb. írásait. Ezért a technika minden eszközét felhasználva archiválok, mint a güzü. Beleértve ebbe az internetet is. A fentiekből következik, nem szándékozom köteteket kiadni, pedig többre is telne verseimből, prózáimból, és az anyagi „erőforrások” szintén a rendelkezésemre állnának. Járok Debrecenben irodalmi körbe, ahol fel-felolvasok valamit magamtól.

 

Egy kis „szakmai” kitérő, engedelmeddel! Fizikából azt jegyeztem meg: anyag nem vész el, csak átalakul. Ezt úgy, ahogy értem, de az emberi erővel mi történik? Példát mondok: egy kilós kenyeret vásárolok a boltban. Ahogy hozom haza, mind nehezebbnek érzem. Mire a lakásajtóhoz érek vele, vagy három kilót nyom. Odabent, a mérlegen viszont a bolti súlyát mutatja.

 

— Na, igen. Az anyagmegmaradás törvénye, amit célszerű az élettapasztalat szerint átfogalmazni: Anyag nem vész el, csak gazdát cserél. Tudod, a „munkamegmaradásnak” nincsen fizikai törvénye abban az értelemben, hogy a métereken, kilométereken át cipelt súly miatt kifejtett munka (erő x út) változatlan maradna: a súly marad, az erőd csökken normál körülmények között. Rohannál csak relativisztikus sebességgel (a fény sebességéhez közelítve) a kenyérrel hazafelé, ha az erődből futná, akkor a kenyered tömege tényleg megháromszorozódhatna. De ez a mutatvány még senkinek sem sikerült. Ne törd tehát magad!

 

Több írásod stílusából jó humorú embernek gondollak. Tudnál most egy remek sztorit, ami veled esett meg?

 

— Szóval provokálsz? Rendben. Egyetemista koromban több ízben hazalátogattam szülőfalumba. Már anyám búcsúzkodott tőlem, álltunk a falu tanácsháza előtti buszmegállójában. Valahogy oda keveredett a közelünkbe egy fiatalabb cigányasszony. Természetesen nem ismertük egymást, már régen elkerültem a faluból. Az állapotos asszony kéregetve megszólított bennünket:

— Jáj, nem adnának egy cigerettát? — kérdezte, és amikor anyám rosszallólag nézett rá, majd szóvá is tette nemtetszését az asszony teljesen komoly arccal hozzám fordult.

— Ugyi, jól mondja az asszonyság, tanító úr, ártana a bagó a rajkónak — „meghatottan” válaszoltam:

— Bizony, hogy jól.

 

A legutóbbi nyíregyházi találkozón a kecskeméti fütyülős dugóját nem sikerült kinyitnod. Elárulnád mi lett a kedvenc nedűvel végül is?

 

— Nos, az égés volt a javából! A nedű még mindig „érintetlenül” várja, hogy „megdugjam”. Ne nevess! Csakugyan bele kell nyomnom a saját dugóját az üvegbe, a tartalmát pedig „átszűrnöm” egy másik, alkalmas flaskába. Mellesleg az ominózus pálinka nem fütyülős volt, mert azt a márkanevet kisajátították Zwackék, és pancsokat árulnak méregdrágán. Kár ezért a hungarikumért!

 

Minden jót kívánva köszönöm a beszélgetést!

 

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About dudás sándor 786 Articles
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.