Szilágyi Hajni - Lumen : Vonulás

 

 

 

…és már nem az a fontos, hogy

milyen színű madár ül a válladon,

hanem, hogy a csönd határán túl,

szelíd suhogással fényeket

rajzoljon szemedből szemembe…

 

Ringató, mély bölcső volt az este,

bús hangokat komponált az ősz,

sápadt lombok közt játszott a szél,

csillagok tompa fényeivel

keveredett az eső.

A köd ráomlott az éjszakára,

elmosódott dallamok kerestek

utat maguknak, sóhajok,

suttogások bújtak kezeink közé…

Fáztál. Fáztam. Betakart lélegzeted.

Bordám alatt búvó tengerek

hullámoztak, és szívem olyan lett,

mint a zajra felriadó sirály.

 

Ághegyre ágyazta magát a hold,

avarléptek osontak a fák tövében.

Lábujjhegyen járkált a szerelem.

Ízre, színre bomlott az ősz,

szívemen folyondárként

tekeredett az idő, s olyanok lettünk,

egymásba fonódva, mint

az egyszervolt nyár virágzó őrülete,

ahogy oldódik, kötődik, teremt

az álomba zuhanó fák felett.

 

Most valljuk és vallatjuk magunkat.

Szád hangot formál számra.

öböl, kikötő, fénytörés, szerelem…

Felhők vonulnak felettünk,

mint egy riadt madárcsapat,

mint akiknek se idejük, se terük,

csak kőröznek csupasz árván,

szétszakadt hangok közt,

világról világra, egyre távolabbra.

 

Szemed keresem, a naplementét,

a holdtöltét. A fényt. A suhogást.

Fölém hajolsz. Könnyű vagyok.

A pillanat kigombolkozik,

lassan lehull minden. A tegnap,

az ősz, a suttogás. Vállad vállamhoz ér,

de már nem ül rajta semmi…

a kalitka éjszaka nyitva maradt…

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"