Tiszai P Imre : magad hozzám álmodod

Nyomtatás

adsz néhány órát, ellopott pillanatokat,

mikor újra együtt nevetünk és szeretünk,

de lehet, most csak hallgatunk csendben – még együtt,

könnyes szemekkel bejárjuk újra utunkat –

hosszú séta lesz ez, mert makacs kézzel fontuk

történetünket, fonalát daccal szaggatva,

mert megijedtünk, hogy magunkat a holnapba

merjük álmodni, a soha-létezőt várjuk –

várjuk, dédelgetjük a gondolatot, álmod

fonódik rám, miénk minden hosszú éjszaka,

(de reggel üres falakra vetül mosolyod),

fáj, aztán könnyed letörlöd, mert elfogadod

börtönöd, megnyugszol a létező valóba’,

(egyszer majd felsírsz, és magad hozzám álmodod)