Húsz évvel ezel?tt elhatározták a Sopronban végzett erdészmérnökök, hogy évfolyam-találkozóikat ezután évenként rendezik meg. Az ország szebbnél-szebb tájain, feleségekkel, férjekkel kísérve rendszeresen összejöttünk. Ahogy engem is mindig hívnak közéjük, a párom is jön a könyvtáros találkozókra, utakra. Úgy ismerjük egymás iskolatársait, kollégáit, mintha mi is velük együtt n?ttünk volna fel.
Vacsora után mindannyian beszámolnak arról, mi történt az elmúlt egy év alatt velük. Ennyi szép helyre kevesen juthatnak el, a találkozások emlékezetesek, arról is, hogy nagy túrákat teszünk a hegyekben, megtekintjük a közeli városok, falvak nevezetességeit; várakat, kastélyokat, múzeumokat, templomokat, tájházakat. Finomságokkal fogadnak a soros házigazdák, fehér asztal mellett, vagy a tisztásokon elköltött ebéd után jóíz? beszélgetések folynak, sokszor órákon át. Néha az unokák is körülöttünk ugrándoznak
Kétszer voltunk mi is vendégfogadók. Örömmel töltött el bennünket, hogy megismertethetjük társainkkal környékünk szépségeit. Pár éve Mez?kövesd, Tard, Szentistván vidékére látogattunk el. Messzebbr?l indultunk, a Kács és Tibolddaróc között elterül? héthektáros Kapusi-féle arborétum volt els? állomásunk. Megnéztük a hegyoldalban lév? barlanglakásokat és a Kaptárköveket is. A sz?l?ültetvényeken szedegettük az érett, mosolygó szemeket, utána a kácsi fürd?t néztük meg.
A faluban egyre több népviseletbe öltözött asszony közeledett a templom felé. Mintha csak egy hirtelen ötlet lett volna, úgy hívott bennünket Imre, a dombon magasodó templomhoz. Rozi, énekkarával tette emlékezetessé ezt a látogatást. Ezután finom ebéd következett. Meglepett bennünket, de már gyanakodtunk, amikor hétköznap ennyi ünnepi ruhába öltözött asszonnyal találkoztunk. Másnap Szentistvánra, utána Mez?kövesdre mentünk. A matyó népm?vészet kincseit Mez?kövesd skanzenjében ismertük meg, ott barangoltunk a különféle m?vészeti ágat képvisel? alkotók m?helyeiben, míves munkáikat nézegetve. Egy láda mélyér?l el?vett mellényt és f?köt?t én is felpróbáltam, körém tekerték a több méteres szoknyát, a f?köt?t, amiben úgy néztem ki, mint a saját nagyanyám. Megtiszteltetés volt ez számomra, de egyúttal megmosolyogtató is, amikor megláttam magamat a pici ódivatú tükörben.
A Bükk hegység és az Alföld találkozásánál fekv? Szentistván (Senth Isthuan) még ma is hagyománytisztel? falu. 1396-ban jegyezte fel a budai káptalan, hogy névadója Szent István (vagy Szent László) lehetett. Szokásait azóta is megtartja.
Most, amikor a matyó lakodalomra igyekszik a jegyespár, nagyszámú népviseletbe öltözött násznép kíséri a falu utcáin, a híres templomig. Sokféle idegen szót hallunk. A Felvidékr?l, Vajdaságból, Erdélyb?l, Csángóföldr?l is sokan érkeztek a sokadalomba, de belga, francia, angol, norvég vendégek is vannak.
Nem modernkori estélyi ruhákba, frakkba öltözött a násznép, hanem — akinek volt otthon ilyen — felvették az el?deikt?l örökölt ünnepi ruháikat, tarás sutát (fejdíszt), lityát, más néven ráncoskát, ingvállat, kend?t, f?z?s köténykét, terebélyes szoknyát. Egymás fölött négy-öt réteget visel? asszonyokat, díszes mellény?, priccses nadrágú, csizmás férfiakat láthatunk. A gyöngyökön, b?rökön, élénk szemeken megcsillan a napsugár, a vidáman vonuló sokaság piros arcát szintén a naptól kölcsönözte, amihez talán az is hozzájárult, hogy a násznagyok indulás el?tt egy pohárka pálinkával vagy borocskával kínálták a népet.
A templomot és a tájházat már többször láttuk, a tisztaszoba berendezése, használati tárgyai, fényképei, emlékei híven tükrözik a régiek ízlését, életmódját, gondolkodásmódját, Mária tiszteletét. Az államalapító szent király tiszteletére emelt templom oltárképén is Mária a f?alak, mellette áll Szent István és Szent Imre.
Takács István matyó fest?m?vész falképein a koronázási palást készítését, az adományozókat és a falu népviseletbe öltözött lakóit örökítette meg. A tulipán és a cakkos rózsa motívumok legendáját elmesélte nekünk a sekrestyés, ennek nyomait láthatjuk a ruhákon, párnákon és a függönyökön is, a hímzések színpompája és formavilága kíséri mindennapjaikat. Nekünk talán túlságosan er?sek ezek a színek, de az akkoriban él?k bizonyára nem hivalkodásból készítették el így textiljeiket, hanem a hétköznapok nehézségei alatt is úgy akarták élni az életet, mintha mindig ünnep lenne. Ezért olyan harsogóak, mert mindezt így élték meg. A nemzedékr?l-nemzedékre hagyományozott kultúra csodái egymás után kerülnek el? a padlásról, ládákból, dobozokból. A fiatalok közül is többen hordják ezeket jeles ünnepeken, táncos mulatságokon, táncházakban, falunapokon.
Szentistván is, mint ahogy a legtöbb borsodi falu, elöregedett, de szerencsére még másfélszázan járnak a helyi iskolába. Csökken a lakosság száma, sok házon látható az „Eladó” felirat, de hazánk eddig jobban fejlett vidékein, a híres nyaralóhelyeken, a Balaton mellett is így van ez. A gazdasági válság mindenhová eljutott. Minden lakót, munkálkodó fiatalt és id?s embert meg kell becsülni, aki mindezek ellenére sem válik meg szül?földjér?l, ha szegényebben is, de ott maradnak.
Remélem, azok a fiatalok, akik mostanában a jobb kereseti lehet?ség miatt eltávoznak, néhány év múlva visszatérnek, és továbbörökítik el?deik értékteremt? munkáját, hagyományait.
Ha múltunkat, ?seinket elfelejtjük, letagadjuk, el?deink gondolatait semmissé tesszük azzal, hogy másképp élünk, mint ahogy t?lük tanultuk, nem követjük ?ket. Így a mi életünk válik szegényebbé, üresebbé.
Amíg még vannak közösségek, amíg a jeles napokat megünnepeljük — mint ahogy a matyó lakodalmat most —, állnak az iskolaépületek, templomok, múzeumok, várak — és nem válnak rommá, enyészetté értékeink —, addig van remény arra is, hogy a házak között gyermekek kacagását hallhatjuk a romos ház kapujának himbálódzása, rozsdás hinták, sehová sem nyíló ajtók, ablakok zsalujának nyekergése, csikorgása helyett.
A rózsa és a tulipán virágozzon kertjeinkben, párnáinkon, függönyeinken. Abban reménykedem, hogy egyszer eljön minden ember számára az az id?, amikor kötényeink nem a rongyosságunkat takargatják, hanem ízes almákat, körtéket szedhetünk beléjük, cseresznyepiros arcú, élénk, dióbarna szem? unokáink örömére finom pitét sütögetünk.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.18. @ 13:49 :: Kühne Katalin