(a m? saját alkotás)
Mikor szeretsz, az ablaküveg
rám kacsint.
Feléd fordulok, mézíz?
a fény, mosolyod: más-Nap!
Közénk téved régi fenyves,
elnézést
nem kérve alkalmatlankodik.
Felzuhog véremben
a t?level?ség, az ózonillat.
Kitör?
vihar csap idegeimbe, régi
emlék, zúg, zuhog a félelem.
Tüd?t bénító embervihar,
a mai
holnapért, célja: kimondani
bennem a csendet, mintha
ide neszek, zenék, hangok nem
érnének,
csak nyár lenne, amit megértünk,
s csak kett?nket ünnepelné az élet!
Legutóbbi módosítás: 2012.08.23. @ 13:53 :: dudás sándor
