Képzel?dtem ma,
mert megszólított a múlt,
arcomról könnyem csordult,
és én annak örültem mégis,
ami lettem és maradtam.
Szóban köszönöm meg neked,
ki alakított magammá,
mert hiába sors és más keze,
így érezni soha nem lehetett.
Szüntelen annyi tett és vakság,
emlékekb?l felsejl? rabság,
tánc a néptelen utcákon –
és én csak vagyok, ami voltam
én – én, megköszönöm léted
a sorsnak…
