Marthi Anna : Csillapodás

 

Ez a nyugalom, amikor van egy egész napom arra, hogy bármit tegyek.

Végre frissen ébredt gondolatokat válogathatok, a leragad a szem féle

mondatok becsípődtek, miközben testem elaludt. Azért még volt ami ott

is működött, beporozva az álomfelhős ködöt. De libidónyi libabőr hangya

menetelt végig, hol az első csakra fáradtan nyitott feléd még akkor is.

Tudom, emiatt büszkeségre semmi ok, miközben galaxisok, univerzumok

csakraesőben energiákat szőttek virágcsokorba, én csak ültem, lekoppant

szemmel, leejtett fejjel, aztán elgurultam oda, ahol szépre csiszolt álom

lelkemet, egy fáradt és beteg, de szerelmes férfivá nemesítette; bennem

ragaszkodásaim, elengedtem hát ott a sok bajom, és ideérve kézen fogtam

az oly régóta vágyott, sokszor kért, néha megkapott: nyugalom perceket.

Legutóbbi módosítás: 2012.07.12. @ 06:38 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak