Ködbe burkolózott sziget volt a közösségen belül, saját vulkánnal, földrengéssel, áradással; titkolt bánattal, örömmel.
Sziget, honnan minden verse egy-egy palackposta.
Kasza Béla, bajai költő.
J. M.: Legutóbb a bajai irodalmi kör alkotásaiból készült CD megjelenésekor találkoztunk, azt megelőzően egy festménykiállításon… Előtte másfél éve egy meghívót kaptam, mely a versesköteted bemutatójára invitált.
Mondhatnám találkozásaink metszéspontjai: ünnepek.
Milyen egy költő hétköznapja? Mesélj kicsit magadról!
K. B.: Mindennapjaimra jellemző, hogy a legszükségesebb vízmennyiséget a közeli patakból és a távoli nyilvános kútról megszerezzem, a lakhatás fejében vállalt futballpályányi terület gazosodási lendületének sarlóval, kaszával gátat szabjak, virágaimat ellássam és dédelgessem egy kicsit, emberi kapcsolataim aktuális eseményeiben önmagamként vegyek részt, valamint, hogy az állandóan kerülgető ihletet figyelmen kívül hagyjam vagy megadjam magam neki. Továbbá a jelentkező egészségi problémákat bagatellizáljam és a teljesen egészséges emberre jellemző nagyvonalúsággal és megnyugtatólag magyarázzam meg a magam számára.
Öt gyerekem négy különböző városban él, kettő még kisdiák. Hamarosan már kétunokás nagypapa leszek, de a felnőtté válásom még nem fejeződött be. Talán nem is tenne nekem jót, költői mivoltomat is elveszíthetném, hisz Adytól tudjuk, a költő örök-gyermek. A természetben sok örömet találok, a zenehallgatás is erővel tölt fel, legnagyobb szerelmem a szépséges táj, aminek istenélményét elsősorban a világ közepén, a balatoni tájon tapasztalom meg. Sajnos ritkán jutok el oda, habár úgy érzem, vétek, hogy nem ott élek.
J. M.: Mikor kezdtél el írni?
K. B.: Emlékezetem szerint tizenkét éves koromban született az első versem, ami ma is megvan, majd a kamaszkor további részében szívesen rímfaragtam, de csak a jókedv érdekében, aztán sokáig semmi.
J. M.: Meddig semmi?
K. B.: Harminckét éves lettem én, és a magam számára is meglepetésként ért, hogy az első magányos karácsony és szilveszter verseket hozott ki belőlem. Nagy lendülettel kezdtem el verselni, de egy tekintélyes irodalmi szaklap szerint csupa giccs és frázis jellemzi verseimet, egy másik szakvélemény pedig azt tartotta fontosnak elmondani, hogy harmincéves korban már senkiből nem válhat költő, esetleg prózával megpróbálkozhatok vagy valami mással, de verssel ne. Ennek hatására a verseim egy részét ki is dobtam, újakat pedig alig-alig írtam másfél évtizeden át.
J. M.: Aztán egyszer…
K. B.: Egyszer csak megint elkezdtem verset írni, meg prózát is, és ez utóbbiakból egy-két novella megjelent a Délvidék című bajai lapban, s ennek hatására többen is biztattak, keressem fel a helyi irodalmi kört
J. M.: Igen, ott találkoztunk…
K. B.: A Sugó-körben kedvesen fogadtak, érdeklődőek voltak, biztattak és még használható tanácsokat is kaptam. Mindezek a dolgok fokozták az „írhatnám” kedvet bennem, és pár hónap alatt több verset követtem el, mint a megelőző húsz évben összesen. Azóta eltelt pár év, és a versek csak jöttek, jöttek.
Megsokszorozódott verseim száma, és közöttük több megérte a nyomtatásban való megjelenést, illetve internetes oldalon is lehetőséget kaptak.
J. M.: Nevezetesen mely helyek?
K. B.: Megjelenhettem a Sugó-kör rendszeresen megjelenő kiadványában, a „Jelkysváros”-ban 2006 és 2009 között, a „Fellobbanó árnyak” című antológiában / Accordia Kiadó 2006./, a Tolnai Tollforgatók Klubja által évenként megjelentetett „Kézjegy” című antológiában 2008 és 2012 között, valamint született egy önálló kis verseskötetem „Kempite” címen / Sugó-kör 2010. /
J. M.: Mi adja az ihletet? Kérdezhetném úgy is, mi inspirál?
K. B.: Verseim többsége a természet szépségeit dicséri…
DUNA-PARTI LÜKTETÉS
Jonatánt majszolok a Duna-parton,
felhőket számolok egy kis ideig,
behunyom szemem, szélnek tartom arcom,
adom meggyötört, fenséges szívem is.
Kajakosok jönnek, bőrükön napfény,
piros a hajó, az evezőlapát,
csicsereg a lány, lám, szerelem van még,
s kikötnek vígan valahol odaát.
Náluk az öröm, mellettem a bánat,
sajnálom nagyon a kiszáradt fákat,
de majd az Úristen újakat ültet.
Fatörzset ölelek, szél ölel engem,
ilyen ölelésben épül a jellem,
nehéz ereimben örök vér lüktet.
…, de nem mostoha verseimben Isten…
SZÓ ÉS CSEND
Rezdül a térben a néma szó,
szívekben szép íveket mozgat.
A beszédes csend is szétterül,
fogékonyokban fényt ragyogtat.
Sejtjeidben ott a lelked,
mélységében tiszta a rend.
Amíg Isten lüktet benned,
te vagy a szó, te vagy a csend.
… a szerelem…
ÖLELÉS
vágytól forr a vérünk
csókok heve éget
szédületes kedvem
csöpp völgyedbe mélyed
ringatom a tested
testem tüzes ormán
megvallom mindenem
szerelmet dalolván
énekel e csoda
sehol semmi panasz
édes ölelésben
megolvad a tavasz
hihetetlen öröm
földöntúli varázs
szívedtől a szívem
örök izzó parázs
…a mosoly…
DARAZSAS DÉLUTÁN
elhagyatott garázs
dönög ezer darázs
közébük tévedek
fullánkos nagy sereg
lecsap a butára
fájdalmam jajgatom
sebeim nyaldosom
utána
… a halál sem…
SZÁMBAN PETÚNIÁVAL
Tombol a vad vihar, a szeles förgeteg,
számban petúniát forgatok, pörgetek.
Mert minek is vagyok, de miért ne lennék
lányoknak derekát átfogó szép kelmék
bátor bámulója, leselkedő gyermek.
Vigadnak szívemben elképzelt szerelmek.
Édes ez a nektár, tölcséres a kedvem,
kettőt téptem le, maradt egy kezemben,
kínálom a szélnek, szalad már világnak,
illatát röpíti virágnak s a vágynak.
Tombolj csak, szélerő, mert én is tombolok,
gyönyörű e kéj, mint szűz hóban friss nyomok
puha léptű macskák párnás talpa által.
Nem lépek rút frigyre önként a halállal!
…, és hogy-hogy nem, ott vagyok bennük én is, a sorsom, vágyaim, álmaim, halálaim, élményeim, érzéseim. Szívem szerint való dolog a világ legszebb tájáról, a Balatonról és környezetéről írni. Balatoni verseim egy része és kis ízelítő egyéb verseimből, a Balatoniwiw internetes közösség oldalain megtalálhatók, valamint a Tapolcai-medence egyik hegyén, a Szent György-hegyen, az esőbeállóban, a látogatási napló elnevezésű füzetben.
J. M.: Kedvenc költőd, íród van-e? Vagy aki nagy hatással volt/van rád?
K. B.: A legtöbb élményt József Attila, Radnóti Miklós és Nagy László verseit olvasva találtam.
Amikor mások szép és tartalmas verseit olvasom, úgy érzem, ez elég kell, hogy legyen nekem, saját verseket írni talán nem is kellene. Többnyire mégsem tudom ezt az elképzelést érvényesíteni. Mindig jön egy gondolat vagy érzés, és ha leírom azt a négy-öt szót, már menthetetlenül ott maradok a papír és a ceruza mellett, és vers lesz belőle.
J. M.: „…jön egy gondolat vagy érzés…” Mi a szándék? Megmutatni magad, vagy üzenni valamit? Az írás cél vagy eszköz a számodra?
K. B.: Megmutatni magam? Valójában ez természetes és el nem ítélhető dolog, mert lehet, van ember, akinek pont az kell valamilyen szinten, hogy én megmutassam magam, illetve a verseimet. Csak úgy van értelme a megmutatásnak, ha amit mutatok, örömöt okoz valaki másnak. Az olvasó öröme megerősíti az alkotókedvemet és örömmel alkotok ismét. Öröm ott, öröm itt, ez pedig jó.
Üzenni akarok esetleg? Minden üzenetet már megüzentek korábban, erre már nincsen szükség. De amikor jön az érzés, hogy de milyen nagyon repülhetnékem lett attól, hogy csicseregnek a reggeli fecskék és jó szagú a nyári zápor, ceruzámba kapaszkodva pedig ettől szavakkal terhelem a papírlapot, akkor valójában üzenni akarok. Megüzenni, hogy lásd, milyen jó a kedvem, mennyire szép mindaz, ami körülvesz, és én legszívesebben magammal vinnélek erre a csodarepülésre, gyere hát velem, mert annyira kék az ég! Vagy sírjál velem, ha megérzed könnyeim igazságát, mert én papírra vetettem ezt az igazságot vagy azt, amit csak én vélek annak, mert tudnod kell, hogy mit gondolok és érezned, hogy mit érzek, ezáltal önmagaddal is jobban megbarátkozol! S ha így van, jogos volt, hogy leírtam azt a szót, azt a gondolatot.
Ezt átgondolva inkább eszköz, mint cél a versírás. Viszont lehet cél az eszköz, kell tehát verset írnom, célom verset írni, hogy legyen eszközöm, hogy az üzenetnek legyen lehetősége eljutni valahova.
J. M.: Köszönöm, hogy kérdéseimre válaszolva megosztottad gondolataidat velem.
Amióta ismerek költőket, tudom, nem olyanok, mint régen hittem, mindegyikük más.
De a képzeletemben a költő mégis olyan, mint ő, pontosabban, ahogyan ő mondja magáról:
TEHÁT VAGYOK
Én mondom, egy szürke költő:
gyermek-lelkem álmot ragyog,
szavam olykor szívet töltő.
Verset írok, tehát vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.19. @ 15:51 :: Józsa Mara
