A tetűpásztor
Hétfő reggel az osztályba lépve csalódottan vette számba az üres padot Ildikó mellett. Sóhajtva ült le a katedra mögé, beírni a hiányzókat. Eddig tartott a világ hetedik csodája… Már épp megtalálta a katalógusban az oldalt, amelyen Kanalas Erzsike neve állt, amikor félénken kopogott valaki. A „Tessék”-re bátortalanul nyílt meg az ajtó. Devla dugta be fejecskéjét.
— Gyere be és ülj a helyedre! — lélegzett fel megkönnyebbülten a tanító, és becsukta a katalógust. Egy belső sugallat arra késztette, hogy nézzen a kislányra, aki lehajtott fejjel ült az első padban. „Mi olyan furcsa rajta?” — tűnődött el az öreg. „Mintha kisebb lenne a feje… Devla nem vette le szokás szerint a kendőjét. Persze, a hajtincsei nem lógnak ki alóla, ettől olyan furcsa”. Közelebb ment hozzá, de alig tett egy lépést, megcsapta orrát a petróleum illata. Azonnal rájött a szag okára. Pillanatig habozott, majd úgy döntött, nem őt küldi az orvosi rendelőbe, hanem padtársával, Fehér Ildikóval üzen.
— Ülj át a katedrához az én székemre! — adta ki a parancsot.
Az osztály azonnal felbolydult. Alig sikerült lecsendesíteni őket, máris megérkezett futólépésben a nővér, azt ígérve, hogy a doktornő is nemsokára itt lesz.
A kislány szégyenkezve tett eleget a felszólításnak, és levette a kendőjét. Az osztályban harsány nevetés tört ki a fiús kefefrizura láttán. Azonnal felhangzott Gábor szájából:
— Devla haja fekete, nézzük meg, hogy tetves-e?
A tanító tekintete azonnal lefagyasztotta a kedélyeket.
— Sorra kerülsz te is azonnal! — reccsent rá az éppen betoppanó orvosnő, majd miután ő is megvizsgálta a kislányt, kijelentette: — Itt már nincs egy fia tetű sem! Lássuk a többit!
Pusmogás tört ki, amikor a tanító elsőként vetette magát alá a vizsgálatnak. Az orvosnő és a nővér végigjárták az osztályt. Még öt tetvest találtak, köztük Kilyéni Gábort és unokatestvérét, Béldi Andrist, a számtantanárnő fiát. A tanító, bármennyire gondterhelt volt, alig tudta elfojtani a kárörvendő mosolyt. Szíve szerint átköltötte volna Gábor versikéjét, de végül győzött benne a józanész. „Máskor hagyj békét neki! Ez a büntetésed. Isten nem ver bottal! A többiek vajon miért nem kapták el?” — motyogta magában.
A doktornő azonnal hazaküldte a tetűpásztorokat, kezükben egy-egy recepttel, melyhez levelet is csatolt, melyben felszólította a kedves szülőket, azonnal jelentkezzenek a család minden tagjával együtt — az újszülötteket is beleértve — az orvosi rendelőben, vizsgálat végett. Hasonló levelet kaptak a hiányzó gyerekek szülei is.
Az orvosnő dolga végeztével az igazgatóhoz sietett. Minden osztályt meg kell vizsgálnia. Hiába kezelik a másodikosokat, ha ismét elkapják valamelyik gyermektől az udvaron. Délután a felső tagozatosok kerültek sorra. Jól megvárakoztatta a rendelőben betegeit, de nem tehetett mást. Még idejében elejét kellett venni a járvány elterjedésének. Amikor végzett, egyenesen Kanalasékhoz ment. A rajkók mindannyian kefefrizurások voltak, az asszonynak is rövidre volt vágva a haja. Épp ruhát terített a ház mellett két fa között kihúzott szárítókötélen.
— Már mégoldottám. Mégnízhéti űket és éngém is. Csak néki ís á hugánák vót, kivel égy ágybán álszik. Ámi biztos, biztos, mindéniket békéntém. Áz ágyneműt kifüőztém. Á cigány sém szérét vákárózni — tette hozzá.
Igazat mondott. A doktornő már nyomát sem lelte tetűnek.
— Miért nem jött az orvosi rendelőbe? A tetű elleni gyógyszer ingyen van. Máskor ne használjon petróleumot, mert kiégeti a hajgyökereket!
— Ázzál irtotta már nágyányám is. És nékém nincs cséászém [1] .Mér nincs munkáhély.
— Erre akkor is ingyen van… — próbálta győzködni az orvosnő, aztán letett a további kísérletr?l.
Már távozott, amikor a cigányné utána szólt:
— És á polgárméstért is méglátogatja otthon, hogy nézze meg, ném térém tet? á házábán? Még ázt á tánárnőt is?
Az orvosnő másnap jóval az órák megkezdése előtt már ott volt az iskolában, hogy személyesen ellenőrizhesse, nincs-e kezeletlen tetves gyermek. Tudta jól, felelőtlenek egyes szülők. Nem az első tetűjárvány, amivel dolga volt praxisa alatt. „Tegnap nem volt időm megvenni, sok volt a dolgom…” — mentegetőztek. Kénytelen volt kettőt hazaküldeni. Amikor az igazgató megérkezett, első dolga volt rákérdezni, menyire súlyos a járvány.
— Huszonhat esetet találtam, három osztályban. Kanalas Erzsikével együtt hat a másodikban, kilenc a negyedikben és tizenegy a hatodikban. A többi osztály „tiszta” volt — számolt be a doktornő.
A közben szintén megérkező Zajzoni is hallotta a meglepő statisztikát. Önkéntelenül is maga elé képzelte az osztály tetűtérképét. Csak ebben a pillanatban tűnt fel neki, hogy Fehér Ildikó nincs a tetűpásztorok között, pedig a padban időnként elég közel kerül a gyerekek fejecskéje. Miként lehetséges ez? Nem volt ideje töprengeni, mert több szülő is rá várt. Felháborodva követelték, hogy tegye ismét külön padba tetves cigányt, oda, ahol azelőtt ült. Amíg távol volt a többiektől, addig nem töltötte meg tetűvel „rendes” társait. A tanító kapkodta a fejét, mint Ceaușescu a Központi Bizottság épületének erkélyén ’89. december 21-én. Csak annak örvendett, hogy legalább a polgármesterné nem volt közöttük. De Béldinével még szembe kell néznie. Még nem jött meg, ő az a fajta ember, aki mindig utolsó pillanatban érkezik. Kapott egy kis haladékot. De mit tegyen? Saját elveit kellene a sárba taposnia, ha enged a szülői nyomásnak, a kislánynak pedig ismét megrendül benne a bizalma. Lám, ő is gádzsó, olyan, mint a többi. De hát a szülőknek is igazuk van. „Vagy… És ha…” — játszott el egy gondolattal, de azonnal el is vetette. A tető a nyomor betegsége.
Addig halogatta az indulást az osztálya felé, amíg Béldiné is megjelent. Könnybe lábadt szemmel panaszolta el bánatát:
— Ekkora szégyent a fejemre! Pont abban a három osztályban lett járvány, ahova a fiaim járnak. Elterjed majd a pletyka, hogy ők töltötték meg az iskolát. Most mindenki azt fogja hinni rólam, hogy nem tartom tisztán a gyermekeimet. Pedig a tegnap is hajat mostak! Jaj, miként fogok az emberek szemébe nézni? Átkozott, koszos cigány kölyke! Egyszerűen nem bírom felfogni, hiszen mindhárman fürödtek és hajat is mostak… — tette fel ismét az unalmas lemezt.
— Nem vagy hibás! Egy egyszerű hajmosás nem távolítja el a tetűt, a serkéket pláne nem — próbálta vigasztalni Margit. — Andris nem tehet róla, hogy az osztálytársa tetves, és érintkezett vele. A tetű nem bizonyíték a tisztálkodás hiányára.
— Lehet, de vajon a faluban is ezt gondolják?
— Az a tévhit, hogy a tetű a mocsokban terem, csak részben állja meg a helyét. A nyomornegyedekben tényleg gyakori a tetű. A sok vásott kölyök állandóan érintkezik egymással. Ha valaki kezeli is saját családját, a tetű ismét felütheti a fejét, mert elkapja valaki mástól. A jobb családokban is megesik, de ott hamarabb észreveszik, és könnyebb kiirtani — lépett közbe Vetési Ida is. — S ne törődj, mit beszélnek a falusiak, hiszen nem a te gyermekeid terjesztették. Minden csoda három napig tart!
— Nem mossa le ezt rólunk a keresztvíz se — kesergett tovább Béldiné. — S még a polgármesteréknek is volt! Csámcsogni fognak rajta! Minden amiatt a koszos leányka miatt van! — csattant fel.
— Ami azt illeti, az a „koszos cigányné” volt az, aki elsőnek észrevette, s Devlának csak egyik testvére fertőződött meg. Akivel egy ágyban aludt — telt be Zajzoninál a pohár.[2]
— Ezt csak ő állítja! — lendült ellentámadásba Béldiné.
— Az orvosnő már nem találta még a nyomát se tegnap.
— Azt tudjuk, miért pártolja őket…
A tanítónak ettől felforrt az agyvize, de uralkodott magán és inkább visszavonult, mielőtt valami olyat mondana, amit megbánna. Ritkán engedte ki haragját, de akkor nagyon csúful. Dühösen vágta be maga után a tanári ajtaját, hogy csak úgy dörrent.
„Nyugodj meg Levente, nyugodj meg! Nem mehetsz így órára!” — biztatta magát, de azt már tudta, hogy Devla a helyén marad. Míg mélyeket lélegzett, hozzálépett az orvosnő.
— Hallottam. Itt az ajtó előtt is… Elég magasra tekerték a hangerőt. Nem sül ki a szeme annak a nőnek? Az ön osztályában serkét csak Andris hajában találtam. A brassói 15-ös iskolában is pont most tört ki a tetűjárvány. Oda járnak a bátyja gyermekei. Amikor tegnap telefonáltam a SANEPID-hez,[3]akkor mondta a tisztiorvos.
— Miért nem közli vele? — kérdezte a tanító, de végül rájött a válaszra magától is. Egyébként sem bizonyítható, csak valószínű.
(Folytatás következik: A cigány az cigány marad)
[1] CAS = egészségügyi biztosítás.
[2] Megtörtént az egyik brassói általános iskolában néhány évvel ezelőtt. Az egyik roma származású gyermeknek az anyja hívta fel a tanító figyelmét, hogy tetűjárvány van az osztályban.
[3] Romániában az ÁNTSZ megfelelője.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila