Székelyvajai János : Be nem teljesült álom 1.

Magúr esete a tundrával

 

 

1.

 

 

— Meddig várjak még? — kérdezte türelmetlenül Magúr a kedves kisfiát, és kedvetlenül csapkodta ostorával a közeli bodzabokrokat. A nagy bodzavirágok, mint valami kis csészealjak, pörögve repültek szerte-széjjel az er?s ostorcsapások hatására.

      Magúr nagyúr volt, számtalan birka- meg szarvasmarha csordája legelészett a sztyeppe hatalmas legel?in, de ?t igazából csak a ménes érdekelte, mert a ló az a minden, az a hatalom és a dics?ség is egyben. A ló az szép, formás idomait okos fej díszíti, sörénye szabadon száll a szélben, isteni sugallatot sugározva a megszállott hun harcosok szívébe.

      A hun harcos legnagyobb értéke a ló, a jó ló megmenti életét, messze repíti az üldöz?k el?l, szárnyalva nyargalja be a csatateret és dobogó patáival félelmet szít az ellenség köreiben.

      A ló megbízható harcostárs, fegyelmezett és bátor, önfeláldozó és kitartó, gazdájához h?séges és engedelmes, csak érteni kell hozzá, meg kell tanulni a jelbeszédét, és máris lehet az állattal kommunikálni.

      Hajmereszt? hírek járják be a világot a hszijungok vagyis magyarul hunok lovascsapatairól, hogy vágtatva rohanják le ellenségeiket, vérben fürdetve villogtatják éles szablyáikat, és persze, hogy mily messzire röpítik élesre reszelt vashegy? nyilaikat, meg dobálják cifra kopjáikat, egyéb szúró vagy vágó harci szerszámaikat, komoly vesztességeket okozván ezzel az ellenségeik soraiban.

      — Hej, pedig mi sem vagyunk különbek más népeknél, csak védekezünk és védjük legel?inket, családunkat, marháinkat, a törzset és nemzetséget. És védjük legel?inket, itatóhelyeinket, mindenünket. Mert a víz az nagy érték itt a sztyeppén, ahol bizony egész ménesek pusztulnak el, egy-egy hosszan tartó szárazság beálltával. Harc folyik, nem csak a hatalomért, hanem a vízért is, f?leg azért. És az er?sebb, gy?z a gyengébb felett.

      Azért kell a jó ló! Apró lovaink szívósak és er?sek, kitartóak és igénytelenek, a hun harcos példaképei ?k.

     

      Magúr kisfia a csapdával bíbel?dik, két nyúl és egy fürj a zsákmány. Ki kell szedegetni ?ket és szíjra kötni a nyereghez. Apja már régen elvégezte volna ezt a m?veletet, de mégsem teszi, hadd tanuljon a gyerek! Mindent meg kell tanulni egy jó harcosnak, élelmet szerezni, elraktározni, majd megkészíteni. Tanuljon csak, mint ahogy ? is annak idején.

      Mióta csak eszét tudja, mindig is anyai ágról a nagyapja volt egyetlen nevel?je és oktatója. Amíg aztán egy szép napon el nem költözött az örökkévalóságba, ahol minden megvan, ami az embernek kell, víz, élelem, jó ló és boldogság.

      Igaz ugyan, hogy ?, a nagyszüle nem volt hun harcos, hanem finn halász vadászféle, de ez talán még jobb is volt, még hasznosabb az ? számára. Tudott lovagolni is, mint egy hun ember, amolyan mindenhez ért? szelíd lélek volt.

      Na, most aki azt hiszi, hogy a hunok, meg a finnek együtt éltek annak idején, az téved. Hiszen ez egy egyedi eset volt csupán, mondhatni a véletlen m?ve.

      A finn nagyapa sokat mesélt kíváncsi unokájának a letelepedésér?l ebben a hun törzsben, a vándorlásairól, meg a tundráról, és az álmairól, meg az ottani életér?l, és sok egyébr?l.

      Mesélt arról, hogy a tundra összefügg? zónát képez a világ legészakibb részein az északi pólus körül. Megismert sok eszkimót, egyéb törzseket, halászokat és tajgai vadászokat is, fiatal korában.

      Sokszor mondta: annak ellenére, hogy a tundra nagy területekre terjed ki, a növényvilága — bár egységes képet mutat — azért általában fajszegény, nincsen más, csak zuzmó, meg moha. Mert kevés növényféle tud ott megélni.

      Magúrnak, ahogy n?tt, cseperedett, egyre világosabb elképzelése volt a tundráról. És tizenkét éves fiúcskaként már azt is tudta, hogy ott a növényzet alapján délr?l északra el?ször az erd?s tundra lelhet? fel, majd a poláris fahatár következik. Ahol elt?nnek a fák, és a törpebokros cserjés tundra jelenik meg a fák helyében, majd onnan a k?zethalmos tundrába érkezik az, aki arra jár.

      Utána, a mohás tundra, a zuzmós tundra és a hegyi tundra különül el egyik a másiktól, hát igen!

      Elméletileg valahogy így képzeli el, nagyapó meséi alapján, de mégis jó lenne azt megnézni, meglátni a valóságban is. Álmaiban sokszor ott barangolt, és azon csodálkozott, hogy miért nincsen hideg, hiszen a nagyapa mindig a hidegre, a sok hóra, a csúszós jégre panaszkodott.

      Tudja, ezt már nagyon biztosra, bár még nem járt arra, hogy a törpecserjés és bokros tundra f?ként a törpenyír és f?zfajokból, különböz? f?zfákból áll, és a bokros-cserjés növényzet alatt moha és zuzmófoltok növekednek.

      Nagyapó elmesélte neki azt is, hogy a t?zeghalmos tundrán három-négy méter magas halmok alakulnak ki a talajjég örökös munkálkodása folytán.

      — Istenem — sóhajtott fel magában. Szegény apó, mennyi mindent el tudott mesélni, és mennyi hasznos dologra tanította, oktatta.

 

Legutóbb szerkesztette - Székelyvajai János
Szerző Székelyvajai János 28 Írás
Egyszerű ember vagyok, nem vágyom gazdagságra, hírnévre, hatalomra még úgysem, ennyi.