B.G.Boróka : Hogy is szokták mondani: olcsó húsnak híg a leve?

Az egyik kuponszolgáltatónál vásároltunk egy kedvezményes lehetőséget Balatonmáriafürdőre. *

Az ajánlat négy nap, három éjszaka, reggelivel: 9900,- Ft, két főre. Előző évben is vettünk két kupont, ekkor öt nap négy éjszakát töltöttünk ott, büféreggelivel és megjegyeztük magunknak, hogy az egyetlen kedvező körülmény az ott töltött idő alatt az volt, hogy a hotelnak saját, közvetlen Balaton-parti strandja van.

        Telefonon beszéltünk a hotellel, hogy időpontot egyeztessünk, ekkor derült, hogy az ajánlatban még sincs benne a reggeli, és ha ezzel problémánk volna, reklamáljunk a kuponos cégnél, mert valószínűleg ők írhatták ki rosszul a feltételeket. Leegyeztettük az időpontot, amit később egy e-mailben módosítottunk, és ezt vissza is igazolták. Az indulás előtt felhívtuk a hotelt telefonon, hogy minden rendben van-e a foglalással, ekkor derült ki, hogy még mindig az első, rossz dátum szerepel a rendszerükben, de sikerült mindent leegyeztetni végül, úgy, hogy vártak minket szeretettel.

        Három és fél órás utazás után, 32°C melegben megérkeztünk Balaton-Máriafürdőre. Szállásunk már messziről, jó ismerősként magasodott a parton, mondhatni semmit sem változott. A bejelentkezéskor tájékoztattak minket, hogy a parkolási költség napi hétszáz forint, és ha nem vesszük igénybe, akkor a kipakolás után azonnal el kell hagyni a szálloda parkolóját. Megjegyzem az előző évben egészen estig állhattunk autónkkal az udvarban és elég volt, ha csak éjszakára álltunk ki autónkkal az őrzött parkolóból.

        A háromszintes épület második emeletén kaptunk szobát, tavaly az elsőn voltunk, ezt csak azért mondom, mert az épületben nincs lift. A belső berendezés és stílus nem éppen a legmodernebb igényességet tükrözi. A hosszú, szűk, sötét folyosók a 70-es évek panelházait idézték. A kis szobába egy előszobán keresztül léphettünk be, melyben egy beépített szekrény állt, egyik oldalán négy fogassal ellátott akasztós, a másikon négy polccal ellátott rakodós résszel. Tolóajtóval záródott, de olyan szerencsétlenül oldották meg az amúgy is szűkös rakodóhelyet — hiszen nem lehetett több az egész szekrény szélessége hetven-nyolcvan centinél —, hogy a tolóajtót csak félig lehetett elhúzni, ennek kapcsán a már amúgy is pici rakodófelület, nehezen volt elérhető.

        A szobában volt még két egymás mellé rakott heverő, a fejrésznél egy-egy polc kialakítva. Egy szék állt az ablak mellett, és kis asztalka a tévékészüléknek az ágyakkal szemben. Hűtőszekrény, minibár, ami az egyik alapvető felszereltség, nem volt.  Ezért — tavalyi tapasztalatból — mi már tudtuk, romlandó ételt nem hoztunk magunkkal, ellenben vízforralót igen, mert a büfében száz forintot kértek minden decinyi forróvízért, ha kávét vagy teát szerettünk volna fogyasztani.

        A szoba részben a strand felé, és részben a Balaton felé nézett. Franciaerkélye volt, így nyitott ablaknál, mivel a függöny az erkély korlátjáig ért csak, deréktól lefelé mindent látni lehetett, ami az ablak közelében a szobában történt. A helység eléggé pici és zsúfolt volt, nem sok szabad tér volt benne, ahol öltözni, mozogni lehetett és ez a rész pont a franciaerkély előtti területre korlátozódott. Úgy oldottuk meg a dolgot, hogy a rácsra egy pokrócot tettünk.

        Frissítő zuhany után csodálkozva tapasztaltuk, hogy két lábtörlőnyi nagyságú kéztörlőn kívül más törülköző nincs a szobában, ezt szóvá is tettük a portán, miután tájékoztattak bennünket, hogy háromszáz forintért kaphatunk nagyobb törülközőt, ha szükség lenne rá. A zuhany használata egyébként, nem kevés elővigyázatosságot igényelt. Húsz másodpercenként nagy hirtelenséggel forróból hidegbe, illetve hidegből melegbe váltott a víz hőfoka. A mosdókagylónál pedig fordítva kötötték be a vizet, a hidegjelzés (kék) megnyitásakor meleg víz folyt a csapból. A wécépapír vetekedett a legigazibb selyem tapintatával és vékonyságával, s amint magukra csuktuk az ajtót a kilincs majdhogynem a kezünkben maradt, így erre is figyelnünk kellett, nehogy valamelyikünk egy véletlen folytán bezáródjon a fürdőbe.

        Kezdeti bosszúságunkat igyekeztünk minél hamarabb a hátunk mögött hagyni és siettünk le a partra, hogy hűsítő fürdőt vehessünk a Balatonban.  Ahogy haladtunk az emeleteken lefelé, A4-es méretű feliratok ismertették, hogy ventillátort lehet a portán kérni, persze némi ellentételezésért. A szobákban nem volt légkondi. Az udvaron pedig a napozóágy bérleti díjáról tájékoztattak a plakátok.

        Az idő szép volt, a Balaton vize langyos, minden jól alakult, úgy éreztük, hogy kellemes néhány napot fogunk eltölteni eme szép helyen. Késő este tértünk vissza a szobánkba, lefürödtünk és bekapcsoltuk a tévékészüléket, amelyen a csatornaválaszték mindössze két német adóra, két sport-ra és az Rtl-Klub, valamit a TV2 –re korlátozódott. Bizonyára úgy gondolták, hogy a nyaralók ne tévét nézzenek, hanem pihenjenek.

        Ezen esti időszakban lehet igazán felfigyelni a nyári éjszaka neszeire: egy-egy vizimadár időnkénti kurjantására, a mellettünk üzemelő strandon dorbézoló fiatalok rikoltásaira, a szállodában megszálló kisgyerekek sivítására, a nagyobb gyerekek futkározásának dübörgésére és valami másra is. Mert amint lefekvésre hajtottam a fejem, néhány másodperc múlva furcsa, berregő hangra lettem figyelmes. Kérdeztem a párom, hogy ő horkol-e, de nem tőle jött a hang. Biz isten, lehajoltam és megnéztem mi van az ágyunk alatt! Kiderült, hogy az alattunk lakó, kitárt ablak mellett éppen mély álmát alussza, és közben úgy zörög, mint egy ventilátor. Megpróbáltuk minden emberi és nem emberi hangon jobb belátásra bírni, zörögtünk, csörögtünk, köhögtünk, dörömböltünk, kiabáltunk, szóval minden ép ésszel eszünkbe jutott eszközt igénybe venni, de nem jártunk sikerrel. Feladtuk. Későre járt már, fáradtak voltunk a párom elővett egy papír-zsebkendőt és a csücskét a fülébe tömködte én pedig előkerestem az MP3 lejátszómat valahogy a sötétben és azzal próbáltam magam kissé elszigetelni a zaj forrásától, de mire megtaláltam, és kikerestem, hogy mit szeretnék hallgatni, az elem felmondta a szolgálatot és kikapcsolt. Azért valahogy mégis el tudtunk aludni.

        Reggelihez menet a recepción próbáltam meg jelezni éjszakai problémánkat és kértem másik szobába való áthelyezésünket, de elzárkóztak tőle, mert telt házuk volt.

        Igazából soha nem voltam tisztában azzal, mi a svédasztalos és a büféreggeli és minden egyéb más variáció közt a különbség. Itt tanultuk meg az előző évben, hogy az egyik esetben kiporciózza a szálloda részünkre azt, amit fogyaszthatunk. Leülünk az asztalhoz és egy alkalmazott elénk teszi a két kockacukornak megfelelő rámakockát, három szelet felvágottat és két-három zsemlét. Kávét, tejet, teát korlátlanul fogyaszthattunk. Ekkor eldöntöttük, hogy büféreggelit soha! Jelen esetben a svédasztalost foglaltuk magunknak, igazából a választék ebben az esetben sem volt sokkal gazdagabb, de legalább annyit ehettünk, amennyit nem szégyelltünk.

        Az első alkalommal gyümölcsjoghurtot választottam egy csészében, a joghurt maga natúr volt és eléggé keserű és a benne lévő gyümölcs eltett házibefőtt jelleggel, nem sok édes ízzel gazdagítva. Számomra csak úgy volt befogadható, hogy egy kis mézzel feljavítottam. A szám íze rendbetételéért egy kis lekváros kenyeret ettem még. Ennyi volt a reggelim 1200 Ft-ért. Másnap már úgy gondoltam, hogy nem játszom lekváros kenyérrel, joghurttal, inkább egy kis húst, meg valami tartalmasabb étket is eszem végre, így kiszedtem egy kis tányérnyi tojásrántottát és egy virslit magamnak. A tojásrántottának a zsíron kívül semmilyen íze sem volt, hiába szórták meg pirospaprikával, próbáltam egy kis sóval javítani rajta, de nem sok sikerrel, a hozzá párosított főtt virslit pedig savanyúnak találtam. Úgy döntöttem, hogy nem kívánok itt több reggelit elfogyasztani, inkább eszem a parton lángost vagy bármit, ami nem köszön vissza egész nap.

        Falubeli sétánkból tértünk vissza, mikor megállított minket a szálloda igazgatója és nagy lelkesedéssel ajánlgatta a konyha ajánlatát, rétest, vanília fagylalttal. Mondtuk neki, hogy köszönjük szépen, de mi egészen jól laktunk már és most nem kívánjuk. Erre vádlón szólt ránk, hogy a szálloda éttermében kell fogyasztani, mi pedig — mint a jó kis gyerekek — bólogattunk, hogy márpedig itt étkeztünk a szállodában.

        A reggeli ideje fél nyolctól fél tízig, az ebéd tizenkettőtől egy óráig és a vacsoraidő is mindössze egy órányi intervallumra korlátozódott. Nem tartottuk ezt praktikus megoldásnak, mert a szálloda — a recepciós elmondása szerint — teltházzal üzemelt, ha az összes vendég éppen erre az egy órányi időpontban próbált volna lejönni, étkezni — nos, ez sem a kiszolgálás, sem pedig a kényelmi szempontokat nézve nem lett volna szerencsés.

        Visszatérve kedves szállodaigazgató úrra, megnyugtattuk, hogy az éttermében étkeztünk és nagyon jól laktunk, erre megjegyezte, hogy akkor kirúgja a szakácsot, mert rosszul méri fel az adagokat.

        Ahogy haladtunk fel a lépcsősoron, ekkor vettük észre, mindkét emelet aulájában elhelyezkedő oszlopon a hirdetményt, hogy a szállodához tartozó két medencét csak azon vendégek vehetik igénybe, akik az étteremben étkeznek. Ezen valójában már csak nevetni tudtunk, pontosabban vinnyogtunk a nevetéstől és az járt a fejünkben, hogy vajon milyen fantáziája lehet a szálloda igazgatójának, milyen árukapcsolással fogja biztosítani a ping-pong asztal használatát?

        Utolsó éjszakánk néma nyugalomban telt, az alattunk üzemelő „ventillátort” vagy megjavították, vagy már elutazhatott, hiszen egész nap nagy volt a mozgás, ukrán autóbusz jött, sok volt itt a német, az ország egész területéről jöttek honi nyaralók. Tehát állandó volt a vendégmozgás.

        Mivel még Siófokon hazafelé meg kellett állnunk és délután pedig programunk volt, úgy okoskodtunk, hogy nem várjuk meg a reggeli idejét, hanem hamarabb összepakolunk és a számla rendezése után elindulunk hazafelé.

        Párom lement a recepcióra és jelezte, hogy korábban mennénk, és nem vesszük igénybe a mai napra szóló két reggelit. A recepciós — mint annyi mindenben — képtelen volt érdemben reagálni kérésünkre, azonnal hívta az igazgatót, aki teljesen kikelve magából ráripakodott a páromra, hogy neki elege van ezekből a kuponosokból, akik rekesz számra viszik fel a szobákba az üdítőt és nem értékelik azt a szép ajándékot, amit ő ad nekik, hogy tízezer forintért ilyen szép helyen megszállhatnak. Ezzel szemben a kuponosok ilyen lejmosok és ezért tartunk, itt ahol tartunk. Neki pedig el kell tartania a dolgozóit, és ha ilyenek vannak, akik nem ott étkeznek, mint mi, ez neki nagy veszteség, mert megrendelte a zsemlét és a kenyeret, és akkor neki el kell küldenie az embereit, mert nem tudja őket kifizetni.

        A párom jelezte, hogy nincs értelme 1200 Ft-ot kiadni olyan reggeliért, ami nem ízlik nekünk. Az igazgató hangoskodott, veszekedett, tovább és sorolta, hogy friss tojásból rántottával, sonkával, szalámival fogadja a vendégeit, amire a párom reagált, hogy sonkát ő egyáltalán nem látott, a háromféle felvágott, ami a terítéken volt, a legolcsóbb, legrosszabb minőségű, amit a piacon lehet kapni. A rántottájuk a zsíron kívül semmit sem látott, a virslijük savanyú volt és különben is, ha olyan nagyra van a szolgáltatásával, akkor hogyan gondolja, hogy nincs hűtőszekrény a szobákban, hogy a törülközőért, a napozóágyért, a forró vízért, a ventillátorért, az internet használatért, a szálloda udvarában történő parkolásért külön díjat számít fel, hogy a medencehasználatért rákényszeríti a vendégeket az éttermében történő fogyasztásra? Nem ilyennek kéne lenni egy európai szintű szolgáltatásnak.

        — Ha panaszkodni akar, akkor panaszkodjon az Orbán Viktornak, azok rontottak el itt mindent! — kiabálta az igazgató, amitől már zengett az egész szálloda.

        A párom lecsendesedett és közölte, hogy egyáltalán nem voltunk megelégedve azzal a szolgáltatással, amit ő kedves gesztusnak, ajándéknak gondolt. Napok óta jegyzeteltük azokat az észrevételeket melyeken megbotránkoztunk, és mivel én „újságíró” vagyok, valószínűleg az itt töltött néhány nap tapasztalatait nem fogom magamban tartani, mert megtalálom majd azt a fórumot, ahol meghallgatásra talál ez a példátlan magatartás és üzletpolitikájában kritikán aluli viselkedés, amit a szálloda igazgatója vall magáénak.

        Az igazgató még odabökte, hogy csak az egyikünk reggelijét hajlandó elengedni a másikat ki kell fizetni. A párom fizetett és kérte a számlát.

        — Miért, nem elég ez a kis papír?  — mutatott a szemetesre az ügyintéző, majd kivette az elszámolásunk összegyűrt bizonylatát a kukából és az igazgató elvonult vele az irodájába.

        A párom megreggelizett, majd lecuccoltunk az emeletről, bepakoltunk az autóba és még húsz percet vártunk, míg az igazgató kiállította a mindössze két tételt tartalmazó készpénzfizetési számlát (azt is elrontotta) és ha mondhatom széles mosollyal, úgy hagytuk magunk mögött a hotelt, hogy ha ajándékba kapnánk is egy veekendet, akkor sem jönnénk ide többet vissza.

        Mindemellett meg kell jegyezzem, hogy többszöri sétánk alkalmával a faluban kedves emberekkel találkoztunk, az eladók az üzletekben segítőkészek voltak. Mindenhol azt éreztük, hogy szeretettel fogadnak minket és örülnek, hogy itt nyaralunk náluk.

        A kikötőbe többször is elsétáltunk, ami nagyon szép, hangulatos. A közelében található egy fagyizó, ahol eléggé gazdag a választék. Itt most joghurtos sajttorta és mákosguba fagyit ettünk. Azt hallottam, hogy ide még a szomszédos falukból is átjárnak. A strand gondozott és tiszta. Ebben a faluban minden olyan adottság megvan, ami a nyugodt pihenéshez kell.

        Sajnálom, hogy egy ilyen kedves, szép helyet nagyon el tud rontani, egy olyan pénzorientált szemlélet, ami a mai szolgáltató iparban már nem szabadna, hogy létezzen.

        És akkor most mondhatom, hogy: csak a szépre emlékezem?

Legutóbb szerkesztette - B.G.Boróka
Szerző B.G.Boróka 80 Írás
Régebben az írást belső kényszerként éltem meg, jelenleg számomra az öröm és az önkifejezés eszköze.