Apáti Kovács Béla : Aranytallért adó kabát

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. Egy kicsinyke faluban élt egy szegény asszony. Hét faluban nem volt olyan szegény, mint ?. Egész kis vagyonkája egy ócska kabát volt, amit a háza szobájában ?rzött egy öreg b?röndben.

 

 

Egyik nap öregember érkezett a faluba. Hideg, fagyos szelek nyargalásztak a házak között. Szegény pára nagyon fázott, és sorra bekopogott a házakba, de mindenhonnan elkergették, vagy a kutyákat uszították rá.

— T?njön el innen, vénember! — mondták neki a háziak. — Mindenféle jöttment embert nem fogadunk be.

Hiába könyörgött nem kapott szállást éjszakára. Logó orral tovább ment. Már csak egy ház volt a falu szélén, ahová még nem próbált szerencsét. Itt lakott a szegény asszony.

Sötét volt a házban, még a kémény sem füstölt. Bizonyára üres ez a hajlék — gondolta az öregember. De azért ill?en bekopogott. Sokáig nem kapott választ. Már éppen tovább akart indulni, amikor kinyílt az ablak, és a szegény asszony kidugta rajta a fejét.

— Hozta Isten, öregapám! — üdvözölte barátságosan. — Mi járatban van errefelé ilyen kutya hidegben?

— Szállást keresek éjszakára. Nagyon megköszönném lányom, ha befogadnál. Jó lesz nekem a padlásfeljáróban is, csak ne érjen a szél hidege.

A n? befogadta az öregembert, és szépen megágyazott neki a vendégszobában.

A szállóvendég a kabátját a konyhában a fogasra akasztotta. Olyan rossz állapotban volt, hogy amikor a szegény asszony meglátta, elszörnyedt a látványtól. El?ször elhatározta, hogy megjavítja, de a munkával egy hétig sem végzett volna el, az öreg meg mégsem lehet kabát nélkül télvíz idején. Akkor eszébe jutott, hogy a b?röndjében ?riz egy meleg, télire való bundás kabátot. Neki úgysem kell, ezért reggel majd odaajándékozza a vendégének.

Ezzel a tudattal lefeküdt, és elaludt.

Amikor pirkadatkor a kakas kukorékolt az ólban, ? is felkelt, és el?vette a b?röndöt.

— Öregapám — mondta kissé szégyenkezve — reggelivel nem tudom megvendégelni, de van nekem egy meleg télikabátom. A magáé már úgyis dögrováson van. Szívesen Kendnek ajándékozom. Használja egészséggel! Jól jön ilyenkor télen egy meleg ruhadarab.

Eleinte az öregember szabadkozott, és nem akarta elfogadni, de végül a háziasszony addig-addig beszélt, míg ráadta.

Elbúcsúztak egymástól, és az öreg folytatta az útját.

A már meg is feledkezett az éjszakai vendégér?l, amikor néhány nap múlva, egy fiúcska kopogott be az ajtón, és mondta:

— Ezt a kabátot egy bácsi küldi a néninek.

Mindjárt felismerte, hogy ez az, amit az öregembernek ajándékozott. Nem értette, miért küldte vissza. A fiúcska sem tudta erre a választ, pedig hosszú percekig faggatta a n?.

Ha nem kell, akkor nem kell — tör?dött bele, és fogta, hogy visszateszi a b?röndbe, de akkor váratlanul egy aranytallér hullott ki bel?le. Sehogysem értette, hogyan lehetett vendégének aranytallérja. Szerette volna visszaadni. Mégiscsak az öregembert illeti. Talán a kabát zsebében felejtette. Senki nem tudta hová ment, és hol lehet.

Nem akarta eltulajdonítani a pénzt, de most mégis kénytelen volt, mert már alig volt, mit ennie. Legalább most bevásárolhatott a falu kicsi boltocskájában. Nem kellett hitelért esdekelnie a boltosnál.

Csodálkozott is a vén szatócs, honnan van a n?nek aranytallérja. Talán még arra is gondolt, hogy lopta. Mindenesetre eltette a pénzt, és kiszolgálta a vev?t.

Teltek, múltak a napok. Egyszer csak a n?nek megint kiürült a kamrája, és el kellett volna mennie a boltba, de nem volt egy árva petákja se.

Szomorúan üldögélt a szobában, és kitudja hogyan,  szeme váratlanul a kabátra esett, amit csak úgy, hanyagul felakasztott a fogasra. Gondolta, újból beleteszi a b?röndbe. Fogta, és elindult vele a sarok felé, ahol a koffer árválkodott.

Alig tett meg vele néhány lépést, valami megcsendült a padlón.

Lenézett, és nem akart hinni a szemének, a lába el?tt egy újabb aranytallér hevert, ami valószín?leg megint a kabátból hullott ki.

A szegény asszony nagyon megörült neki. Gyorsan felkapta és elsietett vele a boltba.

A vén szatócsboltos nem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze:

— Honnan van az asszonyságnak megint egy újabb aranytallérja?

A szerencsétlen n? elmesélte az esetét az öregemberrel.

— Bizonyára ? felejtette bent, amikor visszaadta a kabátot. Kerestem, de elt?nt a környékr?l. Ha legközelebb megint errefelé jár, majd valahogyan visszaadom neki a két kölcsönvett aranytallért. Talán megérti, milyen nehéz helyzetben voltam.

A boltos megnyugtatta, hogy jól gondolja, de ahol kett? van ott harmadiknak is kell lennie.

— Menjen csak haza, és nézze meg a kabát zsebeit, hátha talál még többet is! — biztatta a szegény asszonyt.

Az meg szót fogadott, és otthon átkutatta a zsebeket. Csodák csodájára az egyik zsebben ott lapult a harmadik aranytallér is. S?t ahányszor csak belenyúlt minden egyes alkalommal talált egyet.

Ezen nagyon meglep?dött. Nem értette, hogy ez meg miképpen lehetséges.

Nagy örömében mindenkinek elmesélte szerencséjét. Nemsokára az egész falu tudta, ezt a nem mindennapi esetet. Volt aki örült neki, de bizony olyan ember is akadt, aki irigykedett.

Ilyen volt a szomszédja is, pedig neki volt mit a tejbe aprítania. Állandóan azon törte a fejét, hogyan tudná gazdagságát gyarapítani. Minden garast a fogához vert.

Amikor tudomást szerzett a szomszédasszonya szerencséjér?l, majd megütötte a guta. Mindjárt elhatározta, hogy bármi áron is, de megszerzi a kabátot.

Egyik nap valami ürüggyel átment hozzá, és amikor nem nézett oda a szomszédasszony, a kabátot kihajította az ablakon, amelyik egyenesen a kertjére nézett, ahol már várta a felesége. Gyorsan felkapta, és bevitte a házba.

Az irigy szomszéd, mint aki jól végezte a dolgát hazament.

Nagy volt az öröm, mikor megpillantotta a kabátot. Azonmód magára kapta és rohant vele a szatócsboltba, hogy kipróbálja. Amikor fizetésre került a sor, mit sem sejtve belenyúlt a kabát egyik zsebébe, hogy el?húzzon egy aranytallért, de ahogyan beledugta a kezét már rántotta is ki riadtan, mert az ujjaira egy nagy varangyos béka csimpaszkodott. Nyúlt a másikba, ott meg egy kígyó teker?dzött. Minden egyes zsebben volt valami csúszómászó. Ellenben aranytallérra nem lelt. Aki csak a boltban volt, mindenki rajta nevetett, és végig az utcán gúnyolva szaladtak utána a gyerekek. Mérgében még a kabátot is elhajította.

Mesélték a régi öregek, éppen akkor jött arra egy fiúcska, aki felkapta, és elszaladt vele. Senki nem tudja, hová lett, és hogy egyáltalán még megvan-e. Annyi bizonyos, a szegény asszony soha többé nem látta viszont. Igazából nem is lett volna rá szüksége, mert a faluba költözött egy józan, özvegy iparosember. Meglátta a szegény asszonyt, megtetszett neki, és feleségül vette. Talán még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Mesémnek itt van vége, ha nem hiszitek járjatok utána, de az aranytallért adó kabátot ne keressétek! A fiúcska olyan helyre vitte, ahol úgysem találnátok meg! Jobban teszitek, ha becsületes, szorgalmas munkával keresitek meg a mindennapi betev? falatot.

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 182 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.