Horváth János : Tizennegyedik döbbenet

Gizi kivirult, és még kívánatosabbá vált, mint valaha. Nekem pedig egyre rosszabb kedvem lett, ahogy közeledett az esküv? napja.

 

 

Érezni lehetett a feszültséget, amikor Gizi megjelent a m?helyben, jó étvágyat kívánt, és letette tízórais csomagját az asztalomra. Kedves mosolya, rövid szoknyája alól kivillanó formás combjainak látványa, gyermekien lágy hangja elvette az eszemet. Gondolkodásának egyszer?sége, a világban való tájékozatlansága, kultúra iránti érzéketlensége nem t?nt hiányosságnak, testi adottságai b?ségesen kompenzálták szellemi képességeit. Pont ilyen n?re volt szükségem. Mindent megtettem azért, hogy az enyém legyen, csak az enyém.  
Egyszer?ségét szüleit?l örökölte. Apja becsületes, kétkezi munkásember lévén nem állt hadilábon az alkohollal.
      De hát ki nem ivott akkoriban? El?fordult, hogy m?helyf?nökünk délre már holt részegre itta magát, majd gondolt egyet, beült a Trabantjába, és hazaszáguldott. A f?zöld autónak a Lehel úton kellett kereszteznie a villamos síneket, de e helyett a nyílt pályán landolt, sínautót alakítva. A történethez hozzá tartozik, hogy az Újpesti Dózsa leigazolt birkózójaként még csak meg sem büntették a kiérkez? rend?rök. Autóját elvontatták, ?t pedig hazakísérték, hogy aludja ki magát, ne okozzon aznap már több bajt.
      A Belügyminisztériumban is m?ködött az összetartás, a kapcsolati t?ke az élet minden területén betöltötte feladatát.
      Elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Szabályosan megkértem Gizi kezét a szüleit?l, és ?k örömmel igent mondtak. Leend? apósom azonnal szervezkedni kezdett. A rákospalotai kertes övezetben épült, takaros kis házhoz tartozott egy döngölt-padlós, lakható melléképület, de nem rendelkezett vizesblokkal. Els?ként ezt kellett megoldani. Kialakítottuk a fürd?szobát, felköveztük az el?teret, és leraktuk a padlót is a szobában. Bevezettük a villanyt, felszereltük a bojlert, leszigeteltük a falakat. Mindezt, néhány hét alatt. Leend? apósom becsületére legyen mondva, a munkálatok ideje alatt egy kortyot nem ivott. Sokat tanultam t?le a burkolásról, elsajátítottam a vízvezeték-szerelés minden csínját-bínját.
      Gizi kivirult, és még kívánatosabbá vált, mint valaha. Nekem pedig egyre rosszabb kedvem lett, ahogy közeledett az esküv? napja. Az építkezés idején Gizi szobájában laktunk, de gyakran mentem haza éjszakára. Hiányzott a magány, de még jobban a nejemmel folytatott beszélgetések, és a gyerekek. Nejem látta rajtam, hogy valami bánt, hogy a fizikai fáradtság mellet valami bel?r?l is emészt, de nem tudta kiszedni bel?lem, mi bajom lehet, mert magam sem tudtam. Egyik alkalommal, éppen az esküv? el?tti napon, egyenesen rákérdezett, akarom-e ezt a házasságot tiszta szívb?l, igazán. Én pedig, szinte azonnal, nemmel válaszoltam.
      ââ?â?¬ No, akkor ebb?l nem lesz semmi ââ?â?¬, mondta meggy?z?déssel. Szerencsére, nem sok vendéget hívtunk meg, nem volt nehéz körbetelefonálni. Nejem még aznap este elment Gizihez, és lefújta az esküv?t. 
      Legnagyobb meglepetésemre Gizit nem érte váratlanul, sejtett valamit, de nem szólt nekem. Látta rajtam a változást, mégis, abban reménykedett, hogy együttlakásunk alatt minden megoldódik. Örült annak, hogy id?ben tisztázódtak a dolgok, nem kell egy válással végz?d? rossz kapcsolatban élnie. Nem haragudott rám.

 

 

(Folyt. köv.)

 

Budapest, 2012. május

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Horváth János

Szerző Horváth János 167 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.