Fiatalodik…

Ritka dolog! *

 

Ritka dolog!

Ezen a hideg télen Kati néniék Loncsos nevű kutyája óvatosan lépegetve húzódott be kis házába.

Bundáját, amelyről a nevét kapta ugyancsak fújta a szél, hordta a havat százfelé. Loncsos mielőtt letette volna a fejét, szétnézett az udvaron, mint jó házőrzőhöz illik.

Tamás bácsit látta utoljára, aki épp most csukta be a kiskaput. Hóna alá szorította a szépen faragott cseresznyefa botját, amely tavalyi lábtörése óta mindig segített a sétában.

Loncsos megrázta hosszú füleit. Nem tudni, hogy a havat szórta le, vagy rosszallását fejezte ki, amikor észrevette, hogy gazdája a pincesor felé indult.

Voltak emlékei az onnan felszálló, fél falut körbe ölelő dalolászásokról, ami bizony még a házőrzők fülét is sértette. Őszidőben történetek ezek a kiruccanások, gondolta a kutya, nem ilyen cudar időben.

Összekuporodott hát és várt, talán eszébe jut a háziasszonynak, hogy vacsorát hozzon. Az a nagy csont már fagyos.

Dúdolt, énekelt a szél egész éjszaka. Loncsos szendergett, éberkedett, fülelt, mint jó házőrzőhöz illik.

Mire megvirradt lefagyott minden út, a havazás elállt. A szél sodorta, söprögette a jeges pelyheket. Ragyogott minden.

Kati néni pihenten ébredt. Lassú nyújtózkodás után oldalra nézett a széles hitvesi ágyon, oda ahol Tamás bácsit vélte látni. Álmosan dörzsölte a szemét, könyökére támaszkodott.

Tamáááás! ásította a kora reggelbe. Hiába. A férje ágya üres volt.

Nahát! csodálkozott, aztán eszébe jutott, az este. Hiszen elment a pincesorra… de azt ígérte nem marad sokáig. Mi történhetett vele? riadt meg a feleség.

Aggodalmasan felhúzta a redőnyt az ablakon, s meglátta a szél hideg táncát, ahogy kupacokba sodorta a havat.

Gyorsan felöltözött. Seprűt, lapátot vett a kezébe, hogy a járda takarításának ürügyén elnézhessen arra az út felé, ahonnan a férje érkezhetett.

Nem akart nevetséges lenni a szomszédok előtt. Nem volt szokásban a férjek után járni.

Sok értelme nem volt a söprésnek, szembe fújta a szél a havat. Mire a hosszú kerítés végére ért ugyancsak kimelegedett. Vastag sálját lassan igazgatva átnézett a túlsó oldalra Sári néni felé, aki özvegyasszony volt, olyan szívesen barátkozó, kedves teremtés.

Az asszony arra gondolt talán elmondhatná neki aggodalmát. Az erős szélben lassan ért a kiskapuhoz. A házhoz hosszú út vezetett a kerten át. Kati néni már a kilincsre tette a kezét, amikor valami különös látvány fogta meg a tekintetét. Az ajtó mellett egy szélvédett helyen támaszkodott az ismerős bot.

Különös cseresznyefa színe hivalkodóan mutogatta magát. Nem volt több ilyen a faluban. Kati néni úgy nézett a botra, mint a felbőszült bika a lebegő posztóra.

Berontott a házba, egyenesen a konyhába sietett.

Sári néni ötvenes éveinek elejét taposta kényelmes kis papucsában. Gondos háziasszony volt, ragyogott körülötte minden. Mosolyogva nézett a dühtől, hidegtől piros arcú szomszédasszonyra, miközben lassan kiöntötte a kávét a vele szemben ülő Tamás bácsinak.

Jó reggelt! Tölthetek neked is Katikám? Gyere pihenj kicsit! Láttam kimelegedtél a hósöprésben – nézett rá a mindig nevető szemével.

Te… te meg mit keresel itt? szólt rá férjére az asszony.

Ugyan, Katikám! Tamás épp hazafelé igyekezett. Én hívtam be egy kávéra. Tudod, jobban esik egy kis beszélgetés mellett nekem is azzal csészét tett az asztalra, kihúzta a konyhaszéket a vendég felé mosolyogva.

Az asszony leült, gondolkodni is elfelejtett. Szégyellte magát. Lassan itta a kávét.

Hallgatta, míg azok ketten beszélgettek az időjárásról, lábfájásról, a falu dolgairól.

Aztán elunta a saját hallgatását.

Gyere, menjünk haza, Tamás! Felteszem főni a tyúkot, jó levese lesz.

Kiléptek a hideg szélbe, Tamás bácsi felemelte a cseresznyefa botot, Kati néni visszatekintett. Megállt a szeme a hálószoba ablakán.

A finom szövésű csipkefüggönyön át belátott a széles vetett ágyra, rajta két párna és az a kis mélyedés ott, két ember fejének nyoma. A takarók pedig olyan halomban, akárha a téli szél garázdálkodott volna odabent.

Az asszony érezte, hogy valahol a fejében elpattanni készülnek az erek. Kínosan nyelt egyet.

Igyekezz, Tamás! biztatta a bottal ügyetlenkedő férjét, aki sántikálva indult utána.

Otthon aztán az előszoba ajtó előtt nagy lendülettel kirúgta a férje kezéből a botot, az megcsúszott egy hókupacon, egyenesen Loncsosnak csapódott. A kutya vinnyogva ugrott egyet. Ilyet se látott még…

Fiatalodik Kati néni… hrrr ! morogta, és behúzódott a védelmet adó kutyaólba.

24látogató,2mai

Szerző Sonkoly Éva 597 írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"

22 Komment

  1. # 18.
    Ildikó Kedves!
    Olyan jót mosolyogtam kommenteden:
    “A vén kecske is megnyalja a sót?”, szóval eszembe jutott egy régi eset. Nyugdíjba vonuló kedves kollégám, akit mindenki nagyra értékelt munkában, emberségben legnagyobb meglepetésemre egy szép eozin kecskét kapott ajándékba, aki épp nyalta azt a bizonyos sót.
    Az ajándékot vásárló tudhatott valamit…
    Köszönöm!

  2. Kati néni ha fiatalon is ilyen házsártos volt, akkor nincs mit csodálkozni, hogy férje Tamás bácsi “félre lépett”. Az az ágy még nem bizonyíték semmire sem persze. Na de a fehérnép iloyen esetben mindég a legsötétebbre gondol. És ha a pincében volt? A nóta is úgy szól: nem lehet az ember fából 🙂 Még ha cseresznyefa botja is van

Hagyj üzenetet