Szemeimb?l kiesik a látott,
mint Rilke párducának, nekem sincs világ,
csak talpazatban összeugró rácsok,
és ketrecnyi helyhez mért kíváncsiság.
Van, hogy a tálat képzelem valósnak,
vagy éppen az elektromos dárdát,
van, hogy az alomszag
makacs fel-felvillanását,
de téged, szenvtelen rácson túli lény,
ki üresen bámulsz át csupasz
kölykeid fején, csak sejtelek.