dr Kocsi Katalin : Még kell

Hiányzik egy k? a partról,
homokszem a sivatagból,
harmatcsepp a virradatból,
egy törtrész a pillanatból.
Hiányzik egy nap az évb?l,
csillag a nyári égr?l,
írásjel a mondatvégr?l,
egy fénypont a sötétségb?l.
Hiányzik egy mag a földb?l,
virágszirom a k?mez?kr?l,
kis mosoly az elmen?t?l,
egy lélegzet a mélyb?l.

Tóparton kavicsnak látlak,
sivatagban homokgátnak,
h?s hajnalban harmatcseppnek,
szavaimban értelemnek.
Te múlsz el a perceimmel,
csillagok közt te ragyogsz fel,
látlak éjben fény-szalagnak,
álomföldben reménymagnak.

————————————–
Kedves Szerz?, úgy vélem, nincs ebben sem akkora gondolat, sem akkora érzés, ami elbírna ennyi ragrímet.  (Akkor sem, ha azok szándékosak.)
Legutóbb szerkesztette - dr Kocsi Katalin
Szerző dr Kocsi Katalin 82 Írás
1969-ben születtem. Nő. Ezen társadalmilag és biológiailag determinált meghatározás mögött férfi-aggyal, ember-szívvel élő nő vagyok. Két végén égetem a gyertyát. Szeretek csak úgy "van-ni". Kicsit bolondos, kicsit őrült, kicsit én magam és önmagam.