Szinay Balázs : 12 óra


12 órás m?szak. Utazással együtt 16, hajnal 4-t?l este 20 óráig. Nyomdaipari munka, de inkább csak egyszer? gyári, üzemi. A feladat neve behúzás. Hirdet?újságokba kell mellékleteket behúzni. Lehet?leg minimum 4000 darabot egy nap. A kiadvány típusától függ?en ez a mennyiség lehet több is, kevesebb is. A feladatot egy gyárcsarnokban kell végrehajtani. A csarnok elejét?l a végéig munkások dolgoznak. Némelyek egy csoportba, néhány négyzetméternyi területen összetömörítve, raklapokra helyezett parafa panelokból eszkábált asztalokon dolgozva, körbeállva az asztalt, mások a csarnok három fala mentén felállított asztalsorok mögött, egymás mellett, sorban. Ahol nem munkások és munkavégzési szegletek állnak, ott újságok, raklapokon. Innen kell id?nként felvenni a munkaanyagot. Mindenki áll, ez állómunka. Ablakokat nem lehet nyitni, az egyedüli leveg?forrás a csarnok kapuja, ami a m?szak alatt végig nyitva van. Böjt és meditáció az egész. Mindenki maga elé mered és behúz. Társasági élet csak elenyész?en és inkább a szünetekben fordul el?. Enni nem nagyon lát senkit az ember. Valaki menet közben id?nként elfogyaszt egy fél szendvicset, de a legtöbben nem. Üzemi konyha, étkez? nincs. Az emberek zöme csak vizet iszik és dohányzik. Szünetenként másfél cigaretta az átlag.

12 óra alatt az ember, mintha egy egész életet élne le. Az els? két órában világra jön, belevág a feladatba, bár még félelem tölti el, de lassan hozzászokik a körülményekhez, kimérten, óvatosan cselekszik. A második két órában egészen azonosul a feladattal és teljesítménye egyik csúcspontját produkálja. Megszokja a környezetet és egyre jobban boldogul benne, meg akar felelni, teljesíteni akar. A harmadik két órában a teljesítmény valamennyit visszaesik, egy jó átlagot hoz, elkezdi unni az egészet, elméjébe fokozott intenzitással kezdenek beáramlani a borús gondolatok. A negyedik két óra kritikus. Az unalom fájdalommal és a méltatlanság érzésével vegyül. Az id? nem telik. Az ember nem akar már megfelelni. Talpa, háta, válla, csuklója fáj. Számot vet, mérlegel, nem érti, mit keres itt. A folyamatos ellen?rzések frusztrálják, elfogadja, hogy bármikor hazaküldhetik. Itt nem a munkás számít, hanem a teljesítmény. Minden alkalommal hazaküldenek valakit. Jelentkez? van elég. Mindegy, hogy a feladatot ki végzi el, f?leg, ha sokat teljesít. Az ötödik két óra a feltámadásé. Átlendülve a holtponton mindenki azt gondolja, hogy innent?l kezdve szinte bármit képes elviselni. Fájdalomérzetei sz?nni kezdenek, teljesítménye javul, s?t megéli második legproduktívabb id?szakát. A hatodik két órára az emberen menetrendszer?en er?t vesz a fáradtság, a fájdalom, a dac, majd a beletör?döttség érzése. Tudja, hogy ez munkavégzésének utolsó szakasza és elviseli, amit még kell, de végig az elmúlásra, a befejezésre, a megsz?nésre készül. Így leírva a maga módján az egész egyszer?nek és kivitelezhet?nek hat, de valójában 12 óra alatt az emberrel minden megtörténik. Megszületik, meghal, meg?rül, kijózanodik, fél, megnyugszik, megalázkodik, kiáll magáért, elfárad, olyan er?ket mozgósít melyekr?l maga sem tudott stb. Az egészben a legszomorúbb az, hogy végig tisztában van vele: robot munka ez, az élethez való jog, az emberi méltóság teljes eltörlése. ? maga egyszer? munkagép, eszköz, éhbérért hajtó rabszolga. Egy napi munkáért éppen annyit kap, mely összegnek legalább egy harmadát felemésztik az utazással járó költségek és a magával vitt étel, valamint ital ára.

Túlélni ezt is csak úgy lehet, ahogy az egyik túlél? beszámolója szerint Auswitzot: ha az ember megfigyel?ként, kívülr?l szemlélve igyekszik megélni maga és a többiek helyzetét, felfedni, megfejteni a szituáció lényegét. 12 óra! Ez az egyetlen gondolat, mely egész végig nem juthat az ember eszébe egy percnél tovább és legfeljebb néhány óránként, különben azonnal feladná, ugyanis ezt a gondolatot rögtön az követi, hogy ez nem munka, ami egyszer?en annyit jelent: a delikvensnek még annyi méltóság sem jut, hogy munkát végezzen. A munka ugyanis 4-6 óra egy nap. Aki 6 óráért kap fizetséget 4 órát dolgozik, aki 8 óráért, az maximum 6 órát. És hatékony munkavégzés mellett éppen ennyit elég is. De a 12 óra az m?szak, m?szakot pedig azoknak adnak ki, akiket csendes közmegegyezéssel nem tartanak többre annál, hogy ?ket az állati léthelyzet állapotánál feljebb sorolják. Az állati léthelyzetbe kényszerített ember az, akinek nem kell, hogy legyen önálló gondolata, akarata, egyéb élettevékenysége, magánszférája, családja, regenerálódási ideje. Eszik, iszik, alszik, szaporodik, és védekezik (de már csak akkor, ha félreérthetetlenül életére törnek), parancsot teljesít, alázatot mutat, fél és pótolható. ? csak rabszolga, aki, piramist épít. Évezredekkel ez el?tt Gízait, ma gazdaságit, kereskedelmit, vagy virtuálisat, vagy üzletláncot stb.

Szóval mégegyszer: 12 óra! Ez az egyetlen gondolat, mely egész végig nem juthat az ember eszébe egy percnél tovább és legfeljebb néhány óránként. A többit ki lehet használni bármilyen fajta elmélkedésre. Úgyis ez a legjobb dolog, amit az ember e helyzetben tehet. Csak így maradhat ember, csak így maradhat önmaga számára ember. Más nem tör?dik ezzel. Ha Te kibírod, te Te maradsz, ha Te kibíród, Te megmaradhatsz a magad számára Te.

A helyzet el?nyét pedig meg kell látni! 12 óra éppen egy kerek bels? útra elegend? id?tartam. Más kérdés, hogy az ilyen utazások teli vannak krízishelyzetekkel, illetve id?nként kéretlenül felbukkanó mellékutak torkolnak beléjük. Az egészben váltakozik a mélységes gyász, a rettegés, az identitás vesztés és a remény, a felszabadultság, a beletör?dött der? érzete. Gyakran jutnak közben  az ember eszébe sorban, egymást követ?en Ady és Radnóti gondolatai, így: Járkálj csak halálraítélt, A halottak élén, Ember az embertelenségben és mindig a harmadiknál következik be a pólusváltás, mindig ott tudatosul: igen, embernek kell maradni az embertelenségben is! Aztán eszébe jut Hamvas, akit ma az egyik legnagyobb íróként emlegetnek, de saját kora könyvtárosból segédmunkás-raktárossá avanzsálta. Eszébe jutnak m?vei, és eszébe jut alakja, amint munkásruhába öltözve, fáradt arckifejezéssel, a f?ben elheveredve, háttérben a gyárkéményekkel a fotóról visszatekint. Ha ? kibírta, nekem is kell! Ha ? ember maradt, nekem is annak kell maradnom. Ez csak mérhetetlen bels? önuralommal és tartással lehetséges. „Bevégzem az iszonyat munkáját– jut eszébe az embernek végül saját sora. Utolsó utáni gondolatként pedig a lelki haszon mellett a könny? és ízes desszert, a jóles? jutalom kilátásba helyezése: ha bevégzem, esszét írok bel?le!

Alvás és ébrenlét határa, élet és halál határa…, küszöbök, virrasztások és ébredések, mindig valami eltávolodás a fizikaitól, mindig megnyílás a mentális és spirituális felé. Feladat, lecke. Ilyenkor történhet valami. Valami pedig az, amit életesemények lehet nevezni. Szintlépés, feljebb emelkedés, a tudatosság és a megtapasztalás magasabb szintre emelkedése. A 12 óra is ilyen. Utazás. Orientálódás a testt?l a lélek felé. Átváltozási, átalakulási lehet?ség. Több annál, minthogy valaki bebizonyítja általa magának és a társadalomnak, hogy ? akkor is értékes, ha egyébként csak író és irodalmár, de most éppen végre és végül nem az. Aki err?l így gondolkozik, az beteg! Neki pedig feltétlen el kell árulni: az író minden körülmények között, minden id?ben író marad, aki (most is) épp csak mást csinál, de legszebb és legmagvasabb m?vei pont, hogy ilyenkor születnek. Az egyetlen dolog, ami túlélésre ösztönzi éppen az, hogy meg?rzi író identitását, ez az a tudat, amely a többiekkel együtt vagy éppen szemben  egyfajta módon versenyképessé teszi. 12 óra alatt egész kötetterveket gondol ki, s?t akár el?revetíti az életm? következ? 10 kötetének vázát is, átrágja az irodalmi élet helyzetét, a lehet?ségeket, célokat t?z ki, elgondolja a mozgalom fejleszthet?ségének összes alternatíváját.

A szakaszosan jelentkez? krízisállapotok végpontján túljutva el kell érkezni a nyugalmi helyzetig, a végtelen közöny és a beletör?dött der? határvonalán mozgó tudatosságig. Le kell gy?zni, és el kell altatni az egót, az állapotot pedig megtartani. Ebben az állapotban ugyanaz történik az emberrel, mint a helyesen végzett tai chiban: a gyakorlat csupán megtörténik a gyakorlóval. Teste ráhangolódik a létezés ritmusára, a szerint táncol, az elmének nem kell többé irányítania, a szellemi lélek pedig az esemény tanújává, puszta megfigyel?vé válik. Csak van, csak létezik, átlényegíti magát a létezés der?jével, s?t, lényében egyé válik a léttel. Az ember minél tovább megmarad ebben állapotban, lénye annál feljebb emelkedik.

A számmisztika szerint a 12-s szám jelentése ez: önfeláldozás, lemondás, szorongás, szenvedés, egyszóval áldozat, annak minden vonatkozásával együtt. Az egyént föláldozzák mások tervei vagy összeesküvése érdekében.” Ámde, ugyanakkor a 12-s szám egy másfajta megközelítésben a teljességet szimbolizálja. Vagyis az áldozat mivoltból el lehet jutni a teljességbe.

Ez a 12 óra haszna, tanulsága és tanítása.

Legutóbb szerkesztette - Szinay Balázs
Szerző Szinay Balázs 64 Írás
www.szinba.blogspot.com