Maretics Erika : Itthon vagyok

Vastag, öreg
házaim ölelésében,
talpam alá kanyarodó
ismer?s utcák.
a h?ségt?l puhult
aszfaltba ragadt
cip?sarkam emléke.
Nekem az otthon,
hol anya Aidáról mesélt,
a ház lépcs?it söpörve.

Az Andrássy út fáit
a város jegyezte el,
beton karikával.
Szemétlerakóra épült
köröndünk házaiban
Kodály Zoltán és
Székely Bertalan alkotott.

Május elsején
az utcánkban elvtársak
pihentek a napsütésben.
Teherautóról virslit
osztottak ingyen.
Papírzászlót és
színes lufit kaptunk.
Felvonulók
vidám zsongása
hallatszott be a lakásba.

Itt lettem ember,
a forgatag részem,
Lüktetése érverésem.
Villamos zaja nélküli
süket csönd, nem kell.
A h?vös kapualjak
ismer?s dohszaga
orromba hatol,
a múlt elém perdül.

 
Százéves, stukkóval
díszített bérház,
poros játszótérre néz.
Nehéz, pirosra festett
vashinták alatt gödör,
melyet annyi gyerekláb
mélyített az id?k kezdete óta.

Mindkét térdem
folyton sebes volt,

A Nyugatinál könyvet áruló
férfi, magát reklámozza,
csak olvas, fel sem pillant.
Kötött sapkája homlokába
húzva, szakállas bölcs.
Kis eldugott közért,
a környékr?l mindenki
odajár, pedig
a sör meleg.
Az eladó régi ismer?s,
szemben lakik, évtizedek óta.
A lánya Amerikában él.
Az emberek hangjában
részvét

A házak körfolyosóin, kis
hokedlin öreg nénik ülnek.
A megszokott kép részei.
Megfigyelnek mindent,
s közben tovat?nt életükr?l
mesélnek, és az épp
megf?tt tökf?zelékr?l.
Senki sem figyel.

Az utca kockakövein
szívós ecetfák n?nek,
kiirthatatlanul, mint
a pesti emberek.
Élni akarnak.

Itthon vagyok. Igen, itthon.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.