Csomós Róbert : LOLA

*

 

 

 

Graumauser Edward nem hitt a bazedovkóros szemeinek! Óh! Hányszor, de hányszor álmodta meg ezt a csodát, amely most, íme, valóssággá vált. Szerette volna megcsípni magát — hogy vajon nem rozoga vaságyon ébred—e fel megint —, de nem tehette, mert a két karján szatyrok lógtak, telis-teli akciós burgonyával.

Mintha egy álom bűvöletében tenné, óvakodva odacammogott az összefüggő autósor közepén foghíjként tátongó üres parkolóhelyhez és felvette a biztató kinézésű, jókora, fekete női retikült. Sunyin körbepillantott. Sehol senki. Az ereszkedő őszi est szürkeségében távolabb néhány harácsoló púpozottan megrakott kocsit tolt, mások már a járgányaikat pakolták, őrá nem figyelt senki. Megállás nélkül lehajolt, felvette a kistáskát, bedobta az egyik szatyorba és már ment is tovább sietősen a buszmegálló irányába. A szemerkélő esőben a kocsi helye ugyanis még majdnem száraz volt, tartani lehetett tőle, hogy a táska tulajdonosa észreveszi magát és visszahajt. Graumasuser Edward tehát tudatosan cselekedett, más szóval: Lopott! Majd megszaporázva lépteit elillant a helyszínről.

Felcihelődve a már begyújtott motorral dohogó autóbuszra még látta is, hogy csikorgó fékekkel, füstölgő kerekekkel valaki vissza-behajt, sőt a már mozgásban lévő jármű ablakán kitekintve egy áramvonalas járgányból kilépő divatos bundába öltözött nő kontúrjait is észlelte. Óvatosságból néhány krumplit azért volt esze szórni a zsákmányára, majd zúgó fejjel hátrahajolt, kényelembe tette magát és ráért gondolkodni.

Ő, csakis Ő, a Teremtő, a Világ Királya küldhette ezt az ajándékot, pont az őszi nagyünnepek előtt. Hiszen Ő szemmel tartja a hangya útját, a fűszál növekedését a madár röptét is. Egy ilyen luxus retikülben kell, hogy legyen annyi pénz, amiből töpörtyűnek való bőrős libahájat, talán még májat is, fonott kalácsot, finom kóser bort és egyéb már évek óta nélkülözött luxuscikket lehet vásárolni.  

Jó, ne részletezzük most itt a kínt, várakozásteljes izgalmat, amit hősünk a Váci úti TESCO-tól, két átszállással a Klauzál téren csúfolkodó, lift nélküli, vedlett vakolatú ház harmadik emeleti szobakonyhás lepukkant lakásáig kiállt. Inkább nézzük, amint reménységgel eltelve, reszkető kezekkel kihámozza a krumpli alól a táskát, kevés babra után rájön a zár nyitjára, és íme: Kitárul előtte a szezám.

Először is a három furcsa, lezárt, gyógyszeres dobozka került elő, ja és egy nyitott. A felirat szerint tizenkét darab furcsa tasakocska volt egybe-egybe, de a nyitott dobozba már csak három tasak lapult, a táska volt gazdája úgy látszik nagyon rájárt ezekre a dolgokra. Egy ilyen tasakot feltépve Graumauser Edward mégiscsak rájött, hogy a — nem gyakorlatból csak hírből ismert — síkos ragacsba mártott képlékeny tárgyak mire is szolgálhattak. Kistükör, picike parfüm üvegcse, bankkártya, jogosítvány igazolványok, kulcscsomó, kisbicska, manikűrkészlet, pár grammnyi porcukor vagy ahhoz hasonló anyag, néhány furcsa orvosság kinézetű tabletta, és végül… Ah! Az Úr ajándéka egy zárszalaggal átkötött vaskos pénzköteg. Csupa Deák Ferenc képével díszes szederjes lila húszezres.  Izzadó, remegő, kapkodó kézzel többször is átszámolva kerek egymillió bankba készülődő, vagy onnan jött forint.

Ugye mondanom sem kell, hogy Graumaser Edward egy percet sem aludt aznap éjjel és a rákövetkező napon is sokat hánykolódott. Azokban az órákban, mikor le tudta hunyni a szemét a nagyapja kísértette:

„Lopott pénz sohasem hoz szerencsét Edwárdka. Látod a Schwimmer Ödön bácsi, aki a postán sikkasztott, felakasztotta magát, a Braun fiú pedig, aki váltót hamisított már a dutyiban itatja az egereket” — rágta, recsegte Edwárdka elálló fülébe hatvan évvel ezelőtt a széles karimájú kalapja alól nagyapja a pajeszos Graumauser Ignác. „Az Ő szeme mindent lát!” Így hát nem volt más hátra, minthogy a kevéske zsebpénzéből elspórolt tíz fillért Edward letette a Züsszmann Henrik és fiai vegyeskereskedés olajpadlójára, ahonnan előző nap elorzott néhány tejkaramellát. 

És most mi legyen? Hiszen ha Ő a Mindenható, akkor a pénzt csakis az Ő tudtával, beleegyezésével, sőt támogatásával kerülhetett hozzá! Graumauser Edward négy napon át hosszas éjszakai tárgyalásokat bonyolított le Ignác nagyapával. Emlékezett rá, hogy az öreggel mindig is lehetett alkudni. Volt, hogy egy pengő húsz fillért kért a lepedővászon rőfjéért, de végül is, ha a vevő kötötte az ebet a karóhoz, és már—már el akart menni, nyolcvan fillérért is odaadta. Most is végül kompromisszumos megállapodás született. Az iratokat, kulcsokat, bankkártyát, egyéb használati tárgyakat azonnal vissza kell juttatni, a pénzt pedig egyelőre „kölcsön” veheti később, ha részletekben is, de azt is vissza kell adnia. Erről, az Ignác nagypapának tett ígéretről — álmában — váltót is írtak. A szó elrepül, az írás megmarad fiam! Illés próféta és Jónás írtak alá jótállóként. Itt kell megjegyeznem, hogy hősünk ugyan a pesti aszfalt által kitermelt, úgynevezett „karácsonyfás zsidó” volt, Ignác nagyapa akaratával és erkölcseivel álmában sem mert volna szembeszegülni.

A vallásos iskolában ahová Graumauser Edwárd is járt, a Tóra mellett matematikát, logikát és még sok minden mást is tanítottak. 36+3=39. Ennyi óvszer csak egy valakinek kellhetett. Ennyi pénze, piros autója, nercbundája csak olyannak lehetett, akinek jól ment az üzlet. Tehát — és itt Graumauser Edward az igazolványképről visszamosolygó fiatal arcba nézett — magácska a „szakmába” dolgozik! Ahá!

Miután a kizsebelt táskától egy jól látható helyen — köztéri padon „felejtve” — megszabadult, Graumauser Edwárd óriási változáson ment keresztül. Nem mondom azt, hogy dús hajzat nőtt a kopasz fejére, vagy a ráncai kisimultak volna, de villamoson, autóbuszon, sőt a közutakon, köztereken is bártan, merészen, sőt már-már pökhendi módon, szemtelenül fixírozta a nőket, mert visszafeleselni és válogatni az üzletekben, szembeszállt a legcserfesebb csarnoki kofákkal, rendre utasította a hentest, aki mócsingot mért neki. Röviden ezt úgy fejezném ki: Magabiztos lett… Aki pénzes, legyen kényes — bólintott rá Ignác nagyapa.

Na és a törlesztés, azzal mi lett? — kérdezheti a nyájas olvasó.

Graumauser Edward egy napon felhívott egy bizonyos telefonszámot, amire a táskában talált rá. Negédes halványlila női hang válaszolt a hívásra és Graumaser Edward térdei kocsonyássá váltak, gerincén rég elfelejtett borzongás futkározott oda-vissza jólesően. 

Lolával — ez volt az igazolványai szerint kissé parlagiasan hangzó Banga Jolán művészneve — nem volt nehéz kiegyezni. Fél óra nyolc-, egy órára tízezer froncsit kért a kegyeiért, az utóbbi esetén többszöri lehetőséggel kecsegtetve.

Szegény áldott emlékű Matild! A vele békében eltöltött negyven év alatt sem esett ennyi alkalom, mint amennyit (forduljunk csak vissza a matematikához) egy millió forint kínált, a sima bőrű, engedékeny Lolával.

Graumauser Edwárd kevesebb, mint egy év alatt beváltotta Ignác nagyapának tett ígéretét. Részletekbe visszaadta a pénzt. lllés próféta és a Babiloni Jónás megnyugodhattak az Ő lábainál, nem kellett félniük, hogy rajtuk, a jótállókon hajtják be a pénzt.

Na de az egy év letelt, Graumauser Edwárdot pedig itt felejtette közöttünk a kaszás. Ha a VI.-VII. kerület kies virányain látnak egy hajlott hátú, kopasz öregurat, aki bazedovos güzű szemekkel kutatva járja az utcákat, köztereket, köszöntsék őt a nevemben.

 

Legutóbb szerkesztette - Csomós Róbert
Szerző Csomós Róbert 51 Írás
Kedves olvasó, a : http://pescador.uw.hu honlapomon minden adat megtalálható