az
úgy volt,
hogy két egymással csókolózó
szerelmesek voltunk,
aztán
szárnyaikat lebegtető kislányokat láttunk
meg azt a hintát, amire felültünk végül.
a nagy himbálódzás közben kiszúrta a szemünk egy ág.
én sírtam torkom szakadtából,
te csak nézted a szemüregeddel, azt a kocsonyás golyót
aztán megkérdezted, milyen lehet az íze.
én abbahagytam a sírást, és bementem egy sörért.
a héten már nem beszélgettünk többet. én
halottnak tettetem magam, hogy a kedvedben járjak,
te meg mintha észre sem
vennél
le nekem a polcról egy lekvárt? megéheztem. újra.
talán csak a véletlen műve lehet, ahogy átvegetálok minden közhelyen.
a múltkor is langyos tejet hoztál, és én elfelejtettem a neved,
aztán sokat nevettünk.
egymáson.
de én már nem hiszek neked. elfolytam magamban
összekeveredtek ezek a kurva szavak, egy boldog élet
utánozhatatlan eszenciájának ízével a számban
ültem le a homlokomra írt szavak kereszttűzében
hogy a képkockák, a sok érzés
az örvénylő színek a
a rengeteg átlépett tócsa
ahogy elköszöntem mindig
örökre, újra és újra,
a talánokból örökölt minden
lehet még most is
szárítgatok könnycseppeket
és ott van bennem
csak most leltem
rá arra a sorra
és nézd
ez az émelyítően
sok betű
lassan kifiléz
elvesztettem
a sorok közt
az egész világot
és senki
sem
sír
csak
én
aki
ebben az egészben
soha nem is volt érdekelt,
csak érdeklődő.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.17. @ 12:45 :: Adminguru
