Csillag Endre : Utórengés

(több mint két emberöltővel ezelőtt történt)

 

Ezekilencszáznegyvennégy tavaszán egyre szaporodtak, és pusztítóbbak lettek a bombázások Budapesten. A módosabbak a határokon túlra, a kevésbé módosak vidékre menekültek.

B. Balázs, még időben, de igen fájó szívvel számolta fel Thököly úti motorboltját, ahol a korabeli fotó tanúsága szerint a legmodernebb motorkerékpárok, kerékpárok és azok alkatrészeiknek adásvétele zajlott. B. Balázs a Zündapp-ra és a Zetkára esküdött. Persze az arisztokratikus BMW-k sem voltak ritkák a boltban. Adoptált lánya, B. Magdus két bombázás közben nemrég fogadott örök hűséget Cs. Gyulának, aki a telefongyárban mérnökösködött. Balázs úgy szerette a lányt, mintha a sajátja lett volna. Viola, a felesége egyre jobban sürgette élete második párját, minél előbb adjanak, cseréljenek el mindent – lehetőleg aranyra -, és költözzenek le az asszony bihari térség sárréti részén meghúzódó, isten háta megetti, vasút nélküli szülőfalujába. Ott a Vay malmon kívül, ami akkoriban büszke hadiüzem volt, más bombázni való nem akadt. Mindannyian csekély esélyét látták annak, hogy a szövetségesek az N. József molnárkodásával vezetett, kis vidéki hengermalmot tekintenék stratégiai célpontnak. Ezt a malom nem tudhatta, és ezért igen szerényen húzódott meg a falu déli peremén. Még a szívógázmotor is halkabbra fogta dohogását a gépházban, amikor a magasan húzó repülőrajok Debrecen vagy Szolnok irányába vagy éppen azok felől repültek el a falu felett. A masina külső medencébe hűlni kiömlő hűtővizében bennfentes gyerekeket simogatott a rendkívül lágy, artézi víz. Egyszóval a falu ideális célpontnak látszott a kitelepülésre.

Ezzel az újdonsült vej, Gyula is ugyancsak egyetértett, és követni kívánta szerelmetes nejét. Magdus is szerethette a daliás mérnököt, de tagadhatatlan az a tény is, a férj nevétől némi védelmet remélt magának a deportálások elől.

Az üzlet egyik segédjét behívták katonának, a másikat Balázs a bolt végkiárusítása miatt szélnek eresztette, a csepp szervizműhelyt és az üzletbérleményt bezárta. Szeretettel simogatta meg a hétszötven köbcentis hengerűrtartalmú, oldalkocsis Zündappot, amit meg kívánt taratani remélve, hogy – rokkantsága miatt – nem sorozzák azt be alóla. Rokkantságát még motorversenyző korában szerezte be, egy rosszul végződött előzés következtében a versenypályán. Így aztán a jobb lába megrövidült és a térdizülete sem úgy szolgált, mint korábban. Meg kell hagyni, Balázs a motorok és a szépasszonyok bűvöletében élt. Behízelgő modora, biztos egzisztenciája, gáláns fellépése vonzóvá tette a hölgyek számára szerzett, kisebb testi hibája ellenére is.

A Zündappban a négyütemű, nürnbergi motor mesterien dalolt. A hátsó kereket kardántengely hajtotta meg. Az oldalkocsit krómozott csőtank fogta körül, amiben pótlólag még tetemes mennyiségű üzemanyag fért el. Ez a KS típus volt a II. világháború slágermotorja. Balázs büszke is volt rá fenemód. Szemre való volt azonban Viola asszony is. Nem beszélve az asszony első házasságából való Magdolnáról, aki olyan szép volt, mint egy operettprimadonna.

Bevagonírozták hát a betyárbútort az ország keleti iránya felé. Balázs kitűnő szervező és üzletember volt. Nem volt tehát meglepő, hogy a faluhoz legközelebbi vasútállomáson két teherautó várta a hazatelepülőket. Jóllehet Balázs székely földön látta meg a napvilágot, egyáltalán nem volt neki idegen a Bihar-megye megmaradt csonkján árválkodó falu, hiszen több ízben is járt ott korábban Violával, látogatóban.

A fiatalok a Kruzs féle korcsma melleti kiadó lakásban leltek ideiglenes otthonra, míg az „öregek” a Gál házban helyezkedtek el.

 

*

 

B.-ék letelepülése idején az ország németek általi megszállása már régen befejezett tény volt. Az oroszok meg egyre közeledtek a magyar határ felé. Gépkocsizók, lövészek, harckocsizók, tüzérek és egyéb alakulatok mellett hírszerzők is érkeztek a falu környékére, ahol a háború ellenére még egyelőre nyugodt élet folyt, noha érkezésük előtt nem sokkal vitték el a sárgacsillagos zsidókat a Nagyváradi gyűjtőbe. A zsidó házak, vagyonok le voltak pecsételve, lakatolva. Többek között, nem messze a református templomtól, a főutcán álló Rosenfeld ház is. A ház, lehúzott redőnyeivel, ahol korábban textil nagy- és kiskereskedelem folyt, vaksin nézett a poros makadám útra, ahol B. Balázs feszített Zündappján, mert megállt a ház előtt. Azt latolgatta, jó lenne ezt a házat kiigényelni a helyi hatóságtól.

A fiatal német tisztek a Kruzs korcsmába jártak sörözni. Hans Vantow hadnagynak feltűnt a slampos falusi népség között a nagyon szép Magdolna, aki mindig egy délceg úrral lengett át a kerthelyiségen, és tűnt el egy ajtó mögött, ami bentebb, a korcsma udvaráról nyílott.

Hans addig-addig ügyeskedett, amíg megismerkedett Magdussal és egyre többet beszélgettek, voltak együtt.

Gyula ezt Magdusnak rosszallólag a szemére is lobbantotta:

– Kedvesem! Csak nem tetszik neked ez a jelentéktelen német tisztecske?

– Hová gondolsz, Gyulusom? Csak beszélgetek vele. Tudod, jó ezekkel jóba lenni. Ezek itt most élet és halál urai. Itt a faluban alig beszéli valaki a németet, míg én mindenről tudok vele beszélni. Képzeld, azt mondja, nemsoká vége lesz a háborúnak. A csacsi még azt is felajánlotta, magával visz bennünket a támadó oroszok elől.

– Hát tudod, németül én is meglehetősen beszélek, de akar ám vele dumálni a hóhér. Vele menni meg aztán egyáltalán nem akaródzik nekem. Jobban tennéd, ha nem dörgölődznél hozzájuk annyira! Ez már a falusi lakosságnak is feltűnt. Tudod, a falu szája. Remélem nincs igazuk. Na hallod! Ez a vereses szőke, szeplős germán, meg te? Kész röhej! Ez meg egy virtikli porosz, a neve után ítélve.

– Eredj már, Gyulus! Hansi egy igazi világfi, bohém.

– Az lehet, de az orosz gránát nem válogatós.

 

*

Már határozottan odahallatszott a faluhoz az ágyúzás, amikor egy napon G. Viola és B. Balázs arra döbbent rá, hogy a fiatal pár és Hansi, a hírszerző eltűnt a faluból. A fiatalasszony még az édesanyját, Violát sem értesítette távozásuk okáról és céljáról. Viola azonban ismerte eléggé ahhoz a lányát, hogy ráérezzen édeslánya indítékaira: még mindig tartott – és lássuk be joggal – az elhurcolástól. A német tiszt mellett, aki kimenekítést ígért neki a háború poklából, a fasiszta őrületből, nagyobb biztonságban és főleg túlélésben reménykedhetett. Neki pedig most is, mint korábban sajgott nagyon a szíve a lánya után, valamint saját hibájaként fogta fel, hogy lánya a saját hazájában üldözötté válhatott, és magát okolta ezért. Keresztény létére soha nem kellett volna feleségül mennie R. Dezsőhöz. Pedig hej, de szerették egymást! A szülei is mindig mondták: Viola, nem lesz ennek a dolognak jó vége. Nem hitt akkor nekik. Most is reménykedett: egyszer csak vége lesz ennek az őrületnek. Mindenkit csak nem pusztítanak el ezek a fenevadak. Hansi is megmondta, hogy a németek már korábban elvesztették a háborút. Akad tán Európában egy békésebb szeglet, ahol Magdussal meghúzhatják magukat a háború végéig. Fő a túlélés! Mi lehet vajon szegény Gyulával?

 

*

 

Ezerkilencszáznegyvenhat elején, amikor a túlélő Rosenfeld fiuk hazajöttek a munkaszolgálatból, B. Balázs megvette tőlük a főutcai üzletházat. Kiváltotta az ipart motorok és kerékpárok javításra, valamint mindenféle lakatos és hegesztő munkára. A vállalkozás a Balázs élelmessége, szakértelme, szorgalma, kitűnő diplomáciai érzéke következtében, az akkori ellenséges, maszekellenes környezet dacára is nem csak felvirágzott, de a környéken még hírnevet is adott neki. Együtt vadászott a falu vezetőivel: a párttitkárral és a tanácselnökkel. Sőt. A járásiak és a megyeiek is ismerték. A pártba azért osztályidegenként soha nem invitálták meg.

Történt a negyvenes évek végén és az ötvenesek elején, hogy Magdus és Hansi érinthetetlen diplomata útlevéllel kétszer hazalátogatott Magyarországra, a tágabb családban történt valamilyen örömteli eseményre: esküvőre, keresztelőre.

Mindenki csodálkozott a faluban. Ez meg hogy lehetséges?! Híre ment, mert kiszivárogtatták – állítólag megyei jól értesültek -, hogy Hansi oda is meg ide is kémkedett volna. Ezért elnézőek vele a hatóságok. Mi volt igaz, mi nem, ma már megállapíthatatlan, és voltaképpen lényegtelen is. Egy biztos: akkoriban mindenki feje felett ott lebegett a gyanú és a félelem árnyéka.

Az is tény ugyanakkor, hogy Viola hol Párizsból, hol Madridból, hol Rómából, vagy éppen Kölnből kapott Magdustól képeslapot. Ez aztán tovább táplálta szóbeszédet, mert ő örömmel mutogatta mindenkinek, hogy él, méghozzá milyen jól él a lánya, most már Frau Vantowként. Ugyanis Cs. Gyula Budapesten tudta meg nem sokkal a háború után, hogy Magdussal vége a románcuknak, és a felesége válni óhajt tőle. Ebbe Gyula úri emberként, simán belement. Érvényesülése is ezt követelte tőle. Az ügy vonatkozásában nem Magdus miatt voltak álmatlan éjszakái. Még azt a napot is megátkozta, megtagadta, amelyiken abban a légópincében meglátta a lányt.

 

*

 

Ezekilencszázötvennyolc elejétől az év közepéig tartott a rendkívül bonyolult és konspiratív procedúra, mire a magyar hatóságok nagy kegyesen és módfeletti biztonsági intézkedések közepette hazatelepülési engedélyt adtak Frau Vantow, született Roth, alias B. Magdolnának.

Eleinte nagy volt az öröm. A krisztusi koron éppen csak túl lévő, törékeny szépasszonyt még vonzóbbá tette dióbarna szeméből áradó, végtelen szomorúsága. Kiderült ugyanis családi körökben, hogy utóbb, volt anyósával már Bécsben élt az ő Hansija nélkül, aki mindenképpen válni kívánt tőle. Magdusnak ugyanis az orvosi tudomány akkori állása szerint nem lehetett gyereke, Hansi pedig hallani sem akart az adoptálásról. Arra soha nem derült fény, hogy a kölni porosz édesanyja miért élt éppen Bécsben. Osztrák lány lett volna?  Ki tudja? Megelégelte világcsavargó fiát? Az is lehet.

Vantownét a megyeszékhely rendőrkapitányságára hurcolták meglehetős gyakorisággal, ahol talán a testi kényszert nem alkalmazták rajta, de lelkileg teljesen összetörték. Az elhárítás akkori prominensei nemes egyszerűséggel kémnek tekintették. Senki sem hitte el neki, hogy valamikor Kölnben tényleg be akarták szervezni a Hans tudta nélkül. Amikor azonban erről Hans értesült, akkor ő volt az, aki a leghevesebben ellenezte felesége beszervezését. Magdus állítólag soha, semmit sem tudott a férje igazi tevékenységéről. Csak azt tudta, hogy a férje sokat utazó diplomata, aki mellett könnyű és élvezetes a nagyvilági élet. Ezt azonban senki sem hitte el neki idehaza.

Gyakorlatilag internálással, börtönnel és mindenféle kínzásokkal fenyegették meg. Az akkori, ezerkilencszázötvenhet utáni, mindenkiben ellenséget látó világban ez a bánásmód egyáltalán nem volt egyedi jelenség. Kikiáltották a szocializmus és a magyar nép ellenségének, a rothadó kapitalizmusból hozzánk küldött, életveszélyes kémnőnek. A szeretet ünnepét, ötvennyolc karácsonyát sem engedték neki nyugodtan megünnepelni. A legváratlanabb időpontokban állt meg a fekete autó a B. ház előtt. Hiába: átok ült ezen a házon, a Rosenfeldek átka, akiknek a hozzátartozóit elfüstölték, sok más ártatlannal együtt, AUSCHWITZ-BIRKENAU, BELZEC, BERGEN-BELSEN, CHELMNO (Kulmhof), DACHAU, MAJDANEK, MAUTHAUSEN, RAVENSBRÜCK, SACHSENHAUSEN, SOBIBOR, THERESIENSTADT, TREBLINKA  krematóriumainak nagyüzemeiben.

A szélesebb família, beleértve a távolabbi rokonságot is, de az ismerősök sem voltak Magdus bizonyítatlan kémkedése miatt biztonságban és nyugalomban. Mindenkit kihallgattak többször is. Mikor, hol, mit beszélt Magdussal a háború előtt és után? Ki, mikor kapott tőle lapot, levelet? Kit, mire akart a kémnő rávenni? Ezzel aztán betelt a Magdus pohara. Azt végképp nem tudta elviselni, hogy másokat is bántanak miatta.

Viola mindig is rossz alvó volt. Sevenal vagy Sevenaletta állandóan volt otthon. Most meg aztán gyakran kellett fordulni az orvoshoz, gyógyszertárhoz. Az egyik, ezerkilencszázötvenkilenc, február elejei este Viola a napi törődés után szerette volna végigaludni az éjszakát. Úgy tudta, lánya már alszik, aki aznap este feltűnően kiegyensúlyozottnak, elhatározottnak tűnt. Viola kereste saját éjjeliszekrénye fiókjában az altató és nyugtató hatású Sevenált, de nem találta. Aztán meglelt a Magdus ágyról rongyként lelógó kezében egy üres, gyógyszeres üvegcsét és néhány a padlóra elgurult tablettát. Akkor már tudta, lánya soha nem ébred fel többé. Mert nem is akar felébredni. Szinte nyugodtan ült le a lánya ágya szélére az ablak fel?ől. Szokatlanul tiszta volt a feje. Egy hatalmas, folyton füstölgő vulkánt látott, ami egyidős az emberiséggel. Ezt a vulkántályogot, amit az emberiség, vagy eredendő bűnként hozott magával a lelkében, ha teremtették, vagy az állatvilágból örökölt, ha abból fejlődött ki. Ez a lelki tályogként fakadozó vulkán a lélek civilizáltan megkeményedett kérge alól mind az íratlan, mind az írott történelemben ki- kitört, és ilyenkor emberek, embercsoportok, népek, egész társadalmak tűntek el hamufelhője alatt. Melyek azok az erők, amik ezt a vulkánt időről időre robbanásig felfűtik? – elmélkedett Viola. Úgy találta, hogy ezek az emberi kapzsiság, az irigység, a hatalmi és birtoklási vágy túltengése, az idegenekkel, a mássággal szembeni tolerancia hiánya, az emberi közösségekben a megtermelt javak hasznán való osztozkodás anomáliái, a vak gy?lölet, az istentelenség, a primitív állati ösztönök térnyerése az emberi közösségekben.

Viola úgy érezte nem érdemes, nem lehet ilyen emberek között élni. Ilyen volt pl. az amerikai indiánok kiirtása, ilyen sok-sok nép, köztük a zsidók jogfosztása, egy őrült élettér-, felsőbbrendűségi és fajelmélet jegyében történő megsemmisítése a végső megoldásnak nevezett náci tervben.

Ennek az utolsó vulkánkitörésnek a hamuja még ezerkilencszázötvenkilencben is hullt mindenütt a világon. Így láthatatlan, de vaksötét koporsóval fedte be az elátkozott Rosenfeld házat. Viola a csípős, esti szél ellenére egy szál hálóingben imbolygott a garázs felé, ahol marmonkannákban állt a benzin. A teleklábban lakó F. József, aki B. Balázsnál zsenge, suttyó legénykéből remek motorszerel?ő, biztos kezű lánghegesztővé vált, még meg is jegyezte magának:

– Tán’ Viola néni felöntött a garatra? – noha ez korábban nem fordult elő. Aztán bement a házba és napirendre tért a dolog felett.

Viola gépies cselekvése közben azon gondolkodott, mi lehetett mégis az így elpusztított népek szerepe sorsuk ilyetén alakulásában. Ezt a kérdést nem igen tudta megválaszolni. Közben a kannákkal babrált. Volt, amit meg sem tudott emelni. Volt, amit nem tudott sehogy sem kinyitni. Hiába Balázs – aki most éppen egy, a farsang jegyében szervezett vadászvacsorán volt a füstpusztai kastélyban -, gondosan tárolta a veszélyes üzemanyagot egy repülőtetős, vasráccsal elkerített fészerben, ami a garázshoz volt toldva. Már-már majdnem lemondott tervéről, amikor vesztére talált egy kisebb kannát, amire nagy betűkkel az volt ráírva: KEROZIN. Viola belenézett a kannába, amiben nagyon könnyen mozgó, pirosra színezett, benzin szagú folyadék lötyögött. Az asszony magához vette a kannát, átment az udvaron, pár lépcsőn lement a nyugati fekvésű verandára, majd még két helyiségen keresztül megközelítette a lányával közös hálóhelyiséget. Néhány csepp kerozin ki- kilöttyent, ahogy az asszony bizonytalanul lépkedett az épület belseje felé.

A csekély erőfeszítés ellenére is fáradtan rogyott le a lánya mellé az ágyra. Nézte a lány békésen kisimult arcát. Természetes loknikban leomló, dús, barna haját.

– Istenem. Olyan, vagy mint egy angyal. Talán már azzá is váltál. Valahol a félzsidók félkomfortos mennyországában magyarázod a sémita Péternek, miért is vetettél véget földi futásodnak. Azért, mert a kor szelleme ezt követelte tőled: zsidó, félzsidó vagy, tehát halnod kell, mert nincs számodra élettér többé a Földön.

– Most olyan vagy Magduskám, mint kislány korodban, Abbáziában. Ott feküdtél a nedves homokon. Hajad ugyanígy szétomlott, és akkor kacagtál, kacagtál, kacagtál… gyöngyfogaid csak úgy ragyogtak a tenger és az ég azurjában…

– Várj, kicsim! Rögtön megyek én is a hűs habokba… csak rágyújtok…

Az asszony nehézkesen felkelt az ágy széléről, hogy saját éjjeliszekrényéhez menjen. Közben észre sem vette, hogy a kerozinos kanna feldőlt, és tartalmát mohón szívta fel az ágyelő, amin Viola állt. Kattant az öngyújtó és…. És sebzett, vérszomjas sárkányként felbődült a kanna. Az asszonyt a robbanás az ágyra dobta, ahol B. Balázs még azon az éjszakán meglelte gyakorlatilag szénné égett holttestét. Csodával határos módon a lángok főként az ágyneműt és a két testet égették meg. De a lány arca, haja szinte sértetlen maradt. Csupán az égés üszke és korma hullott rá fekete szemfedőként. Így lett ő a halál fekete madonnája.

Valahonnan, felsőbb parancsra, a lángok pontosan tudták, mi a dolguk. Azután engedelmesen kialudtak. Utánuk sokáig terjengett még az égett emberhús édeskés szaga.

 

Legutóbbi módosítás: 2011.01.25. @ 12:38 :: Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 162 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.