Marthi Anna : Utak

 

 

Nincs baj.

Fekete éjszakáról húzod el a függönyöket;

kalács illatú reggelen,

barna folyékony égnek látod a múltat;

utak, az aszfalt – lent a lábad alatt –

szürke, mint minden nap, ugyanaz, kocsiba ülsz,

egykedvűségből fonsz szemedre szemüveget;

– kitörölhetetlen a magány –

soha nem szólt dalban pityereg,

az elmúlást most a semmit öleli át,

csengetésre pakolod ki a könyveket;

kezedre égett már a piros láda szorítása,

minden lapon napsugár mosolyog,

megleled lassan ma is a helyed…

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1322 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak