Marthi Anna : Szia, let?nt kor

Nem hagyom annyiban…
feledhetetlen felfedhetetlened!
Szívem fa, csont, feny?levél
dobozkában ?rzöd mindenem?
visszhangoznád habók ?rületem?
rügy-ügyesen elhagytál, slussz?
Elszállt a többi oda se, nekem is
maradt bel?led, ellenkez?leg:
fogyaszthatóságod nem emészt;
ha mégis megrágom bajod, jól,
igen tudok rólad, egysmás fáj-e?
Szomorúságod tölt meg engem
szelídséggel, simogatással,
féltésem szentté tehet menten,
ha megérzem szerelmemet, szia.

 

——————————————————————

Ez nem nekünk (olvasóknak) szól. Túlságosan magadnak inkább, ezért van, hogy nem állnak össze képpé a részletek, történéssé a mozzanatok. Nincs rajta fogás, amibe kapaszkodva az enyém is, másé is lehetne.

Legutóbbi módosítás: 2011.01.18. @ 11:03 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak