Bukaresti fényképész tanítványok maroknyi és lelkes csoportja próbálkozott meg egykoron reménysugarakat felhasználni fényforrásként —, amikor a legnagyobb áramszünetek voltak Ceausescu aranykorának vélt Romániájában.
Kísérletük egyedüli eredménye az lehetett, hogy a remény el nem fogyott.
Nem kapcsolódik szorosan ide, de egy agglegény barátom meg szorgalmasan gyűjtötte pénzét a Takarékpénztárban.
Kérdésemre, mire gyűjtöd /?/, egyszerűen csupán annyit válaszolt, hogy — a megtakarításból majd feleséget veszek.
Néhány év múltán rákérdeztem újra.
— És mennyi hiányzik még a pénzből?
— Még egy kicsi — lehetett barátom felelete.
Nem kell mondanom Kedves Olvasóimnak, hogy barátom azóta sem házasodott meg —, és semmit sem változott, ha eltekintünk pocakjának méretétől.
Amit azonban feltétlenül el kell mondanom Szeretett Olvasómnak, az a következő:
Egy túlontúl szépséges leánynak meg a gazdag képzelőereje lehetett volna minden hozománya, ám ahogyan teltek az évek, mindegyre kifosztottabbnak érezte magát, míg csak fel nem épített magában és magának egy boldogságfejlesztő projektet.
A projekt azonban nem vált be, viszont a lány engem kérdezett meg, hogy mi lehetett kudarcának az oka?
Végignéztem hosszasan szépségén, majd a következőket feleltem neki.
— Amennyiben a projektből nem maradt volna ki a reménysugár, úgy ma már a boldogság fejesugrást gyakorolhatnád!
A reménysugár azonban sajnos, de kimaradt.
Pedig ott volt/am/…
Budapest – 2011. jan. 12.
Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-
— Köszönöm, hogy elolvastad! —
Legutóbbi módosítás: 2011.01.18. @ 11:55 :: Bősze Emil Miklós