Havas Éva : Tavaszhírnök vers

Nyomtatás

árnyékot álmodott
csillagot pislogott
holdsarló karéján
vígan csimpaszkodott
fényeket simított
az égnek arcára
felh?illatú lett
t?le már a rét
súgott új mesét
szikrát szórt
sebtében a tájon
– szerteszét hajigált
remény – elt?nt,
majd felsejlett,
ne keress értelmet
nem lehet követni
sosem kiszámítható

-itt köröz már érzem:
huncut tavaszmanó-

——–

Éva, – álmodott, pislogott, csimpaszkodott, simított ( és még sorolhatnám ) – nagyon sok így a sorok végén.

Egy kicsit finomíts rajta, hisz a tavaszról írsz. Ez a sok múlt id?, ez a sok „t” hang keménnyé teszi a verset, és inkább nehéz, hangos dobogást lehet kiérezni a versedb?l, mint szelíd, csendes tavasztáncot.