A Plébános úr nagy-nagy szeretettel fogadta maga köré a legkisebbeket, és a nekik szóló tanítást minden alkalommal kérdésekkel fejezte be.
Az egyik gyermek figyelme azonban messzire szaladt, s nem tudván az Atya által feltett kérdésre válaszolni — így inkább visszakérdezett, hogy — Főtisztelendő úr, mi is volt az ön által felvetett kérdés?
A pap szelíden átkarolta leendő ministránsát, majd a következőképpen felelt.
— Megspórolható-e szerinted a perselypénz?
A fiúcska először tanácstalanná lett, majd boldogan azt felelte, hogy nem, és elmosolyodott.
Az Atya viszont-mosolya sem maradhatott távol, majd ezt követően egy másik gyermek felé fordult, s őt afelől kérdezte, hogy a hála megspórolható-e?
A hittanosok ekkor mind kuncogva összenéztek, majd az elsőként kérdezett fiú arra kérte jelentkezvén a Főtisztelendőt, hogy hadd felelhessen újra ő!
Az Atyának szeretete engedékenynek mutatkozott.
A fiúcska válasza azonban mindenkit meglepett, mivel bátran és közvetlenül felelt a következőkkel.
— A hálapénz megspórolható ugyan, de a hála az semmiképpen sem!
A pap azonnal belekezdett az imádságoskönyv záró könyörgésébe.
— Drága Urunk bocsáss meg kérünk, hiszen olyan könnyen vétkezünk a testnek, és mértéktelenek lehetünk, úgy az evéssel, mint az ivással egyaránt, de még a kávézással is.
Kérünk, hogy bocsásd meg vétkeinket, de azoknak is megbocsáss, kik nem kaptak bizalommal teli hitet, figyelmes szemet és megértő szívet sem!
Adj lelkünknek boldog várakozást, gyógyítsd meg betegeinket, őrizd meg választott népedet —, s áldd meg gyermekeidet mindenkoron, így kis hittanosaimat is — kérünk!
Ámen.
A gyermekek nem akartak felállni, és úgy maradtak volna még.
Az Atya oltalmában.
A gyermekkor örömében.
Budapest – 2011. jan. 17.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.22. @ 11:23 :: Bősze Emil Miklós