Árva Bethlen Kata írónõ 1700. november 25-én született Bonyhán. Apja, Bethlen Sámuel az enyedi kollégium világi kurátora, Bethlen János kancellár fia volt, nagybátyja, Bethlen Miklós a neves államférfi, kancellár és történetíró. Atyjának, a küküll?i f?ispánnak a házában az átlagosnál magasabb m?veltséget szerzett s örökölte t?le a közm?vel?désre áldozó szociális érzéket is. Anyja, Borsai Nagy Borbála 1717-ben a református hitben elmélyült leányát kedvenc mostohafiához, Haller Lászlóhoz kényszerítette feleségül. Katának nem lett volna ellenvetése a kellemes megjelenés? és modorú kér? ellen – csak az, hogy katolikus. Végül anyja fenyeget?zésére, hogy kitagadja, mégis beadta derekát, a házasság azonban nem tartott sokáig, férje 1719-ben meghalt.
1722-ben a mindössze 22 éves özvegy férjhez ment gróf Teleki Józsefhez, akivel annak haláláig, 1732-ig éltek egyetértésben. Ezután nevezte magát Árva Bethlen Katának, mivel elvesztette két férjét, a két házasságból származó hat gyermeke közül négy meghalt, kett?t, a katolikus hitben nevelked? Pált és Borbálát pedig er?szakkal vették el t?le. Egészségi állapota egész életében gyenge volt, az ?t ért csapások hatására betegségei súlyosbodtak. Ezért meg természetes kíváncsisága miatt is az erdélyi orvosoktól tanult, orvosi könyvekb?l is képezte magát, és régi házi receptek felhasználásával korának híres gyógyítója lett.
A család nélkül maradt asszony egyik legfontosabb támasza, természetesen az er?s református hitvalláson kívül, az írás volt. 1744-ben kezdte el önéletírását, és élete végéig folytatta. A csonkán maradt kézirat csak halála után, 1762-ben jelent meg Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása címmel. A m?ben, amelyben hol bibliai pátosszal, hol a köznapi egyszer?ség hangján szól élete eseményeir?l, a memoár és a napló keveredik egymással, szerkezetét töredezetté teszik a közbeiktatott dokumentumok és levelek. Még életében megjelent imádságoskönyve, a Védelmez? er?s pais, amelynek egyes darabjaiban a pietista ájtatosság és a puritán kegyesség szemlélete és stílusa keveredik. Írásm?vészetének jelent?s részét képezi rokonságával, a Telekiekkel és a Rádayakkal folytatott kiterjedt levelezése.
Az irodalom mellett a református hit védelme és a magyar kultúra támogatása kötötte le minden energiáját. Olthévizi és nagyenyedi otthona valóságos szellemi központja volt az akkori Erdélynek. Mecénásként b?kez?en támogatta udvari papjait, köztük Bod Pétert, aki 1743 és 1749 között töltötte be ezt a posztot. Bod Pétert kisdiák korától iskoláztatta, külföldi tanulmányait is finanszírozta. ? szerettette meg vele a régi magyar könyveket, így részben neki köszönhet? Bod f?m?vének, a Magyar Athenásnak, az els? magyar irodalmi lexikonnak a megszületése.
Ugyanakkor szüntelenül kezdeményezte újabb és újabb könyvek kiadását, amelyek közül többet a maga költségén ki is nyomtattatott, így Nádudvari Péter 84 prédikációját, a Szentírás értelmére vezérl? lexikont, Keresztúri Pál Egyenes ösvény cím? munkáját. Kedves szokása volt, hogy barátainak, ismer?seinek, rokonainak vagy csak a magához hasonlóan magányos embereknek könyvet ajándékozott. B?kez?en támogatta az erdélyi református kollégiumokat is, hol pénzzel, hol könyvekkel segítette ?ket. Akárcsak második férje, végrendeletében ? is a nagyenyedi kollégiumra hagyta igen gazdag, ritka gy?jteménnyel büszkélkedhet? könyvtárát – ez 1849-ben a szabadságharc idején porig égett.
Bethlen Kata 1759. július 29-én halt meg Fogarason, az ottani református templomban található sírkövén Bod Péter emlékverse olvasható. Írói munkásságára a XX. század közepén Németh László esszéje, majd drámája irányította a figyelmet. Életér?l Kocsis István is írt monodrámát Árva Bethlen Kata címmel.
N?iesebb énjét, természetes kedélyét mintegy két és félszáz fennmaradt leveléb?l ismerhetjük meg. Özvegységének magányos esztendeiben alkalmi levelez?b?l szinte hivatásos levélíróvá lett, s bár el?dei között a f?úri levélstílusnak jeles n?i képvisel?i vannak (Rákócziné Lórántfi Zsuzsanna, Apafiné Bornemisza Anna, Thökölyné Zrínyi Ilona), nem akad olyan f?nemesi hölgy, akinek a levelezése ennyire megütötte volna a kor irodalmi szintjét. Jó ismer?je a magyar nyelv? levélírás hagyományainak, a társas érintkezés szertartásos és kötetlen, családias módozatainak. Helyenként megtartja a barokk levélre jellemz? hosszadalmas udvariassági formulákat, de rátermettségével, a levélírás gyakorisága által, a kim?velt n?i lélek hajlékonyságával levetk?zi a patriarchális erdélyi levélstílus darabosságát; változó kedélyt és színt, életet visz formás leveleibe. Örül a szíve „egy igen szép atyafiságos levél”-en; szívesen veszi a „vigasztaló”, „látogató” leveleket, „köszönt?” és „hívogató” leveleket küld vagy „szomorú” levéllel válaszol. Íráskészsége született stilisztára vall; s ha nem is tudott megszabadulni az elnyúló, bonyolult szövés? mondatok ny?gét?l, meglep? nyelvi egyszer?sége és elegánciája, társalgássá finomuló közvetlensége és törekvése az ízes, választékos írásmódra. 1742 és 1751 között írta azt a tizenhat költ?i ihletettség? imádságot, melyet – elöljáró beszéddel ellátva – Védelmez? er?s pais (Szeben 1759) címen nyomtatásban is kiadott. Imádságíró tevékenysége a lírai elmélked? irodalom régi hagyományaihoz és a népszer? irodalmi m?faj él? gyakorlatához, tartalmilag, érzületileg pedig a puritánus kegyesség és pietista ájtatosság modern irányához köt?dik. Jól ismerte Medgyesi Pál, Apafiné id. Bethlen Kata, Petr?czi Kata Szidónia, Ráday Pál kegyességi írásait, s imádságai mintegy e m?faj virágzásának a zárókövét jelentik. Önéletírásának számos részlete is tanúskodik arról, hogy írás közben önkéntelenül imádságba torkollik mondanivalója. Imáit – egy kivételével – nagy m?vébe is beillesztette, s ha az imádságoskönyv m?fajilag el is különül, hangulatilag teljesen belesimul az Önéletírás rokon stílusába.
Bethlen Kata Önéletírásaa magyar barokk memoár-irodalom utolsó nagyszabású alkotása, a m?faj hattyúdala. Az írón? ismerte, könyvtárában ?rizte Kemény János, és Bethlen Miklós önéletrajzait, m?ve leginkább mégis Rákóczinak – általa nem ismert – szenvedélyes, lírai Vallomásaihoz áll legközelebb. Valamennyi el?djét?l megkülönbözteti viszont, hogy míg amazok a történelmi színpad f?szerepl?iként élték át egyéni sorsuk megrendít? eseményeit – s így önéletírásukban a szubjektív hang nem szoríthatta háttérbe a valóságos világ nagyszabású ábrázolását –, addig az Erdélybe zárkózott f?rangú önéletírón? mondanivalója nem léphette túl egyéni világa sz?k határait. ? mégis többre igyekezett.
„Írom s?t inkább azért, hogy sok szegény Lelkek, a kik a titkos kísérteteknek mélységes örvényében úszkálnak, lássák meg … Én mindenek el?tt példa lehetek aki magamban felette er?tlen vagyok, és nem a gyarló test s vér tanácsával, hanem az isteni kegyelemmel, mindeneket meggy?zhetek.”
A mások okulására való hivatkozás azonban csak keret, forma; a lényeg az önvallomásra késztet? lelki szükség.
Az Önéletírás els?, visszatekint? része rendkívül sz?kszavúan emlékezik csak meg az ifjúság éveir?l, mivel az írón? az els? házasságával kezd?d? nagy lelki válságok rajzára törekedett els?sorban. Az átélt lelki kínok, a feldúlt családi élet emléke a betegségével küszköd? asszony visszaemlékezésében mint szörny? víziók, álmok sorozata jelenik meg. Betegágyán úgy eszébe jutott egész addigi élete, „mintha aznap lett volna” minden; a képzeletében felidézett szenvedéseket s a b?ntudata folytán támadt lelkiismeretfurdalásokat pedig különleges megjelenít? erejével egyre csak fokozza. Látomásainak, vallomásainak visszatér? eleme a más vallású férfival kötött els? házasságának az emléke, illetve ennek a vallás iránti h?tlenségként való értékelése. Ennek tudatát betegessé nagyítva, testi-lelki szenvedésekt?l gyötörve az önmarcangoló mártír mezében láttatja önmagát: „a pokolnak minden kinját láttam szemlélni … az eféle gondolatokkal énnékem felette nagy kisérteteim kezdöttek, a mellyeket leirni nem is akarok, de ha akarnék is, voltaképen nem tudnék.” S hogy ilyenkor küszködik a kifejezéssel, másutt is elárulja: „… ha minden ízecskék én bennem nyelvekké válnának, ki nem beszélhetném”. A túlfokozott pietisztikus vallásos kegyesség teljesen önmagába-fordulásra kényszeríti, s szüntelen vágyat ébreszt benne a földöntúli, égi boldogság után. Miközben mindennapi életében földi javai szigorú védelmez?jének és gyarapítójának látszik, életér?l már csak istenének akar elszámolni. Ez az alapgondolat készteti arra, hogy Önéletírásában csak magára, befelé figyeljen. „Engemet senki jobban és közelebbr?l nem esmér, mint magam” – írja, s ebb?l az önmegfigyelésb?l megszületik az irodalmi lélekrajz, Bethlen Kata munkájának legf?bb m?vészi újdonsága.
Bethleni Bethlen Kata,
Grófn? írásai és levelezése
(részlet)
. CXXVIII.
Mind ezeken által menvén azt gondolom vala, hogy Nyúgodalmat találok magamnak, és Házamnál ülvén tsendességben lés
zen lakásom; de igen másképen fordúla az állapot. Mert a’ Törökkel valóó Hadakozás kezdödvén, a’ Pogányoknak bé-ütésektöl való félelemnek miatta, Szebenbe kelletett únalmason Idömet töltenem, azon Esztendöben sok kedvetlenségekkel rajtam lévén a’ kínos Negyed-napi Hideg-lelés-is.
. CXXIX.
Következék osztan az MDCCXXXVIII. siralmas Esztendö; melly az egész Országnak-is, de kivált az igaz Reformatus Embereknek, felette keserves vólt. Mert Pestis lévén helyböl helybe kergette az Embereket, a’ Pogányoktól való félelemnek miatta pedig meszsze távozni a’ Váraktól nem lehetett. Nékem-is Sorostélyji Jószágomban a’ Pestis el-kezdetvén, Szebenbe kénszeritettem lakni a’ Pogányoktól való félelem miatt.
. CXXX.
Mind ezeket a’ Nyomorúságokat igen meg- nevelé az után egy nehány Fö Embereknek keserves Rabság alá való rekesztetések. Mert az akkori Commendérozó Generális’ Parantsolatjából, ki-is vólt LOBKOVVITS HERTZEG, el-fogák kedves Testvér Bátyámat GÓF BETHLEN SÁMUELt, úgy szintén BÁRÓ LÁZÁR JÁNOS, RÉDEI FERENTZ, REDEI LÁSZLO, TOLDALAGI MIHALY, TOROTZKAI ‘SIGMOND URakat, és az akkori Református Püspököt SZIGETI ISTVÁNt, ‘s az egyik Enyedi PROFESSORt DOKTOR BOROSNYAI N. ‘SIGMONDot. Melly Rabság alá vettetésnek senki okát nem tudván, [p 0062] szerzett igen nagy rámülést. Igen keményen tartattak-is egy nehány Hónapok alatt a’ Várakban, Szebenben, Károly-Várt, Déván, Besztertzén, úgy-hogy a’ Hozzá-tartozóik feléjek sem botsátattak. Keserves Napok vóltak ezek, mikor még azt sem lehetett kérdezni: Miért vagynak fogva? Ki Atyjafiával, ki jó-akarójával együtt lévén Könyvhúllatással tötötte idejét, ‘s mikor el-váltak, nem tudták látják-é többször egymást, vagy pedig ök-is Fogságra vettetnek; mint-hogy mind Ejtszakán többire Ágyokban fogták-el a’ feljebb említett Urakat-is. Szemlélvén azt-is, hogy mind Réformátusokat fogtak-el, mit lehetett egyebet gondolni, hanem azt hogy a’ Vallásért való Háborúságnak, a’ minémü vólt LEOPOLDUS’ idejében-is kezdete. Mellyet tsekély Elmém szerént most-is annak tartok; de hogy az tovább nem ment, kell túlajdonitani az ISTEN’ Irgalmasságának. Forditson-el az ISTEN a’ mi Földünkröl illy keserves Napokat.
. CXXXI.
Szebenben-is a’ Pestis el-kezdödvén, a’ Nyomorúságok, Félelmek, azzal-is öregbülének; mert a’ Pestis magában-is kemény Itélete az ISTENnek, de azt az Emberek’ gonoszságok és kegyetlenségek annál nehezebbekké tévék, úgy-hogy h tsak valakinek Feje fájt-is, nem mérte mondani: Mert ha Tseléd vólt, azt a’ Lázárétbe vitték, ott pedig úgy bántak véle, hogy mikor oda bé- tették, már félig ijedtében el-hólt: ha pedig ollyas Ember, azt Szállására bé-rekesztették. Ki távozni pedig a’ Pogányoktól való élelem nem engedte. Itt-is az ISTEN’ olly tsúdálatos Gondviselését mutatá-meg hozám, hogy lévén az Én Szállásomon JO’SIKA ÁGNES Aszszony, kedvet [!] Testvér ogoly Atyámfiának BETHLEN SAMUEL Uramnak Felesége, egy Kotsissa meg-betegszik, kit mindjárt Bonyhára ki-küldöttünk, meg-is hólt más Nap hogy oda érkezett. Az Irgalmas ISTEN nékünk kedvezett, a’ Tselédeink közzül több illyen Navalyában nem esett, ezt-is késöre tudtuk-meg hogy mi Navalyája vólt.
. CXXXII.
El-hatalmazván a’ Pestis, a’ Hertzeg és a’ Gubernium Disznódra költöztek; meg-engedték azt-is, hogy a’ kinek tetszik menyjen-ki Szebenböl. Én-is nagy keserves Szvel onnét ki-mentem, ott hagyván a’ Pestis közt Testvér Rab Atyámfiát. De nem sokára Parantsolat jött a’ Bétsi Udvartól, hogy a’ Pestises helyekböl vitessenek a’ Rabok olly helyekre, a’ mellyekben a’ Pestis nem úralkodik. Mert a’ Rabok’ dolgában már akkor kedves Atyámfia BETHLEN IMRE Uram Bétsben vólt, és tiszta helyekre való vitettetéseket Sollicitálta. El-vivék azért kedves Atyámfiát-is Brassóba erös örizet alatt, sok Militiáva kisértetvén mint valami igen nagy gonosz tévöt.
. CXXXIII.
Ki-jövén Szebenböl Hévizi Házamhoz, igen terhes és bajos állapotban vóltam: mert Sorostélyra mennem nem lehetett a’ pestis miatt, ‘s mindenem Szebenben vólt rekedve, az hová Én-is mint más a’ Pogányoktól való félelemnek miatta költöztem vala. Fen-lévén nagy mértékben azon Pogányoktól való félelem, nem tudtam hová lehessen mennem, ha úgyan Magam Házamnál nem maradhatok. Végre el- szánám magamat, hogy ha úgyan az ISTEN azzal itél- meg, hogy magunk Házainknál ne maradhassunk, a’ Fagarasi Várba szorúljak. Igen emberséges ó Ember lévén a’ Commendáns, mihelyen meg-találtam, mindjárt számomra rendelt Házakat, az ott való szoros alkalmatossághoz képest elég alkalmatosokat. De ebben igen rettenetes dolognak látszott elöttem az, hogy több Magyar a’ Vitzé Kapitánynál bé nem eresztettek vólna, ‘s ‘e szerént minden Atyámfiaitól külön kellett vólna rekednem. De mind ezeket jobbra forditá az ISTEN: mert a’ Békesség meg- lévén a’ Törökkel, Házúnknál maradánk.
. CXXXIV.
Kegyelmes vigasztalást nyújtja az ISTEN az után MDCCXXXIX-dik Esztendöben, 15-dik Napján Bóldog Aszszony [p 0064] Havának; mert az ártatlan Rabok-is hoszszas Rabságok után el-botsáttatnak; kiknek Ártatlanságok minden-felé a’ Novellák és Pátensek által ki-is hirdettetett.
. CXXXV.
Ugy tetszik vala ezek után, hogy Én-is értem egy kevés tsendességet; az ISTENnek rajtam által vitt sok keserves Itéletein tellyes Szívemböl meg-nyúgodván, és az ISTENnek Szent Akaratjára hajtván. Szüntelen való Nyavalyáim iránt-is igen meg-gyözödtem, midön látnám hogy ISTEN némellyeket nálamnál még-keservesebb Itéletei alá rekesztett, a’ kiket az ö Ágyoknak fenekekre le-szegzett. Engem’ ha szüntelen való Betegséggel látogatott-is az ISTEN, de úgyan tsak az Ágyhoz nem szegezett, hanem annyi Eröt engedett, hogy többire fenn járva hordoztam a’ Nyavalyát. E’ mellett tsendes Nyúgodalmát sok Nyavalyák közt bágyadozó Testemnek az ISTEN ki-szolgáltatta, mert magam Házamnál tsendesen és szükség nélkül vóltam.. Melly Gondolatim Engem’ igen meg-könnyebitettek súllyos Nyavalyáim között-is, úgy-hogy azokat könnyen szenvedtem, az ISTENi Kegyelem azokat Nékem meg-édesitvén. Ugy reménlem vala, hogy az Én Napjaim el-telvén, meg-oszlatásom’ ideje tsak nem jelen vagyon, örömröl ki-költözöm e’ Világból, de tetszett az Én ISTENemnek Engemet újjabb Próbákra tartani, és az Én Gyenge Hitemet gyakorlani.
. CXXXVI:
Mert meg-újúlának Én rajtam az tölem erövel el-vett és Római Katholika Vallásra hajtott Gyermekeim iránt való keserves gyötrelmeim: midön ök-is fel-nevekedvén, mind ketten Házassági Idöt értenek. Oh melly keservesen esett Házamban mind kettönek minden Esztendöben való szaporodásokat szemlélnem! Nem lehet nékem azt ki-irnom: a’ minémü nagy örömet szerzett vólna az, ha Apostoli Szent Vallásomban nevelhettem vólna-fel, most már szintén ollyan nagy szomorúságot okozott, úgyantsak ISTEN’ Kegyelméböl vettem egy kevés pihenést, kivált mikor öket nem láttam Szememim elött forgani.
. CXXXVII.
De mind ezek újjab erövel igen meg-kezdének nehezedni rajtam MDCCXLII. Esztendöben, gondolkozván egykor a’ KRISTUS’ Isvességes Esméretére nem régen tért Hévizi kitsíny Eklésiáról; mint lenne annak állapotja, ha ISTEN Engemet e’ Világból ki-szólitana. Mert ennek elötte a’ Hévizi Lakósok mindnyájon a’ KRISTUS’ Idvességes Esméretén kívül való kemény Unitáriusok vóltanak: de az ISTEN az Én Idömben útat nyitta közzüllök tsúdálatoson sokaknak a’ meg-térésre minden Emberi Erö és Okosság nélkül, mint-hogy az ISTEN nem-is szorúlt az Emberek’ Böltsességekre. Kezdettenek Apostoli Szent Vallásúnkra térni. MDCCXXV-dik Esztendöben, ‘s már eddig majd szintén a’ Falúnak ele Apostoli Szent Vallásúnkra állott. Ebben pedig Emberi Erö nem vólt; mert azzal a’ szemtelen hazúg Ördög sem vádolhat, hoygy valakiket arra Erövel kénszeritettem vólna, vagy e’ végre valakit terheltem vólna. Hanem mikor Eszembe vettem vólna azt, hogy az Aratásnak URa a’ Szent Lélek Múnkásokat kíván ‘s maga-is múnkálkodik, arra nékem-is szorgalmatos gondom vólt, hogy az ISTEN’ Beszéde közöttök hirdettessék, a’ melly jó alkalmatosság lett sokaknak meg-világositatásokra.
. CXXXVIII.
Elsöben úgyan két Esztendök alatt az A. Rákosi betsületes Réformátus Papot jártattam ide az ISTENi Szolgálat’ végben vitelére. De az után látván ISTEN’ segedelme által el-szaporodásokat, MDCCXXVII. Esztendötöl fogva rendszerént való Papot kezdettem tartani, az Eklésiát-is az Udvarhelyi Tisztelendö Tractushoz és Sz. Társasághoz incorporáltatván. A’ Pap’ és Kántor’ tartatásokra illendö fizetést rendeltem, olly formában pedig, hogy az Eklésiabéli Személyjek-is ne terheltetnének. Az Eklésiában ISTENi Tisztelethez meg-kivántató Eszközöket szerzettem, Harangokat öntettem, UR’ Vatsorája ki-szolgáltatásában szükséges dolgokat készitettem; tehetségem [p 0066] szerént azon igyekeztem, hogy mások’ meg-sértése nélkül mennél jobb rendbe álithassam ez ISTEN’ Keze’ Plántálásának új Kertetskéjét. Meg-is áldotta az ISTEN itt mind ez ideig a’ múnkát szép haszonnal; mellyért tsak az ö Szent Nevére tér a’ Ditséret az ö igaz Esméretére jútott Fiaitól és Leányitól.
. CXXXIX.
Vólt nékem-is ezen, midön látnám hogy a’ KRISTUS’ Országa minden Emberi Erö nélkül épül, az Én terhes sok Nyomorúságim között-is igen nagy Örömem: de midön magamban arról gondolkodnám, mitsoda viszontagságokra fog ez jutni az Én Világból vaó ki-szólitatásom után, menvén ollyakra itt az igazgatás, a’ kik nem fognak a’ Nyájnak kedvezni: még pedig a’ következö Nyomorúságot okozza az Én szerentsétlen Házasságra való adattatásom: a’ mellynek meg-gondolása keserves Lelkemet fárasztó Szomorúsággal terhelt Engemet.
Forrás
magyar-irodalom.elte.hu
mek.niif.hu
mult-kor.hu
MTI
Panoráma – Sarudi Ágnes
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
