Marthi Anna : megőriz

volt valók foszlanak már a semmiben

 

 

annyi vágyat gyűjtöttem egy kézfogásba

amennyit tán nem is szabad

 

a pillanat nem őrizhető,

s ha mégis, versbe szed,

mesévé, regénnyé dagad,

tán menthető, de nem!

új élményre vár, ki élte,

hisz mit sem ér kopottan,

ha már az érzés gondolat,

nem bizsereg, nem él.

holtan foszlik szét,

akár a test.

 

mégis,

a feledés lett vágyaim halálának ostoba gyógyszere!

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1325 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak