kisslaki : Papagájbecsinált Vérynél – vége

… a papot még mindig keresik, mert tíz éve kirabolta Pesten a püspöki palota pénztárát. *

  

Messziről, a Bastille felöl néha egy-egy magányos puskalövés dörrent, amint éppen leszedett egy kujtorgó kandúrt a háztetőről; s a kövezeten, csak egy tompa puffanás tett pontot a macskasikolyra. — Ragunak még kitűnő — gondolhatta a szerencsés vadász.

A társalgóban már fel sem figyeltek erre a megszokott zajra.

— Én nem loptam milady, hanem csak magamhoz kaptam a nadrágommal, mikor bátyja ránk törte az ajtót a puskával. Így is csak futtába tudtam felvenni, mert a lord, többször is utánam lőtt. A nyakéket csak emlékül vettem magamhoz, hogy magányomban éjjeli vigasztalómként szagolgassam; — hiszen még most is érezni rajta keble pézsmaillatát.

— Akkor mért nem inkább a bugyogómat vitte? A lényeghez is közelebb van — húzta el a száját Lady Motherhood. — És az ékszeres ládát is szagolgatni kapta a hóna alá a nadrágjával?

— Nem, Mary — jövőnket akartam biztosítani vele. Hiszen egyedül el sem tudnám adni. De, hogy bebizonyítsam, hogy még mindig mennyire szeretem, és ártatlan, tiszta a szívem, nagyon kérem, fogadja el a vacsorameghívásomat a Véryhez. 

— De hiszen az éttermek már rég zárva vannak.

— Igen, de a három legnagyobb restaurant, titokban fogad. De azt is csak előjegyzésre. Már csak az ötven Luis d’or-ba kerül, hogy az ember felkerüljön a listára. Tegnap végre értesítettek, hogy ma estére engem is fogadnak egy vendégemmel. Végre a Chef de Cuisine beszerzett egy kastély áráért néhány ínyenc ritkaságot. Például ma olyan papagájbecsinált lesz a műsorlapjuk szerint, hogy mielőtt kopasztani viszik a madarakat, még jó étvágyat fognak kívánni hét nyelven. Persze jiddisül is. Aztán a Sah macskájából lesz egy ragú, orientál- szósszal, meg húsz darab sült galamb, persze Poroszország legjobb postásaiból. 

— De márki, magának még van kézpénze?

— Aranyrudak. Meg tízdekás aprókockák. Váltani. Ugyanis eladtam egy négyárbocos hadihajót.

Mary csodálkozva nézett de Pompier-re és kellemesen meglepődött. Még nyer is az üzleten — mosolygott magában. Éppen válaszolni akart, mikor dulakodás zaja tört be az előszobából, majd beszaladt Yvette, de most nem törődött azzal, hogy még a csipkés köténykéjét is elhagyta. Három francia tiszt nyomult be mögötte a szobába. A rangidős százados a márkihoz lépett:

— Letartóztatom hazaárulásért. Elkapták az összekötőjét. Az ön jelentése volt nála, amit a porosz Wilhelm Stiebern, kémelhárító ezredesnek küldött. 

— De én ártatlan vagyok, siránkozott a megdöbbent Márki. Nem is tudok poroszul. És azt az urat sem ismerem, akit volt szíves említeni. Az ékszerládát beismerem, meg egy négyárbocos iskolahajót is eladtam, ami a tengerészeté volt, de sohasem voltam hazaáruló.

— Az minket nem érdekel, hogy csaló, szélhámos, meg, hogy álnéven él, de kémkedésért kötél jár. Adja ide a páncélszekrénye kulcsát! A tartalmát lefoglaljuk, mint bizonyítékot.

A megszeppent főúr, mi mást is tehetett? Utasította a szobalányt, aki újra visszakötötte a köténykét, hogy adja oda a balfiókból a kulcsokat a századosnak. A két másik tiszt időközben megbilincselte a márkit, és kivezették a palota előtt álló kocsiba. Még le se ültek, de már nekilódult a két gyanúsan kövér paripa a belváros felé. A kihalt utcákon még egy darabig visszhangzott a pacik vidám patkócsattogása a közömbös macskakövekről.  

 

*

 

Mióta a két tiszt Pierre-t magára hagyta egy asztallábához bilincselve a folyosón, azóta senki sem szólt hozzá. Az egyik irodaablakból füst gomolygott ki a szabadba. Ott iratokat égettek. Az épület lassan kiürült, csak néhány ember hordta még a ládákat és a csomagokat az épület előtt váró szekerekre, fogatokra. Az egyik hivatalnok belebotlott a márki láncába, hogy végigesett a padlón, és a ládájából egy ezüst étkészlet szóródott szét az olajos padlón.

— Maga meg mi a fenét ücsörög itt az útban. A poroszokra vár? Hordja el magát! — ordította az irodista, lilára vált arccal. Káromkodva kioldotta a fogoly bilincseit, és fenéken rúgta, hogy a márki legurult a lépcsőn. A bejáratnál majdnem leverte a lábáról a belépő szobalányt. 

— Él, drága Pierre! — sikongta Yvette, és örömébe az arcára cuppantott az őrgrófnak, hogy majd belesüketült. 

— Mindent elvittek a páncélszekrényből! — sugárzott a lány arca, és összemosolygott a márkival.

— Persze abból, amit a bal fiókból kapott kulccsal nyitottak. 

— Ez remek! Akkor most összecsomagolunk a másikból, és este hazaindulok Zürichbe. Téged is viszlek. 

— Igenis atyám — mosolygott Yvette.

A férfi felkapta a fejét. 

— Mit mondtál kedvesem?  Még mindig cseng a fülem.

— A kapitány azt mondta, hogy ön Szépkehőshy István volt katolikus pap, és még mindig keresik, mert tíz éve kirabolta Pesten a püspöki palota pénztárát. 

— Hülyeség lányom, de had mondja. Túl jó a fantáziája annak a pasasnak. Most vacsorázni megyünk Véryhez.

 

*

 

Este későn egy fekete hintó robogott a svájci határ felé. A pár nem fázott, mert összebújtak a medvebunda alatt. Na meg tüzelte őket a Vérytől hozott konyak.

Ugyanebben az időben, a Csatorna felé vezető országút, már kihalt volt, mert senkinek sem volt kedve éjjel utazni, a januári, havat kavaró szélben. A lovaknak meg pláne nem; — de őket csak a legritkább esetben kérdezik.  A Hameau-i csárda fészerében, már koraestétől egy utazóbatár szunyókált. A lovak még beszélgettek egy darabig a jászol mellett, de aztán elaludtak a fáradságos nap után. De az emeleti vendégszobában jókedvűen mulatoztak az utasok. Folyt a pezsgő és a bor, és gyöngyözve kacagott a szépmellű Mary; — mindaddig, míg az egyik kísérő nemes úr, viccből meg nem kaparta a vadászkésével az egyik aranyrudat.

 — Senki se mondja, hogy egy Lady nem tud csúnyábban káromkodni, mint egy utcanő… 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.10.11. @ 11:42 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de