440 éve született Pázmány Péter

ââ?¬Å¾Ã¢â?¬Â¦tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig t?z van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja isââ?¬Â. (Kosztolányi Dezs?)

 

A mostani magyar olvasó számára talán az egész hazai irodalmi múltból Pázmány Péter a legeslegproblematikusabb nagy alak. Aki el?veszi és elolvassa m?veit, szakadatlanul hánykódik az ellenszenv és az elragadtatás között. Hiszen ez a bíboros a Habsburgok legelszántabb ügynöke. Ez a Habsburg-ügynök azonban a magyar nyelv megszállottja, a szép stílus b?vésze. ? az ellenreformáció f? alakja Magyarországon, és helyzeténél is, szándékainál fogva is a politikai reakció irányító f?nöke, nemhogy életében, de még évszázadokkal halála után is. Igen ám, de úgy n? a humánus erkölcs nagy formátumú képvisel?jévé, hogy sok mindenben egy mai haladó ember is tanítómesterének tekintheti.

 

És micsoda stiliszta! Nincs az az ellensége, aki ne kényszerülne bevallani, hogy az európai színvonalú magyar széppróza nemcsak vele kezd?dik, de mindmáig alig akad prózaírónk, aki szépségben, szemléletességben, er?teljességben, meghittségben, pátoszban, humorban, képgazdagságban fölébe tudna kerekedni.

 

A Habsburgok h? szolgájaként is ? volt a nemzettudat legnagyobb és leghatásosabb kifejez?je a XVII. században. Harcos papok neveléséért alapított egyeteme a magyar tudományosság és haladás fellegvára lett, mindmáig tartó érvénnyel. Reakciós pátosszal ? nevelte fel a haladás számára Zrínyi Miklóst. Hitbuzgalmi okokból végzett m?fordító munkássága mindmáig példaképe a jó fordítás lelkiismeretességének, egyszerre h?ségének és tiszta magyarosságának, az eredetit tolmácsoló elb?völ? szépségének. Egy irracionális világnézet alapján példamutatója a racionális magyarázatoknak. És közben még három és fél évszázad múltán is gyönyörködtet?, szórakoztató, lélekemel? íróm?vész, aki oly mértékben valósítja meg a népiesség és a választékosság egységét, hogy a mai író és a mai olvasó is mércének tekintheti, akkor is, ha harcos indulattal áll világnézetével és törekvéseivel szemben.

 

Pázmánnyal ma is vitatkozni kell, s ez eleve sincs az ? ellenére, mert egész életm?vét betölti a friss vitatkozószellem; ellenfeleiben is a vitakedvet becsüli legjobban. De ma is olvasni kell, mert stílusa él?bb az évszázadokkal ifjabb utódok nagy részénél is.

László Zoltán

 

Váradon született, 1570. október 4-én Pázmány Péter, esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezet? alakja, író, prédikátor. Ez az európai látókör? államférfi, a király után a második ember volt az országban. Élete utolsó éveire kiérlelt politikai meggy?z?dése és célja volt egyensúlyt teremteni Erdély és a királyi Magyarország között.

 

Református nemes család fia. Apja Pázmány Miklós bihari alispán, anyja Massai Margit.

1580-ban Váradon kezdte iskoláit. 1582-ben megözvegyült apja elvette a katolikus Toldy Borbálát. Mostohaanyja és Szántó István, az els? magyar jezsuita hatására 1583-ban katolizált, 1583-87-ben a kolozsvári jezsuita gimnázium növendéke volt. 1587-88-ban elvégezte a filozófia els? évét, s belépett a jezsuita rendbe. 1588-90-ben novícius Krakkóban, fél évig Jaroslawban.

1590 ?sze -1593 tavasza között Bécsben a filozófiát végezte. Elöljárói kit?n? képességei miatt Rómába küldték. 1593-97-ben a Collegio Romano teológusnövendéke, az utolsó évben harmadik próbaévét töltötte. 1597-ben mintegy tíz évig tartó rendszeres tanulás után elnyerte a hittudományok doktora fokozatot és áldozópappá szentelték.

1597-1600-ban Grazban filozófiát tanított, öt latin nyelv? disszertációs tézisfüzetet állított össze. 1598-ban megbízták az egyetem bölcsészettudományi tanszékének vezetésével. Aquinói Szent Tamásnak Arisztotelészre épül? rendszerét (dialektikát, fizikát, metafizikát) tanította.

1600. október 15-én Vágsellyére, 1601 februárjában Kassára küldték magyar gyóntatónak.

1602 nyarán Magyari Istvánnak Az országokban való sok romlásoknak okairól cím? könyvére írt Feleletével (Nagyszombat, 1603) megnyitotta hitvitáinak sorát.

1603-1607 között újra Grazban tanított, ezúttal teológiát. Ekkor írta Imádságos könyvét (Graz, 1606). Népszer?ségét mutatja, hogy a szerz? életében további három kiadása jelent meg (1610, 1625, 1631).

1606. november 4-én teológiai doktor lett.

1607 novemberében végleg visszatért Magyarországra, s Forgách Ferenc esztergomi érsek mellett a kibontakozó katolikus megújulás irányítója lett. 1608-ban a pozsonyi országgy?lésen tiltakozott a jezsuiták szám?zetését kimondó határozat ellen. Számos nemesi családot térített vissza a katolicizmushoz.

1609-ben ironikus hangú vitairatban támadta meg Alvinci Pétert (Öt szép levél, uo., 1609). Alvinci gyors válaszára még ugyanezen évben replikázott (Alvinczi feleletének megrostálása, Pozsony, 1609).

Másik vitairata (Az nagy Calvinus Jánosnak Hiszekegy Istene, Nagyszombat, 1609) a protestáns rendeket úgy fölháborította, hogy perbefogását követelték.

Hitvitáinak tanulságait lesz?rve Pázmány végül összeállította f? m?vét, a katolikus hitvédelem hatalmas szintézisét, az Isteni igazságra vezérl? Kalauzt (Pozsony, 1613). Ezt követ? polemikus írásai a Kalauz tételeit védik (Az kálvinista prédikátorok […] tekélletességének tüköre, Bécs, 1614; Csepregi mesterség, uo., 1614, Szyl Miklós álnéven; Csepregi szégyenvallás Prága, 1616).

1614. december 15.-1615. január 24. között Pázmány Rómában tisztázta magát állítólagos szabados életmódjának és protestáns kapcsolatainak vádja alól. Aquaviva rendi generális lebeszélte arról, hogy átlépjen a karthauzi rendbe.

Forgách érsek halála (1615. október 16.) után mind a bécsi udvar, mind a magyar katolikus egyház benne látta az egyedüli lehetséges utódot. A pápa föloldotta jezsuita fogadalma alól, s turóci préposttá, 1616-ban esztergomi érsekké nevezték ki. Ezzel az ország f?kancellárjává is vált, s a királyi tanácsban jelent?s szerephez jutott. II. Ferdinánd magyar királlyá választása mellett érvelt, s 1618. július 1-jén ? koronázta meg.

Bethlen hadjáratai alatt többnyire Bécsben tartózkodott, a béketárgyalások részese volt.

1623-ban Bécsben magyar papnevel? szemináriumot alapított (Pázmáneum). Lefordította Kempis Tamás Imitatio Christi cím? m?vét (Kempis Tamásnak Krisztus követésérül négy könyvei, Bécs, 1624). E m?vének ajánlásában fogalmazta meg a kor egyik jellemz? fordítói elvét: egyformán fontos követelmény „az értelem hív magyarázása” és „a szólásnak kedvesen folyó módja”, azaz a tartalmi pontosság és a szép magyar stílus.

1629. november 19-én VIII. Orbán pápa bíborossá nevezte ki.

1632 tavaszán Rómában II. Ferdinánd követe. Feladatát nem tudta teljesíteni, a pápát nem sikerült megnyernie a Habsburg-dinasztia érdekeinek felkarolására.

1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított, egyel?re csak teológiai karral, vezetését jezsuitákra bízta.

1636-ban az erdélyi fejedelmi trónért folyó küzdelemben sikeresen közvetített I. Rákóczi György és Bethlen István között. A Habsburgoktól független, önálló er?s Erdély szükségességét már korábban hangoztatta: „A protestáns Erdély biztosítéka a magyar szabadságnak, a katolikus Magyarország pedig biztosítéka annak, hogy Magyarország szíve katolikus marad.”

Pozsonyban megjelent kb. száz prédikációját tartalmazó gy?jteménye, negyvenévi hitszónoki tevékenységének eredménye.

1636 karácsonyán prédikált utoljára.

1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban. Végakarata szerint ebben a városban, a Szent Márton székesegyház kriptájába temették el.

 

Az irodalmi barokk stílus egyik legnagyobb képvisel?je, melynek lényege az érzéki illusztráció. A nyelv nagy ismer?jeként gyakran élt a barokk stílus díszít? elemeivel. Körmondatait grammatikai bonyolultságuk ellenére is tisztának, áttekinthet?eknek és érzékleteseknek tartották realisztikus képei és a közmondásszer? megállapításai miatt. Fontos szerepet játszottak a magyar irodalmi nyelv megteremtésében a református prédikátorok (Magyari István, Alvinczy Péter) ellen írt vitairatai, valamint prédikációi és imádságai. Tekintélyt szerzett a protestánsokat támadó szatirikus, gúnyos és humoros vitairataival.

 

Írói munkásságát els?sorban gyakorlati célok irányították: „Nekünk nem hímes szók, hanem er?s valóságok kellenek.” A katolikus egyházi irodalomnak szinte minden m?fajában fontosat alkotott. Grazi filozófiai el?adásainak vezérfonala Arisztotelész; tanítását spanyol jezsuiták kommentárjaival egészítette ki. A skolasztikus teológiát Aquinói Tamás alapján tanította, de nem a teljes dogmatikát, hanem a Theologia scholastica válogatott fejezeteit. Latin nyelv? munkái kéziratban maradtak; csak összes m?vei kiadásában jelentek meg. Dialektikája a század egyetlen hazai szerkesztés? katolikus logikai összefoglalója. Pázmány tankönyvnek szánta, a kéziratot nyomtatás céljára tisztáztatta le. A kiadást halála akadályozta meg. A munka a katolikus skolasztika arisztotelianizmusának szellemében tárgyalja anyagát.

 

1599-t?l dolgozott Diatriba theologica cím? vitairatán, amely William Whitaker cambridge-i anglikán teológus ellenében védelmezi Roberto Bellarmino fölfogását. Pázmány Rómában kapcsolatban állt Bellarminóval; a körötte kibontakozó vitában ? is részt vett. A vita központi témája, az „igaz egyház” ismérvei kés?bbi, magyar nyelv? hitvitázó írásaiban is visszatérnek. Vitairatait er?s logika, tömörség, a bonyolult jelenségek áttekinthet?vé, az elvont fogalmak szemléletessé tétele, a különféle hangnemek alkalmazása jellemzi a pátosztól az iróniáig, a nyersességt?l a líraiságig. Kiaknázta a protestáns felekezetek közti ellentéteket, ütköztette nézeteiket.

Stílusát találóan jellemzi Kosztolányi: „…tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig t?z van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is”.

 

Feleletében egyháztörténeti és teológiai érveket állít el?térbe, de ha kell, a logika eszközeivel él, pl. a katolikusok bálványimádásának vádjára feleletül kimutatja a különbséget a képek „imádása” és tisztelete között (Keresztyéni felelet a megdics?ült szentek tiszteleteirül, Graz, 1607). Az nagy Kálvinus Jánosnak Hiszekegy Istenében összefüggéseikb?l kiragadott idézetekkel illusztrálja, hogy Kálvin tanai mindenben ellenkeznek a keresztény alapigazságokkal.

 

Legsikerültebb stílusremeklése az Öt szép levél; nem elvont hittételeket fejteget bennük, hanem eleven képet rajzol egy tudatlannak beállított protestáns prédikátorról, így fordulatos stílusparódiává válik.

 

Kalauza a felekezeti polémiák valamennyi vitás kérdésére igyekszik választ adni: el?bb az általánosan elfogadott keresztény hittételeket veszi sorra, majd a felekezeti különbségeket taglalja. Cáfoló és érvel? részletei, érzékletes képei, többszörösen alá- és mellérendelt, ritmikus körmondatai, metaforái, fokozásai és halmozásai mind a korai barokk próza jellegzetes vonásai. Mivel a Kalauzra protestáns részr?l érdemi válasz nem érkezett, csupán némely részleteit támadták meg, Pázmány csak rövid írásokban válaszolt.

 

A Kalauzára latinul válaszoló (1626) Fridericus Baldvinus wittenbergi teológiai professzor ellen magyar nyelven írta A setét hajnalcsillag után bujdosó lutheristák vezet?je (Pozsony, 1627) cím? iratát, hangsúlyozva, hogy tudatosan választja a latin helyett a magyar nyelvet:

És jóllehet deákul is tudok, de mivel a Kalauzt a magyarokért, magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akarom irnya, nemzetségemnek lelki orvosságért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magyar könyvre deákul felelni; engem sem tilthat, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre.”

 

Hitbuzgalmi írásai, az Imádságos könyv és a Kempis-fordítás a katolikus kegyességi élet föllendítését szolgálták. Stílusuk oldottabb, lágyabb, líraibb, de az érzelmeken ezekben is átsüt az értelem világossága.

 

Irodalmi szempontból prédikáció-gy?jteménye a legjelentékenyebb. A „minden vasárnapokra és egynéhány ünnepekre” írt beszédeket nem a gyönyörködtetés, hanem az erkölcsi hasznosság szándékával írta. Bennük nem fejteget hittételeket, nem is vitázik, inkább erkölcsöt tanít. Etikájának központi kategóriája a szándék: a tetteket eredményükt?l függetlenül ez min?síti. Nagy jelent?séget tulajdonít az akaratnak és az okosságnak. A társadalom minden rétegéhez szól, józan valóságérzékkel gyakorlati útmutatást, követhet? erkölcsi normarendszert ad. „Pázmány e m?veiben nem a barokk elem a szembet?n?, s?t prédikációiban éppen ? száll szembe a barokk stílus nem egy sajátságával.” (Klaniczay Tibor)

 

Mind beszédei, mind egyházszervez?i és egyházpolitikai tevékenysége segítették a rekatolizációt, a magyar katolikus megújulást.

 

M?vei a magyar nyelv végleges diadalát jelentik; az egyházi prózában számos elvont fogalmat ? fejezett ki el?ször magyarul. Nyelvének feszes szerkezete, skolasztikán iskolázott világossága, árnyalt, sokszín? stílusa századokra követend? hagyományt teremtett, így vált írói munkássága az egész magyar irodalom számára gazdag örökséggé.

„Ismerte a magyar nyelv minden titkát. Az ? prózája gyengéd és er?teljes, hajlékony és kemény, bonyolult körmondatai szilárd nyelvi-logikai építmények: épít?kövei az él?beszéd.” (Tarnóc Márton)

 

Jelent?ségét Kosztolányi fogalmazta meg legteljesebben:

„? a magyar próza atyja és törvényhozója… Ha ?t forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a 18. század elején döbbentek rá azok, akik t?vel-heggyel új feladatokhoz akarták törni nyelvünket. Nem akarom kisebbíteni e mozgalom érdemét. Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílusunk hézagos, fogyatékos lenne. De bizonyos, hogy el?tte gyökeresebb, vel?sebb volt prózánk…”

 

M?vei

Felelet az Magyari István sárvári prédikátornak az ország romlása okairul írt könyvére (Nagyszombat,1603.)
Keresztyéni imádságos könyv (Graz,1606)
Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél (Pozsony,1609.)
Isteni igazságra vezérl? kalauz (Pozsony,1613.)
Kempis Tamasnak Christvs követeserül Négy könyvei. Mellyeket magiarra forditott. Bécs, 1604.
Vasárnapokra és egynéhány ünnepekre rendelt evangéliumokról prédikációk (Pozsony,
1631)
Pázmány Péter bíbornok, esztergomi érsek összes munkái (I – VII., Budapest, 1894 – 1905.)
Pázmány Péter munkáiból (Budapest, 1904.)
Pázmány Péter összegy?jtött levelei (I – II., Budapest, 1910–1911)
Pázmány Péter válogatott írásai (Rónay György válogatása, Budapest, 1957)
Grazer philosophische Disputationen von Péter Pázmány, ed. Paul Richard Blum  and Emil Hargittay, Piliscsaba (Katholische Péter-Pázmány-Universität) 2003.

 

Pázmány kalauzának I. és II. könyve
M?vei

 

.

.

.

Pázmány Péter: Hodoegus. Igazságra vezérl? kalauz.

Nagyszombat. 1637. kn. 1073 p. b?rkötés. magyar nyelv?.

.

.

.

 

 

Pázmány Péter:

FELELET
AZ MAGYARI ISTVÁN SÁRVÁRI PRÉDIKÁTORNAK,
AZ ORSZÁG ROMLÁSA OKAIRÚL ÍRT KÖNYVÉRE

Nagyszombatban
Anno MDCIII.

 

A KERESZTYÉN OLVASÓNAK!

 

Két dologrúl akarálak, Keresztyén Olvasó, ez könyvnek elein inteni. El?ször, hogy sok helyen az nyomtatásban fogyatkozások estek az igíknek és böt?knek elváltoztatásában, megszaggatásában, öszvefoglalásában, elhagyásában, hozzáadásában. Kinek oka l?n, nemcsak hogy az könyvnyomtató magyar nyelvet nem tud, de az is, hogy én magam távul lévén az tipográfustúl, nem vigyázhattam úgy reá, amint akartam volna. Ennek okáért, mivelhogy vöttem eszembe, hogy igen haszontalan dolog az könyvben történt fogyatkozásokrúl hosszú lajstromot csinálni, holott ezt senki meg sem tekinti: csak kézírással korrigáltatám meg az derék fogyatkozásokat; sok aprólék vétkeket, melyeket akárki is eszébe vehet, helyén hagyván. Másodszor: Ne csudálkozzál, ha az régi szent doktoroknak sok deák szentenciáit látod; mert ezeket hogy deákul írnám, az kételenség mívelteté, tudván, hogy nagyobb ereje és böcsületi légyen, mikor azon szókat olvassuk, melyeket az régiekt?l vöttünk, hogysem ha mi magunk más nyelvre fordítanók.

 

AZ MAGYARI ISTVÁN ÍRÁSÁNAK ÉS AZ FELELETNEK SUMMÁJA

 

Nem héjába hagyták vala meg régen az athénásbéli ítíl?mesterek, hogy akinek valami dolga volna el?ttök, elhagyván az exordiomot, vagy elöljáró beszédet, mindjárt az derék dologhoz szólna, és azt er?sítené meg bizonyságival; mert jól veszik vala eszekbe, hogy efféle exordiomokban sok heábavaló, hízelked?, és az ellenség gy?löltetésére való hamisságokat szoktak vala az emberek minden bizonyság nélkül el?számlálni, ezekkel akarván megháborítani az bírák értelmét.

 

Ugyanezen törvényt szabhatnák méltán az mostani új tanítóknak is, kik mikor valamely könyvet nyomtatnak, minekel?tte az derék dologrúl kezdenek szólani, az el?ljáró levélben iszonyú, oktalan kezes-lábos szitkokat és hazugságokat f?znek egy hosszú koszorúba, melyekkel az pápa és az igaz tudomány gyalázatjával, még az harc el?tt, csak könny? csatával, le akarják tapodni az ellenséget. És miképpen a kígyó, minden mérgét a fulákjában bocsátja, mikor valakit meg akar sérteni: azonképpen ezek is, az ? ártalmas mérgeket, szidalmazó és káros hazugságokat az praefatióba taszítják.

 

Ez hogy így légyen, künnyen eszébe veheti akárki is, ha nemcsak az Hunnius, de az Magyari István írásának is kezdetit megtekinti, melyben (mivelhogy büdös és nyúló bornak poshadt káposzta cégére) tapasztalható hamisságokat hord nagy rakásba, hogy innen eszünkbe vehessük, miném? légyen az tudomány, melynek ily cégért emel.

 

Hogy pedig jobb renddel ez könyvben foglalt dolgokat megrostálhassuk: lássuk summában, micsoda újságot hoz Afrikából az Fert? melléki tanító.

 

Az ország veszedelmének okát mutatja meg ez könyvecskében: és rövid szóval mondván azt tanítja, hogy az romlásnak nem egyéb az oka, hanem az b?n, melyért ostoroz Isten bennünket. De az b?nök között legnagyobbnak mondja lenni az mi hitünkön valóknak hamis tudományokat. És annak okáért azt mondja, hogy nem ?k, hanem mi vagyunk ez ország veszésének okai. S?t ?k mint egy Atlaszok, vállokon tartották eddig is az eget; mert régen nyakunkba szakadt volna, régen mind elvesztünk volna, ha ?k nem oltalmaznának.

 

Ezeket hogy elhitethesse az emberekkel, négy rendbéli dolgot akar megmutatni.

 

El?ször. Hogy méltatlan mondják ?rólok, hogy az ? vallások új. Mert ez, úgymond, igen régi és nem mostan támadott vallás, kit azzal bizonyít, hogy ?k semmiben el nem szakadtak amaz régi, négy szent conciliumoktúl, semmit ezek ellen, tudniillik az Nicaea, Konstantinápoly, Efésom és Chalcedonbéli gyüleközet, vagy a Szent Athanasius vallása ellen nem tanítnak. Annak fölötte azoktúl az harmincegy római pispökökt?l (kiket, úgymond, most pápáknak hínak), kik Linustúl fogva Melchiádesig voltak, nem különböznek, hanem ezekkel ?k egyetértnek; ezekt?l pedig elszakadtak, úgymond, az után következ? római pispökök. Végezetre Ádám, Séth, Noé, Ábrahám és az próféták ugyanazon hiten voltak, úgymond, melyen ?k, és annak okáért az ? tudományok új nem lehet.

 

Másodszor. Azt mondja, hogy az pápisták hiti új, és az pápáktúl egyszer is, másszor is tataroztatott és faragtatott. Mert, úgymond, az mise új találmány. Hogy csak egy szín alatt adatnék az Úr vacsorája, Innocentius találta. Hogy másszorra is megtartassék az Úr vacsorájabéli kenyér, Innocentius tertius parancsolá. Honorius tertius gondolá, hogy az misében az ostya felmutattatnék; azután Innocentius quartus azt parancsolá, hogy az emberek akkor térdre esnének. Az hetedik Alexander gondolá, hogy az misében az borhoz vizet öntenének. Az papoktúl az házasságot Siricius, Pelagius secundus, Gregorius septimus tiltá meg. Az els? Gergely pápa szerzé, hogy böjtnapokon húst és tejet ne egyenek az emberek, az apostol ellen, ki ezt ördögi tudománynak mondja lenni. Az harmadik Innocentius találá az súgva való gyónást, melyet Nectarius konstantinápolyi pátriárka megtilta. Az negyedik Félix szerzé az halálra betegülteknek olajjal való kenéseket. Ennek fölötte az lélekváltságot és halottakért való misét is az misefaragó papok szerzék, úgymond, hogy több pínzt nyerhetnének. Ezenkívül egyéb rendtartásokat és ájtatos szokásokat hoz el?, melyek az hitet nem illetik, tudniillik: az viaszbúl csinált bárányképeket, az szenteltvizet, az zsolozsmát; az Boldogasszony és több szentek innepe ülését; és ezeket mindennapi újságoknak mondja lenni.

 

Harmadszor. Az pápák és több egyházi emberek életét és magokviselését hozza el?, és rágalmazza. Az pápák, úgymond, magok fel?l azt hirdetik, hogy ?k nem emberek, hanem Istenek, kiknek az apostolok ellen is szabad akármit cselekedni, és az természetet is elváltoztatni, és az hamisságból igazat csinálni. Sokan közülök fajtalanok, ördöggel társalkodók, szentséggel kufárkodók voltak, és annak okáért az Salisburgi Eberhard érsek Antikrisztusnak híjja az pápát. Az papok és egyházi emberek is az gonoszságnak és fösvénységnek és tobzódásnak adták magukat, mivelhogy az váltságot is pínzen adják, mert egy könyv vagyon, Taxa sacrae poenitentiariae, melyben meg vagyon írva, minden b?nt mennyi pínzen kelljen megváltani.

 

Az egyházi emberek gazdagsága is igen áll gyomrán Magyari uramnak. Szent Péter, úgymond, hálóját elhagyta, és mindenét; nem volt országa és három rend koronája, mint az pápának; az fejedelmekkel lábát nem csókoltatta: tehát bizonyára Szent Pétert?l nem vette az pápa az ? birodalmát és uralkodását, melyet tilt nemcsak Szent Péter, de Krisztus Urunk is. S?t Szent Pál (2. Thess. 2. v. 10.) efféle uralkodást Antikrisztus jelének mondja lenni. És ez okon Szent Bernárd, kit Magyari (fol. 143.) szentnek hí, Eugénius pápának így ír: Petrus nescitur aliquando processisse, vel gemmis ornatus, vel sericis; non tectus auro, non vectus equo albo, nec stipatus milite, &c. In his successisti non Petro, sed Constantino. Consulo toleranda pro tempore, non affectanda pro debito. És ez el?tt egy kevéssé, így írt vala: Inter haec tu pastor procedis deauratus, tam multa circumdatus varietate. Oves quid capiunt? Si auderem dicere, daemonum magis, quam ovium pascua haec. Scilicet sic factitabat Petrus, sic Paulus ludebat? Másutt is így szól Szent Bernárd: Factum te superiorem, dissimulare non possumus; sed enim ad quid, omnimodis attendendum. Non enim ad dominandum opinor. Nam et Propheta, cum similiter levaretur, audivit: Ut evellas et destruas &c. Quid horum fastum sonat? Rusticani magis sudoris schemate quodam labor spiritualis expressus est. És egy kevés szó után, szólván ez világi uraságról: Esto ut alia quacunque ratione haec tibi vendices, sed non Apostolico jure. Nec enim ille tibi dare, quod non habuit, potuit; quod habuit, hoc dedit, sollicitudinem super Ecclesias. Numquid dominationem? Audi ipsum: Non dominantes in clero. Vox Domini est: Reges gentium dominantur, vos autem non sic. Planum est: Apostolis interdictum dominatum. I ergo tu, et tibi usurpare aude, aut dominans Apostolatum, aut Apostolicus dominatum. Plane ab alterutro prohiberis. Si utrumque simul habere voles, perdes utrumque.

 

Azon is tör?dik Magyarinus Deák, hogy megvizsgálja, honnan került légyen az pápa kezében az uraság. Mert Constantinus azt nem adta néki, mivelhogy afféle donációról nem emlékezett sem Eusebius, sem Socrates, Theodoretus, Ruffinus, Eutropius, Orosius, Zonaras, Niceforus &c. S?t nem is adhatta Sylvesternek, mert immár meg is holt volt Sylvester, mikor Constantinus keresztyénné lött, és az nicodemiabéli Eusebius püspökt?l megkereszteltetett, azmint sok régi f? doktorok megmutatják.

 

Azon is panaszolkodik, hogy az katolikusok üldözik és kergetik a lutheristákat. Még az földb?l is kiássák, úgymond, tetemüket, maga az hitért nem kellene egymást felmészárlani, mert Krisztus nem azt parancsolta, hogy aki az Evangeliomot nem veszi, azt öljed, vágjad.

 

Negyedszer. Azt mondja, hogy mi bálványozók vagyunk, Istentelen hamisságokat tanítunk, és ezt tizenkét dologgal bizonyítja, melyeket ez könyvnek negyedik részében el?számlálok. Ez rendi és rövid sommája az Magyari írásának.

 

Ezekre, Isten segítségéb?l, ilyen renddel felelek meg. Ez könyvnek második részében szemlátomást megmutatom, hogy az t?lünk elszakadt lutheristák és kálvinisták vallása oly új, hogy soha csak egy ember sem volt az apostoloktúl fogva Luther és Calvinusig, ki azt vallotta volna az hit dolgaiban, azmit ezek, úgy értette és magyarázta volna a Szentírást, mint ezek; arra kötvén magamat, hogy egész ezerötszáztizenhét esztendeig, az apostolok után, csak egy embert sem mutathatnak, aki vélek egyetértett légyen.

 

Az harmadik részében azt mutatom meg, hogy az mi hitünk nem új, és nem emberi találmány.

 

Az negyedik részében megbizonyítom, hogy az egyházi emberek gonosz élete semmit nem árt az igaz vallásnak; az lutheristáknak pedig önnönmaguk írásibúl megmutatom, hogy sokkal gonoszb és feslettebb élet?k ?k az régi hiten való keresztyéneknél.

Az ötödik részében megmutatom, hogy mi bálványozók nem vagyunk.

Végezetre az hatodikban megmutatom, hogy nem mi, hanem az lutheristák okai minden nyomorúságinknak és kárvallásinknak.

 

 

Forrás:
enciklopedia.fazekas.hu
hu.wikipedia.org
mek.niif.hu

 

19látogató,1mai

Szerző H.Pulai Éva 1137 írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal.*Pulai Éva

1 komment

Hagyj üzenetet