Vandra Attila : Törpefenyők II/9. – Nyerni vagy gy?zni?

Szalayné Noémit nyelvkurzusra küldi, Yvett is jelentkezik.

 

Nyerni vagy gy?zni?

 

Egy szerdai napon Szalayné megjelent a nyelvkurzus szünetében, s Kolozsvári Istvánt, az el?adó tanárt kereste, majd félrehívta.

– Na, milyen a csoportja?

– Vegyes. Mint szokott. Ami a csoportmunkát illeti, kiváló az összhang. Ami az egyéni tudásukat illeti; vannak, akiket féltek a záróvizsgától, de vannak olyanok is, akikt?l még én is tanultam. A két legjobb Takács Yvett és Zsigmond Noémi.

Szalayné arcán alig észrevehet? büszke mosoly futott át. Kolozsvári éles szemét nem kerülte el.

– Mindkett? az ön munkatársa, ugye? Takács Yvetten látszik a tapasztalat, hogy már van német nyelvvizsgája, s hogy nem ma kezdett el dolgozni e témakörben, a magyar szakkifejezések világában otthonosan mozog, ha magyarra kell fordítani, ? a leggyorsabb és legjobb. Zsigmond Noémi úgy szívja magába a friss tudást, mint egy szivacs, s az angol tudása a magabiztosabb, változatosabb a szókincse, ? akkor gyorsabb és pontosabb, ha magyarból angolba kell fordítani. Állandó versenyben vannak, fél szemmel egymást figyelik. Pedig ez itt nem versenyhelyzet.

– Volt egy konfliktus közöttük. S Noémi erdélyi, van benne egy adag kisebbségi szindróma. Bizonyítási kényszer. Úgy érzi, többet kell felmutatnia, mint másoknak, hogy ?t elfogadják egyenl?nek.

– Pedig bizonyítási kényszer van a másik oldalon is b?ven. Szerintem a versengés nem Zsigmond Noémitól indul, hanem Takács Yvett?l, Zsigmond Noémi csak felkapja a keszty?t. Zsigmond Noémi szívesebben segít másoknak, a többiek is szívesebben vannak vele egy csoportban. Takács Yvett akar a legjobb lenni.

– Érdekes, eddig ilyent nem tapasztaltam Yvettel kapcsolatban, miel?tt Noémi meg nem jelent. Ami pedig a mások tanítását illeti, Noémi három évig tanár volt… – magyarázta Szalayné Yvett bizonyítványát.

– Ugye, eddig nem volt, aki veszélyeztesse az irodában a „legjobb” pozícióját, amíg Noémi meg nem jelent?

– N..eem – válaszolta elgondolkodva Szalayné. – Kivéve talán azt, hogy Luca gyorsabban gépel, mint ?, bár több hibával. Másban ? volt a legjobb. Levelez? szakon végzi az egyetemet. Nemzetközi gazdálkodás szakon évfolyamels?. De az irodában segít?kész és kedves volt eddig mindenkivel.

– Mert ? volt a legjobb. De ha Noémi így folytatja, nem lesz mindig így – akadékoskodott Kolozsvári. – Takács Yvettnek szigorú apja volt?

– Mostohaapa és féltestvér öccse mellett n?tt fel. Érettségi után elköltözött a szül?i házból. Azért végzi levelez? szakon az egyetemet, hogy önfenntartó legyen, s ne függjön többet t?lük. Februárban végez.  Ami azt illeti, nagyon nehezen viseli a kritikát.

– Nem szeretnék a beosztottja lenni. Perfekcionista, s kifelé hárító típus, vagyis mindig mindenért mást okol. Sohase voltak megelégedve vele, ezért nem tanulta meg elfogadni önmagát, s emiatt nem képes elfogadni másokat sem hibáikkal. Az ilyen típusú ember mindaddig, amíg minden rendben van kiváló munkaer?, feltehet?en kiváló szervez? is, ha vezet? beosztásba kerülne. Azoknak, akik nem veszélyeztetik a pozícióját, segít, ezzel is bizonyítva fels?bbrend?ségét. Ám ha kritika éri az ilyen személyeket akár indirekt, például az osztályt, amelyért felelnek, esetleg személyes problémájuk lenne, hajlamosak másokon vezetni le a sérelmüket. Akkor jobb, ha nem vagy a közelükben, s f?leg ne légy kiszolgáltatva nekik.

– És Noémi? ?t miként látja?

– Nagyon érzékeny bármilyen apró igazságtalanságra, ami ?t éri. Befelé hárít, els?sorban magában keresi a hibát, fel is vállalja, akár a csoport helyett is, de nehogy többel megvádold, mint amit megérdemel, vagy megalázd. Akkor robban.

– Köszönöm, tanár úr, hasznosak voltak az információk. Figyelni fogok ezekre a részletekre. De hát nem ezért jöttem. Van egy háromnapos sikertréning, két amerikai tréner irányításával, s szerettem volna, ha részt vehetnének. Azért akartam érdekl?dni, hogy probléma lenne-e, ha hiányoznának.

– Nem, f?leg, hogy csak a pénteki foglalkozást érinti, s ?k simán be tudják pótolni a kiesést, hiszen a legjobbak.

– Köszönöm.

 

– Bemutatom Keith Edgeworth Leighborought, a Yale egyetem professzorát, és trénerkollégáját, Robert Gordont. ?k angolul tartják az el?adást, Ádám Emma kollégan?m fogja szavaikat tolmácsolni. Önök magyarul fognak beszélni, még akkor is, ha tudnak angolul, hogy zökken?mentes legyen a fordítás. Átadom a szót nekik – mondta a szervez?, majd távozott.

– Welcome everybody! – szólt Keith Edgeworth Leighborough.

– Köszöntöm mindannyiukat – fordította a tolmács.

– Mivel sokan vagyunk, s ha jól értettem önök se ismerik egymást, megkérem, t?zzenek ki egy névjegyet azzal a nevükkel, amelyikkel szeretnék, ha szólítanánk a továbbiakban. Mivel én úgy szeretném, ha Keithnek szólítanának, azt írom, hogy Keith. Kollégám, pedig azt írja, Bob. Önt hogyan szólítsuk, Emmának, vagy Mrs. Ádámnak? – fordult a tolmácshoz.

– Emmának. Angolban nem tartozik külön nyelvtani alak a magázáshoz és a tegezéshez, mint magyarban. A család vagy keresztnév használata tesz különbséget a tegezés és a magázás között, tehát ez valójában egy felhívás, hogy tegezzük – fordult Emma a hallgatósághoz.

– Könyörgöm, írják nevük alá az angol kiejtést is, ha szükséges ehhez kérjék angolul tudó kollégáik segítségét, mert nekem kitörik a nyelvem, ha olyasmit akarok kiejteni, hogy Z-s-u-z-s-a. Rémes egy nyelv ez a magyar! – tette hozzá komikusan szenved? hangon. – Derültség fogadta a kérését. Csak Noémi akadékoskodott.

– S miért gondolja, hogy önnek nehezebb megtanulnia kiejteni azt, hogy Gyöngyössy Zsuzsa, mint nekünk azt, hogy Keith Edgeworth Leighborough?

– Ó, ne komolytalankodj Noémi, angolban nincs gy és ö! – szólt rá Emma angolul.

– S magyarban van „th”? Melyet egyébként másképpen ejtenek, például a „the” és a „think” szavakban. Jó, befejeztem. Csak vicc volt! – fújt visszavonulót Noémi.

– Pedig Naomi, látom önnek nem jelent problémát… – mosolyodott el Keith.

– Noémi, N-o-é-m-i vagy angolul bet?zve: en-ou-i-em-áj, nem Naomi! Ide írtam a kiejtést is, egyébként fonetikusan ejtik. Az „é” helyes kiejtésére nincs igényem.

– No-e-mi. Most már jó?

Noémi helyeslésként feltartotta jobb hüvelykujját.

– Minek kellett ezt a jelenetet rendezned? – súgta oda rosszallóan Zsuzsa.

– Allergiás vagyok, ha lefordítják a nevem. Azért lettem Noémi, mert azt nem lehetett románra lefordítani. Nincs román megfelel?je.

– S abban mi a probléma? – csodálkozott el Zsuzsa, de választ már nem kapott, mert Keith folytatta:

– Mivel a tréning témája „hogyan legyünk sikeresek, bemutatkozásként megkérek mindenkit, hogy rajzoljon le egy növényt, ami számára a siker jelképe, a rajzot majd a végén egyenként mindenki aláírja, kiragasztja a táblára, bemutatkozik, s elmagyarázza a többieknek, hogy miért jelképezi számára pont az a sikert, s megfogalmaz egy jelz?t, ami hozzá talál.

– Kálmán vagyok, számomra a mahagóni a siker jelképe, mert kemény és értékes.

– Zsuzsa vagyok, számomra a siker jelképe a magas jegenye, mert nálunk a legmagasabbra növ? fa, s olyan magasra csak a legsikeresebbek jutnak fel. – mutatkozott be Zsuzsa.

– Károly vagyok, számomra a feny?, mert egyenes, s célratör?en tart az ég felé.

– Yvett vagyok, számomra a babér a siker jelképe, mert a gy?zteseknek babérkoszorú jár. A jelz? a dics?ség.

– Noémi vagyok, számomra a törpefeny? a siker jelképe, mert a legmagasabb hegyormokon él, dacolva a hegyekben található viharokkal. A jelz? a helytállás.

Míg a többiek is bemutatkoztak, Zsuzsa odaszólt Noéminek.

– Az a fiatalabbik tréner, hogy is hívják… Bob, állandóan rajtad legelteti a szemét.

Noémi odapillantott, Bob elkapta a pillantását. Miután mindenki bemutatkozott, Keith folytatta:

– Mindegyik találó volt. De amint látjuk, mindenkinek mást jelent. Ennek ellenére léteznek közös vonások. Mindannyian szeretnénk sikeresek lenni, de ez nem mindenkinek sikerül. A legtöbb ember esetén megfigyelhet? életük során egy ismétl?dés. Vannak, kudarckerül?k, akik állandóan félnek a kudarctól. Kerülik a kockázatot, nehogy kudarc érje ?ket. Ám nem is érnek el komoly sikert az életben. Vannak lúzerek, vagyis örök vesztesek, akik bármibe fognak, a végén mindig megbuknak, kudarcot kudarcra halmoznak. S vannak gy?ztesek, akik sikert sikerre halmoznak, bármibe fognak, sikerül nekik, szinte vonzzák a sikert. Van egy jó hírem, sikerük nem egy „Nagy Titok” s a sikeres magatartás tanulható – magyarázta Keith, és Emma két-három mondatonként fordította.

– Nyertesek, nem gy?ztesek. „Winner” az nyertest jelent, nem gy?ztest. „To win” az jelenti nyerni, gy?zni az „to triumph” – pontosított Yvett.

– Valójában mindkett?töknek igaza van – lépett közbe Noémi id?t adva Emmának, hogy fordítson az amerikai trénereknek, csak azután folytatta. Ezzel azt is megel?zte, hogy Yvett félbeszakítsa. – A „winner” tényleg nyertest jelent, ám a kontextus, amelyben Keith használta, az azt sugallja, hogy inkább a gy?ztes értelemben használta a „winner” kifejezést. Keith mentségére az angol nyelv? szakirodalom is sok esetben téveszti a két kifejezést. Még érdekesebb, hogy ez a tévesztés visszagy?r?zött a magyar nyelvbe is, s már mi magyarok is keverjük a két fogalmat.

– S ez miért olyan furcsa? – érdekl?dött Keith.

– Mert a matematikai játszmaelmélet, angolul „game theory”, ismertebb, de helytelen magyar nevén játékelmélet, melynek angol megfelel?je „play theory” lenne, megalkotója egy magyar, Neumann János – felelte Noémi segítve Emmát a fordításban. Majd megvárta, amíg Emma elmagyarázta az amerikaiaknak a magyar kifejezéseket.

– A matematikai játékelmélet John Neumann nevéhez f?z?dik, aki amerikai volt – akadékoskodott Keith.

– Budapesten született, s akkor még úgy hívták, Neumann János – nyomatékosította Noémi.

– S mi a különbség a két fogalom közt? Most már kíváncsivá tettél – szólt közbe Robert Gordon is. – S miért oly lényeges ez a különbség itt nekünk?

– Le is fordítom ezt, ha megengeded, mert itt vitatható árnyalatokról van szó, s a fordítás ferdíthet – fordult Noémi Emmához, ? pedig visszaintett, hogy rendben. – Minden játszma lényege, hogy a játékosok versengenek azért, hogy minél nagyobb nyereséget szerezzenek. Aki a legtöbb nyereséget szerzi, az a gy?ztes. A nyereség egy gazdasági a gy?zelem egy pszichológiai fogalom. A nyereséggel gazdagabb leszel, a gy?zelemre büszke lehetsz. A gy?zelemhez le kell gy?znöd, meg kell el?znöd másokat. A nyereség független attól, mások mit értek el. Vannak esetek, amikor a két fogalom ugyanazt jelenti, például amikor két játékos egymás ellen kockázik. Itt az, aki nyer gy?zött is, s aki vesztett, azt le is gy?zték. Ám nem mindig igaz ez. Le lehet gy?zni háborúban az ellenséget óriási veszteségek árán. Gy?ztél, de nem nyertél, hanem vesztettél. De legy?zötten is lehet nyerni. Cliff Richard második lett az Eurovizió dalvesenyén, de a „Congratulations” világsláger lett. Legy?zték, de hírnevet nyert. S hogy mi köze hozzánk? Kétféle siker van. Van, amelyik a gy?zelemre alapoz, s van, amelyik a nyereségre.

– Na, ez már túl sok matematika – fújt visszavonulót Keith. – Elveszünk a részletekben. S még a végén kisül, hogy jobban tudsz angolul, mint mi, és az számukra leégés lenne – leplezte tréfával, hogy nem egészen tudta követni Noémi logikáját.

– Térjünk vissza témánkhoz, a sikerhez. Miért van, hogy egyeseknek minden, amihez hozzáfognak, sikerül? Ha kit?zöl egy célt s eléred, sikerélményed van, ami növeli az önbizalmadat. Megnövekedett önbizalommal állsz hozzá a következ? célod megvalósításához, ezért még valószín?bb, hogy sikerül, ami újabb sikerélményhez juttat hozzá… A kudarc hasonló ördögi kört alakít ki, minden újabb kudarc, csak valószín?bbé teszi az újabb kudarcot, a kudarcok halmozását. Nagyjából az ember annyit ér el az életben, amennyit elhisz magáról. Ha valamit nagyon akarok, s elhiszem, hogy képes vagyok rá, el?bb-utóbb el is érem. A gyenge tanuló nem hiszi, hogy meg tudja tanulni, tehát meg se próbálja. A jó tanuló hiszi, hogy képes rá, s ezért megtanulja a leckét. Az önmagunkba vetett hit mintegy önmagát beteljesít? jóslatként m?ködik. Ha hiszünk önmagunkban, sikeresek leszünk. Ha nem akkor a kudarcunkban hiszünk, s kísérletünk kudarcba fullad.

– Bár sok igaz van abban, amit mondasz, én a kijelentést kissé sarkítottnak érzem – kottyantott közbe Noémi. Nem tudta megmagyarázni magának, hogy miért akadékoskodik megint, de Keith lehengerl?, magabiztos modora állandó ellenkezésre ingerelte.

– Ha e tréning végén vizsgáznod kellene, s hinnéd, hogy sikerülni fog a vizsga feltehet?en sikerülne neked? – kérdezte Szilamért. Szilamér beleegyez?en bólintott.

– Ha angolul kellene vizsgáznod ebb?l, sikerülne a vizsgád, Zsuzsa?

– Nem tudok angolul – felelte Zsuzsa.

– Most tehát nem. De megtanulhatnál angolul? Meg bizony. Ha nagyon szeretnéd, és hinnéd, hogy képes vagy rá, sikerülhetne? – Zsuzsa beleegyez?en bólintott.

– Sokan vagytok itt fiatalok. Van-e aki még egyetemre jár? – hárman is felemelték a kezüket.

– Yvett, ha évfolyamels? szeretnél lenni, és hinnéd, hogy sikerül, képes lennél-e a legjobbá válni?

– Az biztos! – mosolyodott el Yvett.

– Az is vagy, igaz? – nézett Keith Yvettre, s mikor a lány beleegyez?en bólintott, felemelt hüvelykujjal fejezte ki elismerését. – Mert hitte, hogy képes rá, meg is valósította.

– S ha irreális álmokat kergetünk? – akadékoskodott valaki.

– Azokra csak vágyunk, de tudatunk mélyén nem igazán hiszünk bennük. Valahol szabotáljuk önmagunkat, s a kísérlet kudarcba fullad. Nem tudunk például olyasmiben valójában hinni, hogy képesek leszünk 8 másodperc alatt lefutni a százat. De valójában irreális álmok nemigen vannak, amit a következ? példa is igazolja.

John egy sikeres ember volt, elég túlhajszolt életet élt. Egy napon rosszul lett. Súlyos szívritmuszavarai miatt pacemakerre[1] volt szüksége. Az orvosok eltanácsolták a fizikai er?feszítésekt?l, fel kellett hagynia addigi dinamikus életével. Egészségi állapotának hirtelen romlása, életmódjának feladása, a hirtelen beállt jövedelemcsökkenés még családi életében is krízist idézett el?, felesége elhagyta. Pedig kerülnie kellett a stresszt. Minden oka megvolt, hogy depresszióba essen, és az önsajnálatba meneküljön. Gyógytornaként ajánlották neki az úszást. Egyre többet úszott. Ez egyre több önbizalmat adott neki. Végül célul t?zte ki, hogy átússza a La Manche csatornát. Bízott önmagában, tudta mit kell ehhez tennie. Tervszer?en készült ett?l a naptól kezdve. Végül a világon az els? ember lett, aki pacemakerrel a mellkasában átúszta a La Manche csatornát. Érkezésekor a túlsó parton a felesége várta, ki azel?tt elhagyta, és keblére ölelte az ? h?sét. El?tte senki sem hitte, hogy ez lehetséges. ? hitt benne. S meg is valósította! Nincsenek lehetetlenek! Te holnap át tudnád úszni a La Manche csatornát? – fordult Keith Noémi felé.

– Nem.

– De ha célul t?znéd ki magadnak, ?szintén hinnél is benne, hogy képes vagy, meg tudnád valósítani?

– Nem – válaszolt Noémi.

Keith egy pillanatra meghökkent a nem várt választól. Mindenki szeme kettejükre meredt: „Na, mi lesz ebb?l?”

– S miért? – tért magához Keith.

– Mert soha nem t?znék ki magamnak egy ilyen idióta célt. Ilyen célokat csak egy frusztrált ember t?z ki magának. Egy olyan, aki bizonyítási kényszerben szenved.

– Dics?séget szerzett. Visszanyerte a társadalom megbecsülését. S visszanyerte a felesége szerelmét is, a családját is – vette védelmébe Keith.

– Na, ha én férfi lennék, nekem egy olyan feleség nem kellene.

– Miért? – lep?dött meg Keith.

– Aki csak a sikereimet szereti, az engem nem szeret igazán. Sikeres vagy? Isten vagy! Imádlak! Vesztettél? Te lúzer! Te örök vesztes! A házasságkötéskor is azt fogadjuk: Jóban, rosszban… Az ilyen n?nek az életfilozófiája: jóban igen, rosszban nem[2]…

Derültség vonult végig a termen. Noémi önkéntelenül Bobra nézett. Amikor tekintetük összetalálkozott, Bob elismer?en megcsóválta a fejét. Keithen látszott, hogy tapasztalt tréner, s nem el?ször vágta ki magát hasonló helyzetben. Mosolyogva fogadta, bár mosolya kissé merevvé vált. Ám miel?tt válaszolhatott volna, egy n? nyitott be.

– Elnézést, nem tud valaki franciául. Van itt egy bukaresti csoport, s csak franciául tudnak… Jaj, bocsánat, azt hittem szünet van… – fújt a benyitó n? hirtelen visszavonulót.

– Tudok én románul is, franciául is… – állt fel Noémi készségesen.

– Úgyis épp szünetet akartam adni – kapott az alkalmon Keith. 

Amikor Noémi visszatért, már vége volt a szünetnek, és már Bob vezette a csoportmunkát.

– S te mit teszel, ha nem sikerül? – zárta le Bob a körkérdést Yvettnél.

– Olyan nincs! – válaszolta Yvett ellentmondást nem t?r?en.

– A sikeres embert a kudarcostól nemcsak az önbizalma választja el. A kudarcos ember tudja, mit fog tenni, ha sikeres lesz. Álmodozik róla. A sikeres ember azt tudja, hogy mit fog tenni, ha mégse sikerül valami. Tudja a következ? lépését. Kudarc esetén nem önmagát sajnálja, nem azzal foglalkozik, hogy másokat és a körülményeket vádolja, hanem cselekszik. Nem vették fel egy munkahelyre? Tudja, hol keressen magának más munkát. Nem sikerült a vizsgája? Tudja, miként próbálja meg másképp, hogyan köszörülje ki el?z? hibáit. Cs?dbe jutott? Tudja, miként álljon talpra. Egy jó hadvezér, miel?tt támadásra indul, kiépít egy biztonságos tábort, ahova visszatérhet kudarc esetén. Ez a biztonságos tábor a sikeres ember számára lehet valaki, vagy valami. Lehet a család biztonsága, egy segít? jó barát, vagy egy „B” terv, megtakarított pénzalapok…

– Te mire vágysz az életben? Neked mi a célod? – szegezte Bob a helyére igyekv? Noéminek a kérdést.

– Elismerést a munkámban. Egy családot. S legyek jó feleség és jó anyja a gyermekeimnek.

– Nem túl merész tervek.

– Mégis kevés embernek sikerül.

– S van B terv?

– Matematika tanárit végeztem… Titkárn? vagyok – felelte Noémi.

– Hát ez nem épp sikertörténet! – szólt közbe Keith. – De hát nem kés? még! Jó helyre jöttél, itt megtanulhatod, hogyan legyél sikeres! Sok sikert az új tudás életbe ültetéséhez!

 

 

 

[1]  A mellkasba szerelt elektronikus m?szer, mely a szívritmust ellen?rzi.  

[2] E beszélgetés elhangzott a Román Tranzakcióanalízis Egyesület 2009 évi konferenciáján, George Kohlrieser az ITAA (a Nemzetközi Tranzakcióanalízis Egyesület) egykori elnökének az el?adásán.

 

   

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.