Régi bánat, méla bú,
mér’ vagy olyan szomorú?
Bánatos és szomorú,
régóta hogy mar a bú!
Savanyú az életem,
mikor kellek, mikor nem.
Ilyen-olyan alakok,
tettetik, hogy szép vagyok.
Érettem már hadra kelnek,
harcok között énekelnek.
Éneklik, hogy jó vagyok,
hogyha náluk maradok.
Hazug szóra nem adok,
ha magam is maradok.
Kinek kellek, így vegyen,
ahogy vagyok, szeressen.
Bánatom, ha feledteti,
a szívemet elnyerheti.
Aki engem így szeret,
övé leszek! – Meglehet –
Legutóbbi módosítás: 2010.08.25. @ 21:04 :: Horváth István
