Pogány Gábor : A mi utcánk 2010./8. Mindig egyedül

Tar Sándor emlékére *

A mi utcánkban nincsen se kocsma, se bolt. De még egy illegális bögrecsárda sem. A mi utcánkban nincsenek padok, nincsenek közterek. Csak az autóknak van terük, mert itt mindenki kocsival jár, aki pedig nem, az nem is létezik. Mármint a kocsival járók szempontjából. A mi utcánkban nincsenek közösségi helyek, se kocsma, se bolt. Aki itt lakik, az autóval elmegy a kora, vagy a teszkó parkolójáig, ott ránehezedik egy jó nagy gurulós kosárra és abba belepakolja több napi, heti szükségletét, mert mindent alaposan beleszigetelnek a műkaja-gyárak műanyagba, hogy a tartósítás se hibázzon, majd berámol az autóba, hazahajt, magára zárja a kaput és házában maga megiszogatja a sörét, miközben bámulja a falnyi síkképernyős tévéjét. Nincs is szüksége arra, hogy beszélgessen, nincs szüksége arra, hogy mást is lásson, mint amit a kábelszolgáltató, vagy az amerikai filmstúdió akar vele láttatni. Szóval a mi utcánkban se kocsma, se bolt. Míg a nagy út másik oldalán, a telepen, minden utcára jut egy krimó, vagy több is.

   Mert a telep fő utcájának elején mindjárt ott a nejlon. Amit egyébként nem is nejlonnak hívnak hivatalosan, de mindenki így ismeri, vagy legföljebb Jakabnak, az ott üzemelő serfőzde tulajdonosának neve okán. De a nejlon már húsz éve nejlon, mégpedig azért, mert akkoriban olya sokszor törtek be az intézménybe, hogy az akkori üzemeltető, kinek neve már a történelem homályába veszett, egy idő múlva megunta az ablakok, ajtó napi gyakorlattá vált újraüvegezését és nejlon fóliával takarta nyílászáróit. Pletyka szerint készített ki piát és cigit is, hogy ne törjenek össze bent semmit, hanem vigyék a kirakottat békével. A nejlonban mindenféle ember megfordul, csépé, segély, nyugdíj idején olyan a hely, mint a Csillagok háborújában a tatuinon lévő kocsma, szóval legalább annyi különleges figurát látni itt is. Vannak persze törzsvendégek, leltári számmal, mint minden rendes helyen. Janika, aki már hajnalban ott toporog a bejáratnál, reszketegen segít nyitni, készségesen tolja a nagykaput. Janika asztalos volna, de senki nem engedi élesebb szerszámhoz nyúlni. Nyolcra már rendben van, olyan mozgással közlekedik, mint a terminátor a folyékony nitrogénes fürdő után. Néha kicsit szeret kötözködni, de olyankor már nem emlékszik az előző mondatára sem. Öreg Oláh, aki nem oláh, de valaha benősült egy cigány famíliába, aztán túlélte minden kortársát, sőt a következő generációt is, úgyhogy most a dédunokái hordják reggelente, aztán viszik ebédelni, aztán estig megint berakják a napközibe. Az öreg néha felkel a sarokból, játszik egy kicsit a biliárddal, csak annyit, hogy két-három kört megnyerjen, ha éhes mobilon rendel magának valamit, hozza valamelyik dédunoka, vagy annak embere, asszonya. Néhányan a színes fémben érdekeltek, néhányan lomoznak, néhányan ukrán cigit árulnak a csapón, néhányan a négyes mellett állnak, vagy a nagyerdőn, attól függően, hogy hol van nagyobb forgalom, néhányan a kocsmákat járják és a pénznyelőket figyelik, néha fosztják is. Az öreg Oláh nyugdíja viszont biztos, akkor is, ha valaki börtönben van, úgyhogy megbecsülik.

   Fentebb, Lujza atya templomán túl van a Huszár söröző, de itt még lovas katonát, pláne huszárt senki se látott. Egyesek szerint néha lólépésben távoznak innen a vendégek, mások szerint a tulaj állandóan sakkozna, csak már mindenkit elvert, mármint sakkban. A Huszár átlagos, füstös krimo, ráadásul napközben bezár. A nem tudom hanyas bolt mellett húzódik meg szerényen a Koca presszó, ami sose volt presszó, és az van kiírva, hogy coca, de ez mindenki szerint hülyeség, mert kocsmának ilyen nevet nem lehet adni. Ráadásul alkoholon kívül, neve ellenére semmiféle tudatmódosítót nem árulnak benn. A kocának a törzsközönsége leginkább a szemközti nyugdíjas napköziből verbuválódik.

   A Király utcában található a Király söröző, micsoda véletlen, míg a Mezőség utcában a Mezőség kocsma. Utóbbi azért érdekes hely, mert csak akkor látnak fehér embert, mikor a rendőrök keresnek valakit.

A mi utcánkban se bolt, se kocsma. Mindenki marad a seggén, nézi a képernyőt, ha kifogy a sör, legföljebb a korába, teszkóba rohangál. Beszélgetni emberrel a kocsiból szoktak a mi utcánk lakói, vagy a pénztárossal, vagy mobilon. Akkor sem az életükről.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.