Marthi Anna : dead

 

 

olthatatlan szerelem voltál mi lett belőlünk

ki tudja merre él merre gyom merre dudva

pokol mágneskövéhez nőttem szerelem híján

nem tehetem barát az időkön át

nem égetem fel magam mögött a múltat

de semmi rím erre a frigyre

felőröl mégis minden a nőben hogy higgyen

nyesd szárnyaimmá két kezem

vétkemből tákolt holnapok

csak ácsolt eszem merne még szeretni

olthatatlan kín a vágy hogy élhetőek

legyenek a nélküled napok

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak