Boér Péter Pál : Nyelvészek

 

– De jó, hogy látom Zsiga bátyám! Éppen magát kerestem. Megint erre járnak azok a világ butítói, akik tizenöt éves koromban megpróbálták elhitetni velem, hogy arra a palacsinta nagyságú fényességre – tudja a Holdra -, valami rakétával emberek mentek fel. Én mindenkit igyekeztem észhez téríteni, hiszen azon kiscsibe sem férne el, nem emberek meg rakéta, de jobbnak láttam úgy tenni, ahogy az ész diktálja, okos enged, szamár szenved! Én tudom, hogy az egész marhaság! Azt is mondták, emlékszem, hogy a Föld forog, mint egy labda. Ugye maga sem hiszi ezt?

– Dehogy hiszem Domi fiam! Akkor úgy lerepülnénk róla, mint a huzat, ha nem is a pörgéstől, de ha valami olyan, mint egy labda, azon nem lehet meglenni!

– Jól eltértem a tárgytól. Azért jöttem, mert azoknak a némáknak kellene a maga csinos tóparti nyaralója.

– Jól mondod fiam, némák. Azt nem tudom, hogyan tudnak egymással értekezni, hiszen makognak, mint a majmok kimondhatatlan hangokkal, közben mosolyognak, bólogatnak, igent meg nemet intenek, eljátsszák, mintha értenék egymást. Pedig ugye te tudsz gondolkodni?

– Ismer engem gyerekkoromtól kezdve Zsiga bátyám, jól tudja, hogy tudok gondolkodni.

– Tudsz te makogva gondolkozni Domikám?

– Az attól függ, hogy mit értünk makogáson, ha tiszta és érthető, normális magyar makogásról van szó, akkor esetleg, de ha olyanról, amit az angolok, franciák, spanyolok, görögök csinálnak, akkor nem. Úgy nem lehet gondolkodni, egyszerűen lehetetlen. Nem is értem, miért próbálják elhitetni, hogy ők beszélnek, pedig gyakorlatilag némák.

– Édes öcsém, nagyon szeretem, mikor ilyen értelmes gondolkodású emberrel hoz össze a sors, mint amilyen te is vagy és kimondhatatlanul idegesít, hogy ezek a beszélni képtelen embertömegek valamilyen csoda folytán mégiscsak értekeznek egymással, valahogy úgy, mint a majmok, csak kicsit fejlettebben. Persze a siketek sokkal fejlettebbek, hiszen ők, ha azt akarják tudatni, hogy hozd már ide a szekrényből a rózsaszínű rövidnadrágomat, akkor el tudják mutatni. Ezek meg nem beszélnek, hanem kimondhatatlan hangon nyökögnek. Néhányszor megpróbáltam, mert rákényszerített a sors. Voltam én segédmosogató fiú Németországban, Franciaországban, Angliában és Görögországban is.

– Megbocsát Zsiga bátyám, maga már nagyon régen volt fiú, akkoriban nem adtak útlevelet.

– Jól van no, ezt így mondják, nem fiú voltam, férfi, de az majdnem ugyanaz, csak idősebb kiadásban. Azt mondtad, tudsz gondolkodni.

– Tudok hát!

– Na, ha tudsz gondolkodni, akkor szerinted lehet nem magyarul gondolkodni? Ugye lehetetlen?

– Hát persze hogy lehetetlen!

– Lehet nem magyarul beszélni?

– Nem lehet Zsiga bátyám!

– Az a helyzet, hogy valami felsőbbrendűségi érzettől ezek eljátsszák, hogy ők beszélnek. Nem tudom, magukban tisztességesen, rendesen magyarul gondolkodnak-e vagy sehogy? Valahogy azt hiszem, mégis gondolkodnak, mert több a pénzük, jobban megy nekik, mint nekünk.

– No, ez az! Hogy ezt hogyan csinálják, arról fogalmam sincs, amikor nem is beszélnek. Engem meg akartak tanítani az ő makogásukra, ami amellett, hogy kimondhatatlan, még értelmetlen is. Ha azt mondom neked, hogy ürgendőfhtp dörgemende, te értesz belőle valamit?

– A világon semmit.

– Ha azt mondom neked, te marha, érted?

– Persze, mert normális emberi módon, magyarul van mondva. Másként nem lehet mondani.

– És tudod még az a baj, hogy amellett hogy némák – olyan nagyjából némák…, mert makogni makognak – siketek is! Miután látták, hogy én teljes jóakarattal, hogy ne sértsem őket – főleg, hogy jó pénzt fizettek -, az ő nyekergésüket úgy tettem, mintha megpróbálnám megérteni, úgynevezett nyelvórákat is adtak, persze egy szót sem lehetett érteni az egészből, mert az nem beszéd. Egy idő után elkezdtem emberi módon, magyarul beszélni – világos, hogy másképpen nem lehet gondolkodni -, nem értették meg!

– Dehogynem értették Zsiga bátyám, dehogynem, csak eljátszották, hogy nem értik.

– Én azt mondom neked, hogy nem értették meg. Olyan hangosan mondtam, hogy saját fejem megfájdult tőle, azok még mosolyogtak is rám, mint te a háromfogú Józsira.

– Gúnyt űztek magából Zsiga bátyám!

– Megpróbáltak, de olyanoknak, akik nem tudnak beszélni, gondolhatod, hogy nem sikerült. Megpróbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, úgy szidtam őket, ahogy csak bírtam, harsogott bele a konyha, azok meg bájosan mosolyogtak, mintha cirógatnám a lógó tokájukat.

– Jól tette Zsiga bátyám, csak tudnám, hogy miért kell különcködni. Azért mert másutt laknak más országban, még beszélhetnének normálisan magyarul, mert megbeszéltük, hogy másképp egyszerűen nem lehet beszélni. Gondolj vissza a gyerekkorodra, mikor megtanultál!

– Én hamar megtanultam, már három éves koromban.

– Az nem annyira hamar van, de jobb későn, mint soha. Ezek felnőtt korukban sem hajlandóak beszélni. Gondolkodni szerintem tudnak, de nem úgy, ahogy beszélnek, mert úgy nem lehet! Én megpróbáltam megérteni egy japánt, de nem lehet. Természetesen ők sem értik egymást, eljátsszák itt flancolva a fejünk felett urizáló pöffeszkedve.

– Úgy van Zsiga bátyám! Nézze, valahol egy nagy világkonferencián össze kellene jönni és elmagyarázni ezeknek a szerencsétleneknek, hogy lehetséges nem csak gondolkodni, hanem beszélni is. Szépen, tisztességesen mindenkinek meg kellene tanulni magyarul beszélni.

– Jól mondod Domi, mindössze egy kicsi hibával. Tudnak ezek mind beszélni, csak nem akarnak!

– Hát nem értem, ezeket a szerencsétlen gyerekeket miért vetik alá olyan kínzásnak, hogy mostanában az ő külföldi makogásukat kell az iskolában tananyagként megtanulni, holott a gyermekek is, akárcsak mi, azt érzik hogy az értelmetlen. Nem is láttam még egyet sem, aki megtanult volna.

– Mondom neked Domi fiam, tudnának ők beszélni, ha akarnának! Valami mélybe gyökerező, furcsa, beszélni nem akaró okuk van, ezért eljátsszák, a makogásuk beszéd, de nem értik egymást. Na, most aki tisztességesen gondolkodik, szépen magyarul, az tudna magyarul beszélni is. Derogál nekik ennyi az egész.

– Igaza van Zsiga bátyám, ez a helyzet morbus hungarikus, sajnos. Még jó, hogy van egy nép, aki akar beszélni.

– Te Domi, jut eszembe, hányan jönnek ezek az idegenek?

– Most csak nyolcan, tavaly huszonnyolcan jöttek.

– Miért jönnek ilyen kevesen? Olyan sokat fizettek, hogy csuda. Nagyon jó lenne kiadni azt a nyaralót folyamatosan rendesen fizetőknek.

– Na, most kapaszkodjon meg Zsiga bátyám!

– Mondjad fiam!

– Azt mondják, azért nem jönnek, mert nem beszélünk a nyelvükön.

– A micsodájukon?

– A nyelvükön, ők azt hiszik, hogy az egy nyelv!

– Majd a majom fog makogni, makogjanak maguknak! Elvagyunk mi itt meghülyülés nélkül is.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.25. @ 10:10 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/