A festő és a lánya 14.

*

 

 

’44 karácsonya nem éppen a legszebb karácsonyok közé tartozott. Nem csak a Fekete család életében, hanem sok más család életében sem. Budapest ostroma már folyt és a nyilasok és a németek szinte eszelős módon harcoltak minden talpalatnyi helyért. Még ezen pillanatokban is volt idejük arra, hogy az amúgy is nehéz helyzetben levő lakosságot sanyargassák. Szinte válogatás nélkül fogtak el embereket és kínoztak meg, vagy lőttek agyon azonnal. A zsíros–hegyi menedékház egyelőre minden ilyen atrocitástól mentes volt. Néha–néha keresztül vonult valamilyen alakulat, akik megpróbálták magukat beszállásolni hosszabb időre, de a szerencse mindig a segítségükre volt. Egy vagy két napnál tovább egyik sem tudott letelepedni, mert a hadi helyzet alakulása máshova terelte őket.

Miután tudomást szereztek Budapest felszabadulásáról, azt gondolták, végre fellélegezhetnek. De sajnos nem úgy történt. Szinte a két front közé kerültek. Egyik oldalt az előre törő orosz csapatok, a másikon meg a német és velük szövetséges nyilas erők.

Egy nap a három lány sétálni indult a még babakocsiban fekvő Jánoskával. A szép tiszta időben minden csendes volt a környéken. Vencel figyelmeztette őket, ne csavarogjanak messze, éppen csak a ház körül legyenek, hogy ha valami veszély van minél előbb védett, menedéket nyújtó helyre kerülhessenek. A menekültek egy része is azon kezdett gondolkodni, hogy idővel visszaszállingóznak a fővárosba, hogy megnézzék mijük maradt meg, illetve hogy megpróbálják az életüket a normális kerékvágásba terelni.

A három lány mit sem sejtve sétálgatott. Egyszer csak repülőgépzúgásra figyelt fel Duci.

– Gyertek, siessünk. Repülő közeledik, nem jó, ha itt a szabadban vagyunk.

A ház cirka jó öt–hatszáz méterre volt tülök. Elkezdtek futni a hóban, hogy minél hamarabb odaérjenek. A babakocsi akadályozta őket, melynek a kerekei nehezen forogtak a hóban. Közben a repülő vészesen közeledett. Már láttak a levegőben a kontúrjait. Valószínű a pilóta is észrevette őket, mert megdöntötte a gépet alacsonyabbra ereszkedett, és két rövid sorozatott adott le rájuk. A lövedékek közvetlen a gyerekek mellett csapódtak be, de szerencsére nem érte őket. A gép egy kört irt le a levegőben majd ismét tüzet nyitott. Pont abban a percben értek be a házba, amikor az első lövedékek becsapódtak. Az ajtót teljesen darabokra tépték és egy részük a falban is kárt tett. Duci olyan sokkos állapotba került, hogy napokig nem tudott megszólalni. A doki naponta adott neki nyugtatókat, amik valamit segítettek, de állandóan arra panaszkodott, hogy rosszul érzi magát, nehezen kap levegőt. Stark doktor először csak a sokkos hatás rovására próbálta írni az egészet, de később rájött, hogy valami szívproblémák is szerepet játszhatnak.

– Amint lehet, meg kell komolyabban vizsgáltatni Ducit. Lehet hogy csak szívizomgyengeség, de lehet ennél rosszabb is, valamilyen billentyű probléma.

– Hol tudjuk megvizsgáltatni doktor úr? Még nincs vége ennek a háborúnak se, ha vége is lesz melyik korházban lesz erre felszerelés?

– Erre én sem tudok válaszolni. Szerencsére nem annyira súlyos a helyzet, és addig, amíg erre majd egyszer mód lesz, kímélnie kell magát a megerőltetésektől.

– Megerőltetve soha sem volt és remélem nem is lesz.

– Nem erre gondoltam, hanem amit a többi gyerek vígan játszik, nem biztos, hogy neki jót tesz. Nem szaladgálhat annyit, és minden fizikai terheléssel járó játékot kerülnie kell.

– Más nem is hiányzott. Mégsem tudtuk átvészelni ezt a borzalmat, áldozat nélkül.

– Örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk.

Vilmos már nagyon szeretett volna lemenni a budapesti házba, de erre várnia kellett. Nem akart Vencel és a család tudomása nélkül cselekedni. Egy nap Vencel már reggel szólt neki.

– Mennyi üzemanyag van az autódban, a „Katicában”?

Az autó onnan kapta a nevét, hogy Vilmos teljesen egyéni módon az egész autót pirosra festette, és fekete pontokkal pettyezte tele.

– A fene sem tudja. Az óra alapján úgy félig lehet a tank.

– Az mit jelent? Le tudunk menni a városba meg vissza is jutunk? Mert arra ne is gondolj, hogy valahol tudsz üzemanyagot szerezni kéz alatt. Jó, ha megússzuk az igazoltatásokat. Egy fia új papírunk nincsen.

– Honnan szerezhettünk volna be ilyet?

– Gondolod, hogy azokat érdekli ez, akik most a várost uralják? Minden olyan embert, aki nem tudja megfelelően igazolni magát, elő fognak állítani, vagy ha olyan módszereik lesznek, mint a nyilasoknak vagy a németeknek, akkor jobb nem is belegondolni.

– Mit csinálunk? Lemenjünk körülnézni, vagy túl kockázatos és várjunk még?

– Nem várunk, lemegyünk mi ketten. Júlia jobb, ha nem tudja meg, mert nem bírná ki, hogy ne jöjjön velünk. Emlékez vissza, hogy légitámadáskor nem volt hajlandó lejönni a pincébe. Azt mondta, ő nem patkány vagy egér, hogy a föld alá bújjon. Soha nem ment le, ha veszély volt.

– Akkor indulhatnánk is, még mielőtt mások is tudomást szereznek a tervünkről.

Józsinak azért szóltak, de meghagyták neki, erről senkinek egy szót sem.

A Budagyöngyéig szinte néptelen volt az út. Csak pár kiégett, kilőtt kocsit láttak az út mentén. A kereszteződéshez érve látták, már megindult valami élet. Katonai kocsik jöttek–mentek és a villamos, ha döcögve is, de közlekedett. A házuk elég ramaty állapotban volt. A lépcsőket, azt a tizenhármat találat érte és teljesen szétesett. A tető és az első emelet is belövéseket kapott.

– Látod Vilmos, mondtam, hogy nem lett volna okos dolog itt maradni.

Kulcsot kotort ki a zsebiből és beléptek a lakásba. Mindent felforgatva találtak. A zongora szétverve, hiányoztak a szőnyegek, egyértelmű volt a fosztogatás.

– Nem furcsa ez Vili? Az ajtó, kulccsal, rendesen be volt zárva és belül meg mégis úgy néz ki minden, hogy jártak itt.

– Fölöttébb! De kinek van még kulcsa a lakáshoz?

– Ugyan már Vili! Nagyon jól tudod, csak nekünk, és senki sem volt itt közölünk. Nekem inkább az az érzésem, hogy itt más történt. Nézzél csak ki a konyhába! Ott mászhattak be a kert felől, és ugyan itt távoztak is. Kisstílű csavargók. Felforgatták az egész lakást, könnyen mozgatható értékeket, ékszert, pénzt kerestek. Se a képek, se más érték nem érdekelte őket.

A kert felőli lejárat sem maradt épségben. Vencel lehajolt és elkezdett kutatni a lépcső romjai közt.

– Mit tetszik ott keresni? – kérdezte Vilmos.

– Kell itt lenni egy fémkazettának. Ékkövek voltak benne. Talán megtalálom, mert erről a rejtekről senki más nem tudott. Még anyád sem. Ezt azokra az időkre tartalékoltam, ha csődbe mennék, vagy valami nagy katasztrófa ütne be.

– Gondolni tetszik, hogy mások nem kutakodtak ilyen után?

– Ehun ni – emelt fel egy fémkazettát Vencel. – Megvan szerencsére.

Ám korai volt az öröme. A kazetta megvolt, de felfeszítve, üresen.

– Ezt ellopták – szögezte le a keserű tényt Vencel. – Még szerencse, hogy anyád az értékesebb ékszereket mindég magánál hordja, és azok biztosan megvannak. Az értékesítése persze macerás lesz, de ha hitelt kell felvenni az újjáépítéshez, akkor biztosítéknak az is megteszi.

Miután így felmérték a károkat, körülnéztek, hogy a lakók közül fellelhető–e valaki. Csak az egyik festőnövendéket, Marton Lacit, de őt sem a lakásban találták meg, hanem amikor indulni készültek tovább, akkor ütköztek bele.

– De jó látni magukat – üdvözölte örömmel Vencelt és Vilmost. – Se a kanonok úr, se más nem maradt itt, amikor kitört a nagy csetepaté. Azóta sem láttam őket, nem is tudok semmit felőlük. Valamikor csak megkerülnek majd ők is, ha életben tudtak maradni. Tetszett látni a lakást? Sajnos sok volt a fosztogató. Nem mertünk semmit sem tenni, mert aki ellenkezett vagy nem adta oda amilye még maradt, azt szó nélkül agyonlőtték ezek a koszosok. A szomszéd házban a Vésziéket kiterelték az utcára, és miután kevésnek találták, amit még találtak náluk, agyonlőtték őket.

– Laci, mi most megyünk tovább megnézni, mi maradt az üzletből. Majd jövünk nemsokára, és lassan elkezdjük renováltatni az épületet, hogy lakhatóvá tegyük. Az élet ugye megy tovább.

Az üzletben még siralmasabb kép fogadta őket. Szinte semmi sem maradt épségben.

– Ezek aztán alapos munkát végeztek. Jópár hétbe fog telni, mire újra be tudjuk indítani a forgalmat.

 

/folyt. köv./

26látogató,2mai

Szerző Avi Ben Giora. 451 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

6 Komment

Hagyj üzenetet