Érints meg engem szellőm,
engedd, hogy veled libbenjek a fákra,
Had szálljak magasra a csillagokkal,
ámítson
dér, leheljen rám, napfény szárítson halálra.
Madár emeljen fel a magasba,
engedjen szabadon az egek felett,
Hetedhét határon keresztül,
lebegve
dúdolok, a széllel majd pihenek.
Nem vagyok hitetlen elszáradt hang,
de táncolnék a hajnal lucskos fényében,
Rideg leheletét magamra tekerném,
ernyőt vetett, aranysárga
kutyatej mellé feküdnék, tépett szélben.
Néha megrendülök, magam alá nehezedek,
mosolygok az angyaloknak a magas égre,
de ők, csak a felhőkön szökdelnek,
álmokat
kergetnek, a Holdtól a Földig nevetgélve.
Megriadt fájdalom mi szürkeségbe oson,
szívem szorosában Kánaán volt hajdan,
De a bőség elcsitult, kopaszodó falak,
nem
kószálnak álmok az elhagyott udvarban.
2010
Legutóbbi módosítás: 2010.06.28. @ 07:22 :: Thököly Vajk