Az első részt 2003 áprilisában írtam, és 2008 március 27-én – szintén csütörtökön – ismét aktuális lett, azóta is az. A másodikat pedig nemrég írtam a Gumiszobában, de igaziból e kettő együtt érvényes…
Csütörtökön tudtam meg, hogy
elfogyott az állásom.
Kiálltam az udvarra, hogy
a Jóisten jól lásson.
– Én vagyok az! Aki dicsért!
Mégis le vagyok szarva.
– Sajnálom, hogyha a versem
akárkit is zavarna.
Ismerek én olyan országot,
miért nem adnék egy vak lovat
és még hátra a feketeleves
vajon a jövő mit tartogat
lesz-e, hogy fizetnék azért,
hogy ne is legyen enyém
elugranék a kulcs elől
ha repülne felém
én az országé vagyok
a bőröm is, a szőröm is
szar, ha másé a rózsa
és nekem marad a tövis
szóval néha válni támad kedvem
de kié lesz a gyerek
itt már csak egy a biztos
hogy én itt nem nyerek
visszatérve az elejére
nekem már az sincs – egy vak lovam
ha lenne levágnám virslinek
és megzabálnám boldogan
Legutóbbi módosítás: 2010.05.09. @ 23:40 :: Zalán György