A minap gyorsan átlépett felettem,
nem először már s talán utószor sem,
így jár az, kit heverészve kényeztet az ágy,
nappal alszik, este ébred s kicsit sem paráz.
Délelőtt még persze történt ez meg az,
kilencszáz forintos kilós áron töltöttem fel ruhatáramat,
meg aztán bosszankodtam is egy pénzintézet előtt,
amiért nem adott semmit az automata;
már megint nem tudtam befizetni a kötelezőt.
Nem tudom, ki s hogyan kezeli azt,
amikor áll a sor és a gép semmit sem ad,
de már tíz perce gyűlik köréd a nép,
minden verziót kipróbálsz egy árva ezresért.
Azt sem ad végül, kényszermosolyos állapot,
de, ha már ennyit vártak mögötted hiába,
lekérsz egy jól ismert bizonylatot.
Hazafelé tételeket mondogattam;
a pestis járvány végének emlékére
itt állt egy faharangláb, aztán helyére
egyszintes torony került, majd valamikor
lett még egy szinttel gazdagabb; a tűzőrség,
ha gond volt, valószínűleg épp innen szaladt,
szintre szint, bádog tető…
A tűztorony Északra dől.
A talaj miatt, gondolják sokan, én meg úgy
hiszem, csak a fényképező turistáktól
folyamatos zavarba van.
No persze, Európa második ferdetornya ez
s e cím miatti izgalmában talpalatti remegése
teljesen természetes.
A lépcsőháznak tegnap pörkölt szaga volt,
az orrom csak percekig rabolt, majd
szunnyadóra jött és dobbanásra keltem,
ahogyan a nap vége dühösen átlépett felettem.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.05. @ 09:43 :: Kőmüves Klára
