Bojtor Iván : OSZLOPOS IREM

HIHETETLEN! MAGAZIN 2009.

A kép btrudy Petra című textilmunkája.

 

 

 

Hosszú éveken át tartó gyötrődés késztetett arra, hogy leírjam mindezt. Talán a lelkiismeretem is megnyugszik tőle, és talán még magam is elhiszem azt, hogy én megtettem minden azért, hogy ezt a szörnyűséget elkerüljük. Mert annyi év után még mindig azzal áltatom magam, hogy megmenthettem volna őket.

Persze tudom a hivatalos vizsgálat szerint: „a jobb oldali szilárd hajtóanyagú gyorsítófokozat O gyűrűjének szigetelése az alacsony hőmérséklet miatt meghibásodott és átégett”. Ez okozta a katasztrófát. És egyébként is ki hihetett volna egy „paranoiás betelefonálgatónak”.

Oszlopos Iremről, a csodák városáról először H. P. Lavecraft egyik múltszázad eleji ódon novellájában olvastam. Azt mondják az igazán nagy írók, költők megérzik az emberi lélek legkisebb rezdüléseit is, a legnagyobbak – szerintem Lavecraft közéjük tartozott – pedig a kozmosz sötét mélyéről, a mi világunkba átszivárgó érzés és gondolat foszlányokat is felfogják, még olyanokat is, melyek talán már akkor elindultak útjukra, mielőtt még az emberi faj kialakult volna. Azt hiszem a Lavecrafthoz hasonló íróknak, a végtelen űrből érkező harag, rettegés és félelem megsejtésén és ábrázolásán túl más szerepük is volt, és van ma is. Ők a Föld fülei és szemei, és ők a kevesek, akik az eljövendő rémségeket megjósolni képesek. No, de nem is erről, hanem oszlopos Iremről akarok írni.

Lavecraft történetében, egy beduin, Abdul Alhazred, Hadramautban a sivatag örökké kavargó homokja alatt véletlenül rálelt az elveszett városra, melyet Sedad, az Ádok törzsének utolsó zsarnoka építtetett az égi paradicsom mintájára.

Évekkel később a középkori arab történetírók műveiben újra és újra rábukkantam e rejtelmes város nevére. Az iszlám áttetsző fátyla mögött rejtőző ősarab hagyomány szerint e titokzatos várost a rémisztő körülmények között eltűnt Ád törzs építette. A népi emlékezet szerint az Ádok óriások voltak, és minden olyan épület, várat, palotát nekik tulajdonítanak, melynek eredete az idő homályába vész.

Saddád ibn Ád, az áditák első királya, mikor hallott az égi paradicsomról, elhatározta, hogy megalkotja annak földi mását. Elkészülte után a Névtelen várost Iremről, nagyapjáról, Noé unokájáról nevezte el. Saddad ibn Ád kíséretével útra kelt, hogy az új város látképében gyönyörködjék, de egy rettenetes égi hang mindnyájuk életét kioltotta.

A földrajztudós Al-Maszidi szerint az ő idejében Hadramautban egy hegy belsejében ráleltek Saddad sírjára. A száz láb hosszú és negyven láb széles sírkamra közepén két arany kerevet állott, az egyiken hatalmas testű ember holteste feküdt. A fejénél álló felirat adta tudtul a világnak, hogy ott nyugszik Saddad ibn Ád, az áditák királya.

Saddad király rémséges halála után rövidesen az ádok egész törzse elpusztult.   Egy titokzatos isteni küldött, Húd próféta arra intette őket, hogy döntsék le rémséges bálványukat, és fejezzék be sötét szertartásaikat, de intő szava nem talált meghallgatásra. Mikor isten büntetésül háromévi szárazsággal sújtotta őket, küldöttséget menesztettek Mekkába, hogy ott esőért könyörögjenek. Az ádita küldöttek azonban előbb egy teljes hónapot mulatozással töltöttek, és csak ezután láttak neki feladatuk teljesítéséhez. Esőt kérő fohászukra válaszként három felhő jelent meg az égen: egy fehér, egy fekete, és egy vörös, s mennyei hang szólította fel a küldöttség vezetőjét, hogy válasszon közülük. Ő a fekete felhő mellett döntött, gondolva, hogy abban van a legtöbb eső, de szerencsétlenül választott, mert az égi hang pusztulást jósolt Ád népére. Isten az áditák országába irányította a felhőt, melyből forró szél csapot ki és eltörölte a hitetlen népet a föld színéről.

A hagyomány úgy tartja, hogy Oszlopos Irem nem pusztult el az égi tűzben. Isten csak láthatatlanná tette a földi halandók számára, és csak a kiválasztottak találhattak rá nagy ritkán. A krónikák szerint, Muáwija kalifa idejében egy Abdallah ibn Qilába nevű beduin, miközben tevéjét kereste a sivatagban, rábukkant a kihalt városra. Miután kalandja a kalifa fülébe jutott egy egész sereget küldtek a város felkutatására, de nem találták meg.

A következő kiválasztott, aki Oszlopos Iremet állítólag megpillantotta Marchie volt, az 1908-as, Hadramauth-expedíció orvosa. Erről a vállalkozásról ma már alig tud valaki, az összes térkép, feljegyzés és fénykép elégett egy párizsi raktárban a háború idején egy bombázás során.  Én is csak a doktor unokájának elbeszélésére hagyatkozhatok. Szerinte, az expedíció valami egészen rejtélyes dolgot talált, amit O-Tarim szobrának neveztek el. Nagyapja vélekedése szerint O-Tarim szobrát, nem emberi kéz alkotta. Sőt tulajdonképpen nem is volt szobor a szó múlt század eleji értelmében, mert annak nevezhető-e valami, amely folyamatosan változtatja alakját, színeit, és ez mellett még időnként fura hangokat is ad ki magából. Marchie doktor unokája szerint, nagyapja, ezt a nyúlós, ragadós anyagú, ide-oda tekerődző szörnyűséget, minden pillanatban más és más formát mutató valamit, az ádok törzsének rémséges bálványának maradékának vélte, mely nem pusztult el az égből lecsapó isteni tűzben, hanem valamiképp túlélte azt.

Az unoka beszámolója szerint, furcsa módon, nem csak az expedíció iratai égtek el, hanem nagyapja feljegyzései is nyomtalanul eltűntek, a lezárt íróasztal fiókjából. A doktor először az angol titkos szolgálatra gyanakodott, mert az 1908-as francia expedíció kisebb politikai vihart kavart. A britek nem nézték jó szemmel azt, hogy egy másik, rivális hatalom kutatói bemerészkedtek arra a területre, melyet ők a magukénak tekintettek. De amikor a páncélszekrényben őrzött naplója helyén csak egy maréknyi hamut talált, valami egészen másra kezdett gyanakodni. Állítólag akkor rajzolta le emlékezetből Oszlopos Irem alaprajzát, melyet – bevallom – elloptam.

Annak a térképnek és az 1984-ben, az űrből készített felvételek összevetése késztetett arra, hogy először telefonáljak a NASA-nak. Megpróbáltam figyelmeztetni őket, hogy nagyon veszélyes játékba kezdtek, de kiröhögtek, idióta sarlatánnak és dilis jósnak neveztek.

Azok a légi, vagy pontosabban szólva, űrbéli felvételek melyet most mutogatnak, és amely alapján az Oszlopos Irem felkutatására indított expedíció elindult, hamisítvány. Az eredetit még akkor, 84-ben megkaptam egy lelkes amatőrtől, attól, akit később kémkedésért letartóztattak. Ő, állítása szerint véletlenül, rátalált a titkos frekvenciára és rögzítette az űrsiklóról érkező adásokat.

Az expedíció közben világgá kürtölte, hogy megtalálták Oszlopos Iremet, a Rub al-Hálí -nak, a világ legnagyobb sivatagának homokja alatt. Ha nem ismerném a tényeket, talán én is elhittem volna, hogy az a város melyet hajdan földrengés pusztított el azonos a csodák városával. Csakhogy ennek a városnak az alaprajza, nem egyezik sem Marchie doktor kézzel rajzolt térképével, sem a Challengerről készített eredeti felvételekkel. És még egy döntő érv: nem találták meg O-Tarim szobrát sem.

Nekem hiába beszélnek átégett O gyűrűről, túlmelegedésről és aerodinamikai rendellenességekről. Az űrsikló fekete doboza szerint a fedélzeti műszerek nem jeleztek hibát.

Mégis hét űrhajós meghalt, 1986. január 28-án, amikor a Challenger űrsikló felrobbant. Talán azért mert 1984-ben, a műszerek odafentről, a magasból valami olyan valamit is észleltek, melyet nem lett volna szabad.

Valaki még mindig őrzi Oszlopos Irem titkát!

 

Legutóbbi módosítás: 2010.05.19. @ 14:22 :: Bojtor Iván
Szerző Bojtor Iván 76 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”