Avi Ben Giora. : Sorsok 27-28.

Nyomtatás

27.

Cserhalmi diadala, vagy más tényezők játszottak még közre, de ’47 októberében végre útra kelhetett az első kivándorlók csoportja az Ígéret Földjére. Judit, Ágnes valamint Gyuri és Tomi együtt maradtak és egy kibucba kerültek, amely a tengerparton feküdt. Szdot Jamnak hívták.

Hamar beleszoktak a közösségi életbe. Reggelente iskolába jártak és délután különféle munkákra osztották be őket. Gyakran találkoztak Joshhal és Cserhalmival meg a feleségével, aki közben a Málka nevet vette fel, Cserhalmi pedig Áser–t. A távolság nagy volt köztük, mivel Cserhalmit megbízásokkal árasztották el. A már kint élők szervezete azon ügyködött, hogy minél több embert tudjanak kivinni az országba. Az angolok kvótája évi tíz–húszezer új bevándorlónak adott beutazást és ezt szerették volna legalább százezresre duzzasztani. Minden munkáskézre szükség volt, hiszen a semmiből kellett országot építeni.

Az arabok persze igyekeztek minden eszközt felhasználni, hogy kevesebb bevándorló tudjon az országba jönni. A tárgyalások, amiket szünet nélkül folytattak az angolokkal és az arab vezetők egy csoportjával, eredménytelenek maradtak. Az angolok, és a nemzetközi szervezetek elképzelése két állam létrehozását szorgalmazta. Az egyik ország, ami Izrael lett volna a másik meg Palesztina, az ott élő arabok számára. De nem tudtak egyezségre jutni a felek. 1948–ban az Egyesült nemzetek szervezete szavazásra bocsátotta a kérdést. Szinte az egész ország feszülten figyelte az egyenes adást a szavazásról.

És megszületett a döntés. Az Egyesült Nemzetek Szervezete megszavazta Izrael államának létrehozását. Nagy volt az öröm, de ezzel együtt fokozódott az emberek félelme is. Az arabok többsége nem volt „elragadtatva” a szavazás eredményétől. A környező szomszéd arab államok egyfajta hecckampányba kezdtek. Azt terjesztették, hogy a zsidó telepesek majd meg fogják ölni az ott élő lakosságot és elűzik őket régi otthonaikból. Sokan be is dőltek ennek a híresztelésnek és csapatostul települtek át a szomszéd arab országokba.

Persze az angolok keze is jócskán benne volt a dologban. Kezdtek rájönni arra, hogy az idejük lejárt és ezt a gyarmatukat is fel kell adniuk. Az „oszd meg és uralkodj” politika sem vezetett sok eredményre. A különféle titkos szervezetek szervezésével titkos utakon, a tengeren keresztül próbáltak becsempészni bevándorlókat az országba még az állam kikiáltása előtt. Akiket az angolok elfogtak internáló táborokba zárták. Bent az országban is volt egy ilyen a tengerparton, Atlitban. Mivel már megtelt, a közeli Ciprus szigetén létesítettek egyszerre még két másikat. Egészen addig működtek ezek, amíg az ország meg nem kapta a függetlenségét az ENSZ–től, sőt még utána is egészen addig, amíg az angolok Izrael területén állomásoztak.

Cserhalmi, azaz Aser és társai az illegális bevándorlás szervezésében tevékenykedtek. Miután az ország független lett, Aser a megalakuló hadseregben kapott beosztást. Tisztában voltak azzal, hogy hiába az ENSZ, az arabok hamarosan támadást fognak indítani a fiatal ország ellen. Szinte a semmiből kellett megszervezni egy olyan hadsereget, amelynek se fegyvere, se kiképzett katonasága nem volt.

Gyuri és Tomi fiatal kora ellenére is feladatokat kapott. Éjszakánként kint várták a titkos fegyverszállítmányokat a tengeren, és segítették azok mielőbbi eljuttatását a titkos raktárakba. Ágnes és Judit nem tudott sokat a két fiú titkos feladatairól, csupán csak sejtették, hogy hova tűnnek el esténként.

Ahogy az angolok elhagyták az ország területét pár nappal később a környező arab országok támogatásával kitört a Függetlenségi háború. Alig három év telt el azóta, hogy a koncentrációs táborok még életben maradt lakói kitámolyogtak ide az új hazába, hogy új életet kezdjenek, és ismét a halál karmaiba kerültek. De a szükség és az elmúlt évek gyötrelmei hihetetlen erős embereket termeltek ki. A többszörös túlerő ellenére sikeresen védték a földjeiket és az országot. Végül is az erőfeszítéseik sikerrel jártak. Megszületet a fegyverszünet, ami egy időre biztosította a békét és lehetőséget adott az ország további építésére és fejlesztésére. Ha béke is volt, az csak látszólagos volt, mert az arabok sokszor támadásokat intéztek a határ menti települések ellen, sőt az országon belüli településeknek is sokszor kellet arab támadásokkal szembenézni. Az ország legtöbb részén a parasztok fegyverrel a kézben indultak a földekre dolgozni. Sajnos sokszor volt olyan, hogy este nem mindenki tért haza a munkából. Ennek ellenére az ország épült és fejlődött.

A két lány lassan befejezte a középiskolai tanulmányait. Mind a ketten a ketten döntés előtt álltak, hogy hova tovább. Persze a közösség, a kibuc is döntési és beleszólási joggal élt, de mivel az eddigi eredményeik jók voltak, teljes támogatást kaptak. Mind a ketten egyetemre jelentkeztek. Judit az orvosira, ahova be is került, míg Ágnes tanárképző egyetemre nyert felvételt. Közben persze mind két lányt gyengéd szálak fűzték a két fiúhoz. Ágnes és Gyuri kapcsolata már a kezdet kezdetén felhőtlen volt. Tomi és Judit közt sok súrlódás árán bontakozott ki a vonzalom. Tomiban valami kettősség volt. Kedvelte Juditot, de valahogy mindvégig nagyon zárkózott maradt. Nem tudott sohasem teljes mértékben felszabadultan viselkedni, mindig valami bizonyítási kényszert érzett. Állandó jelleggel erről beszélt Juditnak, hogy ő nem tud annyit elérni, mint barátja, Gyuri és nem tudja, hogy megfelel–e Judit elvárásainak.

– Miért vagy ennyire bolond? – faggatta egy alkalommal Judit. – Nekem így is megfelelő vagy, mit akarsz nekem bizonyítani? Én könnyebben tanulok, mint te, de ezzel nem vagy semmivel sem kevesebb a szememben.

Tomi egyrészt örült Judit sikerének, de magában marta az a tudat, hogy ez a lány mire volt képes, amíg ő csak nagy nehezen tudta befejezni a mezőgazdasági iskolát. „Gyuri is jobban veszi az akadályokat, mint én” – gondolkodott el magában. – „Mindenben sikeresebb. Még annó a táborban is, Olaszországban”. Visszaemlékezett arra a beszélgetésre, amikor megállapodtak, kinek melyik lány fog jutni. Neki Ágnes tetszett, persze csak sohasem akarta sem magának, sem Gyurinak bevallani. Hiába telt el már sok idő, és hiába lett szoros a Judittal való kapcsolata, valami még mindig gyötörte. Felajánlották neki, hogy mehet egy felsőbb iskolába, de ő nem ment. Tudta, hogy nemsokára be kell majd vonulnia katonának és nem akart se halasztást sem kibúvót. Valahogy nagyon úgy érezte, hogy a katonaságnál a helye és majd ott bizonyíthat mindenkinek.

28.

Tomi jelentkezett a hadseregbe, de még nem vették be. Mondták, hogy várjon türelemmel, majd behívják, ha rákerül a sor. Cserhalmi segítségét kérte.

– Nem hiszem, hogy ott a helyed még így, ilyen tapasztalatlanul. Miért nem tanulsz inkább, hiszen küldenének?

– Ugyan már ki akar földet túrni, amikor mást is csinálhatok. Mehetnék máshova is, de tudom nincsen hozzá fejem, nehezen tanulok. Judit próbálna nekem segíteni, de nem tarthatom fel, hogy örökké a nyakára ülök a saját bajaimmal. Nem nekem való a tanulás. A katonaságnál is tanulhatok elvégre.

– Egy nagy bajod van Tomi, és azt te is tudod, csak nem vallod meg magadnak. Lusta vagy és a kezdeti lelkesedésed hamar lelohad. Ha nem állnak a hátad mögött, akkor nem szeretsz magadtól semmit kezdeni. Azt aláírom, hogy ebből a szempontból a katonaság szinte pont neked van kitalálva, de ott sem lesznek örökké a fejed felett, hogy tanulj és ezt, vagy azt a feladatot oldd meg. Mi is azokat az embereket keressük, akikben van önálló cselekvési készség, hajlandóak fejleszteni a tudásukat és nem kell, hogy erre külön ösztökélje őket valaki.

– Lehet, hogy ez az igazság, de mégis mit tegyek? Valahogy egy olyan kényszerérzetem van, hogy nekem bizonyítanom kell, különben senki sem figyel rám és egy szürke, jelentéktelen egér fogok maradni.

– Miért kellene, hogy rád figyeljenek? Nem bírsz egy átlagos polgár módjára élni? Senki nem vár el tőled többet, csak annyit, amire képes vagy. De azt magadtól kell hoznod, minden noszogatás nélkül. Sőt saját magadnak kell mindig megemelni a mércét egy fokkal, mert akkor megragadsz egy szinten és mindenki más eléd fog kerülni.

– Ugyanazt mondod, amint Judit.

– Persze, hogy azt mondom. Mind a ketten ismerünk eléggé, és a javadat akarjuk.

– Akkor mondd meg, mit tegyek?

– Először is tisztázzunk le valamit. Mi lenne az, ami igazán érdekelne? A katonaság nem egy szakma, de ha ott képzeled el a jövődet, az állandó tanulással jár. Nem olyan „ágyútöltelék” emberek kellenek nekünk, akik csak lőni, verekedni tudnak. Az is kell, de jobbára olyanokra van szükség, akik képesek gondolkodni és tervezni. A mi hadseregünk azért jobb, mint az araboké, mert mi „észlényeket” igyekszünk kitermelni. Náluk azokból még hiány van, csak a tisztek egy kis csoportja bír tanulmányokkal.

– Tehát akkor nem is nekem való?

– Azt nem mondtam egy szóval sem. Előbb–utóbb tényleg sor kerül majd rád is, és be kell vonulnod. Nem több, mint másfél év. Addig próbáld magad fejleszteni. Tanulj angolul, olvass és foglald el magad. Meg gondolj a jövőre. Bizonyára tudod, hogy Gyuri és Ágnes összeházasodnak, ha befejezik a tanulmányaikat. Már nem sok idő. Te nem akarsz Judittal összeházasodni?

Tamás arca ezekre, a mondatokra különféle színekben kezdett játszani. Először a méreg, a gyűlölet torzította, utána meg egyfajta belenyugvás, beletörődés.

– Az nem csak rajtam múlik. Judit is hamarosan végez. Mivel a tanulás most leköti minden energiáját, nincs ideje rám. Nem nagyon esik mostanában szó ilyenről köztünk.

– Tomi! Beszélek az érdekedben, de egy feltételem van. Betartasz mindent, és nem lustálkodsz, nem hagyod abba a felénél az egészet, hogy nincs kedvem, nem csinálom. Ha tetszik, ha nem, végig kell csinálnod.

A beszélgetés után Tomit behívták egy katonai iskolába. A felmérések után megfelelőnek bizonyult és felvételt nyert az iskolába. Judit nem volt elragadtatva a választásától.

– Miért akarsz a katonasághoz menni? Miért keresed magadnak a bajt? Vagy a szüleid elvesztése utáni bosszú még mindig ég benned?

– Judit, nem tudom. Ez is, az is, de ott a helyem. Cserhalmival kötöttem egy egyezséget és most már nincsen számomra út a visszatáncolásra. Sok más ok is van még persze. Szüksége van az országnak jól képzett katonákra is, akik képesek egy adott helyzetben megfelelően dönteni és cselekedni.

– Ebben igazad van, de szerintem nem te leszel az. Belőled mindent kinézek csak azt nem, hogy jó katona leszel.

Amikor Tamás elkezdte a tanulmányait pont akkor voltak „félidősek” a többiek. Tomi keveset volt otthon a kibucban, idejének nagy részét a katonaságnál töltötte.

1955–öt írtak akkor a naptárak. Viszonylagos nyugalom volt a határon és az országban egyaránt.

Elérkezett a zsidó újév. Gyuri és Ágnes bejelentették, hogy jövőre összeházasodnak. Mind a kettőnek volt még hátra egy–egy éve a tanulmányaiból. Gyuri közgazdaságtant tanult az egyetemen, de nagyon érdekelte a politika és az újságírás is. Próbálkozott is sokat az írással, ha ideje engedte és egy jelentős héber napilapnál meg is jelentek írásai. Gazdasági jellegű cikkei nagy sikereket arattak. Tervei közt, amiket mint távlati tervet sorolt fel, sokat maga a kormány is elfogadott. Judit is a tanulmányi végéhez közeledett. A kibuc iskolájában már várták, hiszen nagy szükségük volt a tanult képzett tanárokra.

Tomi is haladt a szamárlétrán. Már tizedesi rangban volt és maga Cserhalmi is megdicsérte, amikor ott járt. Cserhalmi a bevándorlási hivatalban dolgozott, de emellett még sok más feladatot is betöltött a rendőrségen és a katonaságon. Ben Gurionnál szinte mindennapos vendégnek számított, a tanácsadók közt tartották számon, akinek mindig adtak a szavára. Felesége, Málka is ugyanott kapott munkát az irodában, ahol Aser, de otthon kellett maradnia, mert a következő év márciusára várták a „trónörököst”.

Teltek a hónapok. Gyuri Ágnes és Judit vizsgákra készülődtek.

Tomi egy este váratlanul állított be a kibucba. Hétköznap volt, és nem számított arra, hogy bárkit is otthon talál. Judit és Gyuri az egyetemen voltak de Ágnes valami miatt a kibucban maradt. Bement hozzá látogatóba, ha már ott volt.

– Mi történt, hogy haza tudtál jönni?

– Kimenőt kaptam és kihasználtam az időt. Hogy hazaugorjak. Nem volt időm már senkit sem értesíteni pedig szerettem volna, ha találkozhatok mindenkivel.

– Miért? Nem maradsz itt éjszakára?

– Nem tudok, mert korán reggel már a bázison kell lennem. Hajnalban is indulhatnék vissza, de nem biztos, hogy kapok stoppot és nem szeretek kockáztatni. Egy katonatársamnál alszom majd Givat Ajinban, és reggel együtt utazunk vissza a bázisra.

– Van valami érdekes új híred?

– Nincsen. Valószínű nem lesz az elkövetkező időszakban semmi nagyobb patália az arabokkal. Ámbár az oroszoknak nagy ambícióik vannak Gamal Nasszerral, de az angolok nem fognak mindent ráhagyni.

– Más nem is hiányozna nekünk, hogy az orosz beleavatkozzon az itteni politikába.

– Pedig bele fog. Nagyon szeretne egy olyan helyet erre, ahonnét kijuthat az óceánra anélkül, hogy arról tudna valaki. Ha Egyiptomban meg tudja vetni a lábát és a kikötőit szabadon használhatja, az biztosítani fogja számára a Vörös–tenger használatát és innét bármikor kijuthat az óceánra.

– Nem értek én a politikához és nem is érdekel. A nagy baj az, hogy egyaránt érint ugyanúgy engemet is, mint bárki mást, aki itt él.

Sok minden másról beszélgettek még, de látszott, hogy Tomi gondolatai egész másutt járnak. Ágnesben nem a barátot és beszélgető partnert látta, hanem a nőt, akit szeretett és mindig is kívánt. Tulajdonképp, ez vonzotta ide. Izgett–mozgott, felállt, próbált volna menni, elköszönt, de valahogy nem vitték a lábai.

– Akarsz még mondani valamit? – kérdezte a lány, kicsit aggódva, mert valami bajt sejtett a furcsa viselkedés mögött. Megfogta Tomi vállát, és maga felé fordította, hogy a szemébe nézzen.

Egy dolog tartotta vissza mindig, hogy bevallja érzéseit Ágnesnek, és az a Gyurival való barátsága. „Nem ezt nem tehetem meg vele, hiszen a legjobb barátom”.

Hogy hogyan történt mégis mindaz, ami megtörtént, már nem emlékszik vissza. Csak arra emlékezett, hogy megcsókolta Ágnest, és ő nem tiltakozott. Ekkor magához rántotta és hevesen csókolni kezdte. A lány előbb szelíden hárítani próbálta, de hirtelen ráeszmélt, hogy ez már nem gyengéd ölelés, hanem sokkal több annál. Hevesen tiltakozott, de már későn, magáévá tette, akarata ellenére. Hiába könyörgött, védekezett, semmi sem tudta megállítani Tomit. Mindig is kívánta őt, csak pont őt.

Amilyen hirtelen veszítette el a fejét, olyan hamar jött a józanodás. Rohanva hagyta el a kibucot.

Ágnes összetörten, megalázva maradt magában. Napokig került minden tekintetet, de aztán nem bírt hallgatni tovább. Először csak Juditnak mesélte el a történteket.

– Hidd el, én nem akartam, én Gyurit szeretem, mégis megtörtént…

– Én hiszek neked – mondta egy idő után Judit. – De neki sohasem fogok megbocsátani. Nem is tudom, mit gondoljak róla!

Aztán erőt vett magán.

– Ha szeretsz, elhiszed, hogy nekem csak te kellesz és senki más – és Gyurinak is elmondott mindent, úgy, ahogy történt.

A fiú őrjöngeni kezdett.

– Ez teljesen megőrült. Megölöm!

– Csillapodj Gyuri! Gondold el, milyen zárkózott volt eddig. Gondold el, beteg a lelke – enyhült meg Judit. – Azonnal értesítem Josht és Cserhalmit, hogy keressék meg. Teljesen kivetkőzött magából, képes lesz még magában is kárt tenni.

– Ne menj sehova, akard inkább feljelenteni. Nem tesz magában kárt, attól ne féljetek. Annál egoistább és sokkal jobban szereti az életet.

– Hagyjuk futni? – kérdezte Judit.

– Beteg ember. Nincs vele mit kezdeni – tűnődött Ágnes. – Hagyni kell, hátha eljut egyszer arra a szintre, hogy elszámoljon saját magával. Mert egészen biztosan nem tudja mit tett velem. Mindig is éreztem, hogy tetszem neki, de soha sem nyilatkozott, és nem volt képes elhatározni, hogy ezt értésemre is adja.

– Tudjátok – vette át a beszélgetés fonalát Gyuri –, még Olaszországban megkérdeztem tőle, hogy melyikőtök tetszik neki. Nem akart egyértelmű választ adni. Miután én választottam, nem akart színt vallani nekem.

– Hiszen ez egy őrült. Bármire képes lesz. Ma Ágnes, holnap ki tudja kicsoda.

– Nem, azt azért nem hiszem – húzta össze magát fázósan Ágnes. 

Végül mégiscsak úgy döntöttek, Tomi a barátjuk volt és ők is felelősek azért, hogy nem figyeltek jobban az érzéseire.

Tomi nem jelentkezett a kibucban és se Judit, se Ágnes nem érdeklődött a sorsa iránt. Gyuri Cserhalmin keresztül tudott róla mindent, de neki sem mesélt azokról a dolgokról, amik megtörténtek Ágnessel. Cserhalmit különben sem érdekelte más, mint az újszülött gyereke és a neje.

/bef. köv./