Thököly Vajk : A nehezen megkeresett kenyér III. rész (befejező rész)

– Mi törtínik itt, hun vagyok? *

 

2010. 01. 01. 

 

A másnap reggel kukorékolva ébredt Antiék udvarában. Apja kérdezte is, miért nem ment el még, de megnyugtatóan válaszolta neki a fiú, hogy a patron valami jobb helyre tette. Büszke is lett rá az apa, hisz a fiú csak egy napot dolgozott magában, s már feljebb is helyezték.  

   — Biztos valami nagyobb dolog lëhet, ha mán máris fekete öltönybe köll mennyen dógozni. De az úri embërëk mán csak ilyenëk.

   — Mán többre vitted mint én, látod — mondta büszkén az öreg, s a teraszon álldogálva nézte Antit, ahogy elhagyja az udvart.

    Tíz óra előtt elindult, hogy nehogy elkéssen a munkáról, mert az első benyomás az fontos mindenképp.

    Egy jó barátja kocsival bevitte a város központjába, ahol leszállt s lassan elsétált a megadott címre. Nagy kapu volt, mely az udvart eltakart az utcától,  egy picit sem lehetett  belátni. Még egy tíz percet álldogált a kapuban a fiú, mikor az óra háromnegyed tizenegyet ütött. Nagy levegőt vett, és belépett az udvarba. Egy hosszú alakú autót pillantott meg, mely gyönyörűen csillogott a napfényben. Fekete színe akár egy ragadozó párducé. Az autó mellet egy szintén fekete öltönyös alak állt cigarettát szívva.

    Anti szólalt meg először, mikor is udvarias hangon ráköszönt az idegen férfira.

    — Jó napot, a nevëm Kása Antal. Nem tudom é, hogy jó helyën járok-e? De…

    — Jó helyen — vágott a szavába az idegen férfi. —  Látom az öltönyödből, te leszel az új sofőr. Mindjárt jön a főnök, és beszélsz vele.

    Aztán búsan a földet bámulta továbbra is a cigarettával a kezében.

    — Tígëd köll elvigyëlek, a város szílire? Mer ëgy sofőrt köll elvigyëk, úgy tudom — kérdezte a fiú.

    A másik alak egy pillanatra összehúzta a szemöldökét, s mintha sértőn érezte volna magát. De aztán legyintett egyet, s a cigit ledobta maga elé, majd rátaposott.

    — Nem engem, mindjárt megyünk utána. De te nem tudod…

    — Sziasztok! — vágott a cigarettás ember szavába egy idegen alak. — Te vagy, akit az öcsém küldött?

    — Igën, én. Kása Antal, Csomacsíkbúl.

    — Jól van akkor, pattanjunk be és induljunk, mert idő van. Anti te vezetsz, lássam, hogy megy neked — kiáltott fel legyintőn az új főnöke.

    Anti még most sem tudta, hogy mi történik itt. Beült a volánhoz, a főnök pedig mellé. Eddig nem látta, hogy az autó csak két személyes. S így a harmadik alak, az valahova hátra kuporodott le, egy olyan helyre, ahol székek nem voltak, csak egy üres hosszú raktérféleség. Nem is tudta Anti, mit szállíthatnak ebben az autóban, mert elég alacsony volt ahhoz, hogy árut szállítsanak benne.

    A nagykapun keresztül elhagyták az udvart, s utcáról-utcára kanyarodva közeledtek ahhoz a helyhez, ahol várja őket a sofőr, akit tovább kell vinni.

    — Mondta a testvérem, hogy jól vezetsz, csak a papírmunkában vagy gyenge — szólalt meg megint az új patron mosolyogva. — Itt nálam nem kell számolj, ha megállod a helyed, esetleg egyig kell.

    Anti kicsit megszeppenve hallgatta a beszédet, s úgy érezte, hogy még mindig nincs tisztában a helyzetével.

    — Uram, lësz más dógom is a vezëtísen kívül, mer… — kérdezte Anti, de nem tudta befejezni.

    — Itt is vagyunk! Állj oda a barna kapu elé, siessünk befele a házba — hadarta a főnök, ahogy mellette ült, s már nyitotta is az ajtót, pedig az autó még gurult.

    Kicsit mérgesen parkolt le Anti, s érezte, még mindig a kíváncsisága nincs kielégítve kellőképpen.

    Aztán ő is kiszállt, és gyors léptekkel követte a patront be az udvarba, a másik alakkal, ki valahonnan az autó hátuljából ugrott elő. Aztán a patron kicsit előbbre ment, valamit sutyorogott egy idegen alakkal, ki szintén fekete öltönyben állt a bejárati ajtó előtt. Még meg is puszilták egymást.

    — Mi törtínik itt, hun vagyok? — kérdezte magától a fiú, de csak állt, s nem tudott felelni magának.

    — Hozzátok ki a Jóskát! — mondta felszólító hangon a patron.

    — Ki az a Jóska? — kérdezte Anti a cigarettás társát.

    — Jóska a sofőr, menjünk — válaszolt egy kicsit szomorúan.

    Lassan bementek a házba, és pár lépés után egy besötétített szobába léptek. Ott minden kérdésére választ kapott a fiú, mire eddig nem tudott válaszolni.

    Egy mozdulatlan test feküdt a szoba közepén, mintha halott lett volna. Hiába volt ez a sejtelmes félhomály, akkor is látszott jól, hogy halott volt.

    — Azt a hát — esett le Anti álla a döbbenettől.

    — Gyere már, mert még bele kell tegyük a koporsóba — mondta a lassan munkatárssá váló férfi.

    Ekkor a testen túl egy koporsót pillantott meg a fiú, ami épp oly mozdulatlanul volt lefektetve a szobában, mint az előtte lévő test.

    Reszketve hajolt a test fölé Anti. Idegen alak volt szerencsére, azaz a Jóska. Őt kellett kivinni a város végére, a kápolnába. Akkor tudatosult benne, hogy a cég, minek ő sofőrje lett, az egy temetkezési vállalat. És itt a Jóska, az ő elődje. Ezután ő veszi át a helyét, s a napjai ezzel fognak telni. Kenyér helyett halottakat fog pakolászni.

    Reszkető kezekkel fogta meg Jóska lábát, s lassan belehelyezték a koporsóba. Aztán azt megfogták, hátul ketten, elől a patron meg az alak, aki itt volt, s kivitték az autóhoz. Beültek, úgy, mint ahogy jöttek, ők ketten előre, a harmadik pedig a koporsó mellé, hátul.

    Tizenöt perc után már a kápolnánál voltak. S ahogy betették, úgy ki is vették a koporsót, majd miután elrendezték a dolgaikat, elindultak vissza a patron házához.

    — Tetszik akkor a munka, Anti? Nem mindenki szereti, de jól fizetek! — mondta büszkén a  patron.

    — Hát nem egy hétköznapi munka — motyogta a fiú.

    Erre a főnök legyintett egyet, s mosolyogva Anti vállát veregette.

    — Ne félj, egy idő után úgy fogod pakolni őket, mint a kenyereket raktad. Csak itt könnyebben számolod, mert egyet szoktunk vinni — egyszerre. Ha van több, akkor több a munka, de akkor kaptok plusz pénzt is. És ha öltöztetünk, akkor azért többet is kérünk. Úgyhogy azért imádkozz, hogy mi öltöztessük, és mi tegyük be a koporsóba a megboldogultat mindig, mert van, mikor ezt megteszik a háziak, hogy ne fizessenek annyit.

    Rendes volt az új patron, akár a pékes testvére. Megengedte, hogy az autóval járjon haza meg vissza a fiú. De ezt az autót már nem tartotta olyan büszkén kint a hídon. Inkább gyorsan beparkolt vele az udvarba. Persze, ez csak az első hetekben volt így, mert fél év elteltével megtörtént az, miről a főnöke beszélt. Csak úgy tette-vette a testeket, mint a kenyeret.

    Öltöztetett, baleset után testet mosott, és boldog volt. Boldog volt, mert az lett, amire vágyott. Sofőr.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk